Egyetemista, gimnazista, szülő egyszerre vitázott az interneten és a Facebookon a felsőoktatás jövőjéről. Több ezer megosztás és comment bizonyítja, hogy húsba vágó kérdésre tapintottunk, és a látszólagos csend mögött igazi indulatok gyűlnek. Mindeközben a kormány társadalmi igényeket és gyakorlati tényeket félretéve hülyét csinál a fiatalokból és saját ábrándjai mentén dobálja ide-oda a jövő nemzedékeit.

Most, január közepén, pár héttel a felvételi papírok leadási határideje (február 15.) előtt végre kiderült hivatalosan is, hogy a kormány közgazdasági és jogász szakokon gyakorlatilag megszünteti az állami támogatást. Beiga­zo­ló­dott, amit már korábban is sejteni lehetett: ha nem tehetős családból jössz, és nem az állam által favorizált tudományterületre készültél, kidobhatod a kemény tanulással töltött éveidet a francba.

Mert a kormány új Magyarországának láthatóan nincs szüksége jogászokra, gazdasági szakemberekre, társadalomtudósokra és bölcsészekre sem. Még a végén számon kérnék rajtuk a jogállam lebontását, utánaszámolnának az egész gazdasági rendszer fenntarthatatlanságának és rájönnének, hogy jobban tudnak összeadni mint a gazdasági miniszter. Ne adj, isten, jönne az újabb, korai Fideszt idéző nagy nemzedék és elsöpörné ezt a hatalmába begyöpösödött bandát. Szociológusok sem kellenek, hiszen nehogy már jött-ment ke­­fir­za­bá­lók világítsanak rá, hogy a 15 évesen munkatáborba küldött vidéki mélyszegénységben élőkön sem a rendvédelmi zaklatások, sem a kény­­szermunka nem segít.

Hogy a felemelkedés kulcsa talán az oktatás lehetne, ha nem vágnák el ezeket az embereket az alapvető tanulástól sem.

A tényekről elég annyit, hogy a legfőbb oktatáspolitikai mítosz, a túlképzés és a diplomás munkanélküliség réme egyszerűen nem felel meg a valóságnak. A felvételi rendszert működtető Educatio Kht. adatai szerint még a véres kardként körbehurcolt bölcsészek 99 százaléka is 3, 6 hónap alatt talál munkát átlagosan 121 ezer forintos jövedelemért.

És akkor intézzük el az egészet egy lemondó legyintéssel? Hát nem! Ennek a nemzedéknek sem a szüleik, sem a volt lázadóból lett miniszterelnök, sem az államtitkár nem mondhatja meg, mit tanuljon, mit gondoljon, hogyan tervezze el az életét, családját, karrierjét. Az Educatio Kiállításon már látszott kicsiben: álmaikat nem adják majd fel szó nélkül. A Hallgatói Hálózat szervezésében gimnazisták, hallgatók és tanárok fojtották bele a szót az Oktatási Hivatal vezetőjébe, kétséget sem hagyva afelől, hogy ez csak a kezdet.

A HÖOK közben érthetetlenül hallgat, nem viszi utcára a diákokat, nincsenek elfoglalva az egyetemek és gimnáziumok, az egyetemi polgárság nem sztrájkol, az érintett százezer gimnazista és szüleik nem tiltakoznak, de ne higgye senki, hogy ez mindig így lesz! Nem az a legnagyobb veszély, hogy a diákok tüntetés címén megismétlik Hoffmann Rózsás szóviccparádéjukat, hanem, hogy lelépnek innen. Ha nem közösségileg, akkor egyénileg lesz forradalom. A határok nyitva vannak, és akinek nem tetszik, hogy a jövőjével játszanak, majd elmegy egy olyan országba tanulni, ahol ingyenes vagy megfizethető, kiszámítható és szabad az oktatás.

Hirdetheti a kormány a modern hazafiságot kapuba hányós, de igazából felháborítóan semmitmondó videókkal, de ez a nemzedék ezt már nem veszi be. A médiát fel lehetett zabálni, a jogokat el lehetett venni, ideig-óráig el van ezek nélkül az ember, de ha az egzisztenciája, álmai és tervei vannak veszélyben, akkor fel fog menni benne a pumpa. Egy nemzedék érzi majd, elvettek tőlük valamit. A jövőjüket. És ezért nincs bocsánat.