– Odavoltam Dennis Violletért, aki sorra szerezte a gólokat (az MU színeiben 159-et ért el – a szerk.), és nagyon irigyeltem azokat, akik az állóhelyen szurkolhattak, mert ott hullámzott és énekelt a tömeg, míg az ülőhelyen nem feltétlenül a rockkoncertek légkörét idézte a hangulat – említi a labdarúgással is szoros kapcsolatban lévő szerző-előadó. – Jóval később aztán Paul Scholes vált a kedvencemmé: a középpályást tartom az utóbbi fél évszázad legkiválóbb United-futballistájának. Hogy miért? Mert mindent tudott!

Fenyő azonban nem Angliában jegyezte el magát a futballal, hanem még itthon, azelőtt, hogy a famíliával az Egyesült Államokba költözött volna. Hatévesen kinn volt például a Népstadion avatóján, az 1953. augusztus 20-án rendezett Honvéd–Szpartak Moszkva meccsen (3-2), és eleven emlékei vannak az 1955. januári Honvéd–MTK-ról, amely 9-7-tel zárult az Üllői úti pályán. Ám az érzelmei nem éppen a ferencvárosi stadionhoz kötik…

– Már a nagyszüleim is az Újpestért rajongtak, mivel családi barátjuk volt Aschner Lipót, a Tungsram alapítója és az UTE elnöke. Amikor a nagypapámat elvesztettük, a nagymamám még egyedül is rendre kiment a Megyeri útra. Magától értetődött tehát, hogy én is a lila-fehérek elkötelezett híve lettem, bár 1960-ban elkéstem: csak akkor – júliusban – jöttünk haza, amikor már véget ért a bajnokság, így az aranyérmes csapat egyetlen mérkőzését sem láttam. De mindenért kárpótolt, hogy 1969 és 1979 között kilencszer futott be elsőként az Újpest, sőt hatvankilenctől hetvenötig hétszer nyert zsinórban. S bár hetvenhatban megszakadt a sorozat, abban az évben volt a 8-3 az FTC ellen és az 5-4 a Vasassal szemben. Az utóbbi meccsen a nyolcvanadik percben még a piros-kékek vezettek 4-2-re, mégis lekonyultak az angyalföldi pálmafák…

A Hungária együttes hatvannyolcas Ki mit tud?-győzelme után itthon a IV. kerületi nagyokhoz hasonló sztárrá vált Fenyő Fazekas László játékát szerette a legjobban, a zongorista komponistáért meg annyira lelkesedett egy újpesti hölgy, hogy lila-fehér sálat kötött neki a hetvenes évek elején.

– Ragyogó idők voltak, a Fazekas, Göröcs, Bene, Dunai II, Zámbó ötös névsorát ugyanúgy illett tudni, akár egy kötelező olvasmányt. S aztán jött Törőcsik… Talán a legbriliánsabb labdarúgó-tehetség, akit valaha láttam. Őt senki máshoz nem lehet hasonlítani, csak önmagához: egy volt belőle, és kész.

Ehhez az odaadáshoz képest Fenyő Miklós már vagy tizenöt-húsz esztendeje nem jár magyar futballmeccsre.

– Nem csupán a labdarúgást, annak szellemiségét is elvették tőlünk – mondja. – Amit minálunk futball ürügyén művelnek, az az emberi teljesítőképesség szerény hányada, ráadásul a lelátókról ugyanúgy eltűnt a béke, mint a közönség. Hajdanán azért sírtunk, hogy a Juventus az idegenben szerzett több góllal kiejtette az Újpestet a BEK-ből, most meg az úgynevezett játék és annak minden hazai kulisszája elkeserítő. Most? Már hosszú ideje. Handel Gyuri a Győrben játszott, és bemelegítés közben felült mellém a tribünre a rockról beszélgetni. Ez nem manapság történt, de rögtön tudtam: itt baj, nagy baj van, méghozzá visszavonhatatlanul… Még szerencse, hogy a Premier Ligában karácsonykor és szilveszter napján is futballoznak.

– December huszonhatodikán nem mulasztom el a Manchester United–Wigant, de de­cem­ber harmincegyedikén valószínűleg ki kell hagynom a Manchester United–Blackburnt. Este nyolctól ugyanis koncertet adok a Syma-csarnokban, és a délutáni hangbeállásról nem maradhatok el. A futballisták is lényegesek, de a közönség még náluk is fontosabb…