Régóta sejtem, hogy az időrendben modern kori, ám valójában oly molyrágta magyar futball igazi szezonja a szünet. A gyanú e héten is bebizonyosodott: a válogatott öt hellyel előrelépett a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség világranglistáján úgy, hogy egyetlen mérkőzést sem játszott. Ha pályára lép a csapat, akkor rendszerint csak a baj van, időnként még Andorrában vagy Luxemburgban is, ám meccs nélkül megállíthatatlanul húz fölfelé az együttes.
Lám, már közvetlenül Bolívia és Venezuela mögött lüktet a lajstrom negyvenkilencedik helyén. Lehet megint elővenni a süket szöveget, hogy ugye, ugye, szüntelen a fejlődés.
A politikai alapú propaganda amúgy is csúcsra jár, a kormánypatrióta Lokál miskolci kiadása például azt adta hírül január 18-án, hogy márciusban már az új diósgyőri stadionban fogadják a Ferencváros csapatát a piros-fehérek. A beruházás megvalósítására létrehozott projektcég ügyvezetőinek egyike pedig azt közölte két esztendővel ezelőtt, hogy tizenkéttizennégy hónapnál több időt biztosan nem vesz majd igénybe az aréna felépítése. Aztán a kivitelezési szerződést tizennyolc hónapos határidővel kötötték meg 2016. október 28-án.
A legújabb változat: az FTC Debrecenben találkozik a DVTK-val (amelynek előreláthatólag Mezőkövesd lesz az otthona a tavasszal).
Pedig a múlt év októberében ez a diadaljelentés látott napvilágot: „A diósgyőri stadion újjáépítésén változatlanul nagy erőkkel dolgozik a generálkivitelező.” Mondanám, e megfogalmazás már-már munkaverseny-hangulatot áraszt, de vigyázzunk az átkos párhuzamokkal, hiszen van, ahol látják a lényeget, a pártos sajtóban nem véletlenül olvasni a Bozsik-program időszakos, baloldali kormányok alatti szüneteltetéséről. Kicsit kevesebb szó esett arról, hogy a diósgyőri stadion üzemeltetésére egyetlen gazdasági szereplő sem jelentkezett, miként annak idején arról is, hogy az MTK-sporttelep avatását másféle, mégis hasonló közöny kísérte, mivel a lisszaboni Sporting az A helyett csak az a (alibi) csapatát küldte el a Hungária körútra. Nesze neked, Sándor Csikar, Nagy Pista, Kovács Feri, Kupagyőztesek Európa Kupája-döntő, 1964…
Amúgy olvastam olyan fejtegetést, melyik külföldi csapatot lehetne-kellene meghívni a diósgyőri stadion – egyelőre homályos dátumú – nyitó mérkőzésére. Az egyik tipp a Krasznodar volt. Ha arra gondolok, hogy az orosz együttessel szemben négy éve 1-8-as összesítéssel búcsúzott a DVTK az Európa Ligától – itthon 1-5 volt –, akkor azt kell mondanom: a csúszások-eltolások dacára stadiont mégiscsak egyszerűbb építeni, mint csapatot.
Egyúttal bátorkodom tanácsolni az illetékeseknek: ne forszírozzák e találkozót. Hivatalosan bármennyire baráti is Oroszország újra.
S akármilyen közel vagyunk Bolíviához meg Venezuelához.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!