S a tavaly még a mérvadó világsajtó aggasztó jelenségként tapasztalt elítélő kórusa mára csupán kíséret a hol ebből, hol abból a nyugati fővárosból elhangzó verdiktek szólistáinak. Itt már legfőbb partnereink kormányköreinek elmarasztaló és változtatást sürgető üzenetei áradtak egész héten. Ez bizony az abban a nagysajtóban mind többször a közép-ázsiai rossz rezsimeket felidéző Orbanisztán pellengérre állítása, sőt kiközösítésének követelése került napirendre.

De hát ennek az Európai Unió történetében valóban páratlan kollektív elítélésnek a kiváltó oka szintén páratlan a második világháború utáni Európában: egy demokratikusan hatalomra került politikus és pártja megpróbál antidemokratikusan berendezkedni hosszú távra. Olyan alkotmányos puccsal, amely a Financial Times publicistája szerint az orosz „erős emberhez”, Putyinhoz méltó. Szegény budapesti szóvivőnő hasztalan próbálta viccre venni, szilveszteri buliból kijózanodott brókerek szeszélyére fogni a forintzuhanást: valójában éppen az Orbanisztánt új évre kodifikáló alaptörvény szakította át a gátat. A december végi clintoni, barrosói óva intések ellenére rohammunkában keresztülvert Fidesz-alkotmánnyal akaratlanul sikerült egy csomagba gyömöszölve a nyugati politika asztalára tenni mindazt, amit addig részleteiben vitattak, elutasítottak. Így a demokratikus államok közössége voltaképpen lépéskényszerbe került: beletörőd­-(het)ik-e elveinek cinikus kijátszásába, a jogállami normák megkerülésének feltálalt konstrukciójába. A demokrácia szellemének megcsúfolásába. Ráadásul – és alighanem ez lesz Orbanisztán és vezérének végzete – éppen akkor, amikor az elhibázott gazdaságpolitikájuk a csőd szakadékának szélére taszította hazánkat. S a maga verdiktjét már tavaly meghozó nyugati közvélemény parancsolóan követeli meg politikai vezetőitől, hogy a megmentés fejében kényszerítsék visszakozásra, kurzus (és netán vezér-) váltásra az unióba nem beleillő Orbanisztánt.

Görög tragédiába illő, ahogyan – megvalósítva a híres tézist, hogy az abszolút hatalom abszolút korrumpál – Orbán a teljhatalmat kergetve és el is érve veszíthet el mindent. S amiben bízott, hogy a nyugati intézményrendszer csak a diktatúrák demokráciává válása fölött képes bábáskodni, s a fordított folyamat láttán tehetetlen, éppen ez lesz a végzete: az EU és a NATO nagyhatalmai, de egyáltalán közélete kénytelen a dilettantizmusból kezébe adott gazdasági eszközzel választásra kényszeríteni azt az Orbanisztánt, amelyet (sokan megírták a héten) be bizonyosan nem engedtek volna kapuikon. Vagy hozzáigazítja (amint immár a Fidesz európai párttársai is követelik) az unió demokratikus normáihoz riasztó alkotmányát, vagy muszáj páriává tenni, sőt talán kilökni a kapukon. S aztán magyarázza el népének, hogy ezzel képviselte, mint annyit hangoztatja, a nemzeti érdeket.