Akik látták az uralkodót a futball körül tevékenykedni, sokan mondták akkoriban, hogy ennek az embernek az UEFA-nál kéne dolgoznia, mert semmi más nem érdekli, csak a futball, és még ért is hozzá, szóval, ha majd nem lesz uralkodó, akkor ott fog dolgozni, és az teljesen helyénvaló lesz, mert a szenvedélye, szaktudása, kapcsolati tőkéje és a szervezőkészsége vitathatatlan, és az európai futballnak éppen ilyen emberekre van szüksége.
Mivel azonban az uralkodó nagyon szeretett uralkodni, és esze ágában sem volt holmi főfoglalkozásként űzni hobbiját, inkább úgy döntött, hogy e számára oly kedves hobbi terepévé változtatja át az országot. Így kezdődött meg az első európai futballcivilizáció hőskora, amit a kutatók az időszámításunk szerinti 2010-es évekre tesznek.
A futballcivilizáció a várak építésével kezdődött. A városokat ettől kezdve úgy nevezték: stadionosok. Székesfehérvár új neve Székesfehérstadion lett. Az első várak az akkori demokráciában ciklusnak nevezett bevezető időszak alatt épültek, és a második ciklus idején az európai áramlatokról leváló futballcivilizációban folytatódtak. Épült vár ekkor sok stadionosban, Miskolcon, Tatabányán, Egerben és Vácott, sőt még a Kossuth- díj helyét felváltó Aranylabda-díjjal kitüntetett Nemcsák Károly szülőpályáján, Mocsolyástelepen is. E picinyke falut később Mocsolyásöltözővé nevezték át, hasonlóan valamennyi, ötszáz főnél kevesebb lélekszámú településhez. A magyar emberek élete gyökeres fordulatot vett. Senkit nem hagytak a pálya szélén, az átképzőtáborokban együtt énekelte az ország himnuszát, az Egyszerűen senkik vagytok, hej, hejt a volt gyógyszerész, matematikus, vízilabdázó. Boldogan és izgatottan várták, hogy a szakemberek segítségével legtöbbet hozhassák ki régi szakmájukból az új közös cél érdekében. Az asztalosokból, sportújságírókból, gyúrókból, bírókból, bőrdíszművesekből, kertészekből, edzőkből, tornatanárokból, sportmenedzserekből álló új középosztály és a vádlik megerősödésével stabil gazdasági környezetben fejlődött a futballcivilizáció. Egy korabeli beszámoló szerint a magyar emberek úgy tartották: a labda gömbölyű s lövésből lesz a gól.
A stadionokban élők jól szervezett közösséget alkottak, a stadionnagy az épületekről, a biztonsági őr a védelemről gondoskodott, a gyepmester a pályára, a büfés az ételre, italra felügyelt. I. Viktor, a nagy Vezetőedző felköltözött a Budai Stadionba és VIP-páholyának fényűző pompája közt élvezte a futballisták, a nép szeretetét. Úgy tűnt, semmi sem zavarhatja meg a futballcivilizáció békéjét és fejlődését. Ám ekkor egy napon, az 1465. bajnoki forduló napján, a messzi Békés Stadionmegyében rajtakaptak egy fiút, ahogy a stadion körül sétált egy tollaslabdával a kezében. A helyszínre siető bírók azon nyomban elvitették, hogy meggyúrják odabent a Központi Öltözőben. Az anyja hiába sírt-rítt, hogy bolond szegény gyermek, a bírók hajthatatlanok voltak. Úgy meggyúrták szerencsétlent, hogy belehalt sérüléseibe. A fiú testvére, egy egykori asztalos bosszút fogadott és felment a Budai Stadionba. Ott megállt a stadionosháza ablaka alatt, kabátja alól tollasütőt vett elő és elkiáltotta magát: gyere ki, Vezetőedző, adogatni jöttem! Az őrség rögvest ott termett, ám amikor meglátták a fiú kezében a tollasütőt, földbe gyökerezett a lábuk és nem mertek közelebb menni hozzá. I. Viktor ekkor megjelent a stadionosháza erkélyén és azt kérdezte, mi az a kezedben, futballista? A nevem Novák Sanyi, idősebb Novák Sándor Békés megyei asztalitenisz-bajnok fia Gyopárosfürdőről. Egy boldogtalan háziasszony fia. Egy kétlábú kutya gazdája. Egy meggyilkolt tollaslabdázó testvére. Ez pedig itt a kezemben egy tollaslabdaütő. És bosszút állok, ebben a félidőben vagy a másodikban.
I. Viktor levegőt nem kapott a felháborodottságtól. Parancsba adta, hogy azon nyomban tegyék Novák Sanyit a kispadra, ám az őrség nem mozdult. A fiú magasba emelte tollasütőjét. Néma csend szállt a Budai Stadion utcáira. Ekkor az odasereglett tömegből kilépett egy fiú. A bokájához nyúlt és az erkély alatti macskakőre hajította stopliját. Én is tollaslabdázó vagyok, kiáltotta. I. Viktor őrjöngött. Vigyétek a szemem elől ezeket a falábúakat, őrség, vigyétek innen őket, üvöltözött fékevesztetten, de a tömeg ekkor már egyre csak azt skandálta: Mi is tollaslabdázók vagyunk.
Még aznap este kitört a tollaslabda-forradalom. A felkelők megrohamozták a stadionokat, áttörték a kerítéseket, végigsöpörtek a parkolókon, megmászták a tribünöket és elfoglalták a stadionokat. Megerőszakolták a vécésnéniket, lekaszabolták tollasütőikkel a pályán dekázgató futballistákat, kirámolták a büféket, majd felgyújtották az épületeket. I. Viktor az UEFA-hoz menekült. Ott állítólag szükség is volt rá.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!