A hét idézete, csorgása, lombikszakértője, anarchiája, kamupártja és a hét száma.

  <h1>Matolcsy György - Fotó: Kovács Tamás, MTI</h1>-
  <h1>A felcsúti kisvasút - Fotó: Máthé Zoltán, MTI</h1>-

Matolcsy György - Fotó: Kovács Tamás, MTI

- – Kép 1/2

A hét idézete
„Mondhatni, a fejében levő szellemi muníció mozgatja a bruttó hazai terméket, a GDP-t” – mondta Lentner Csaba, az MNB Pallas alapítványának kuratóriumi tagja Matolcsy Györgyről a 168 Órának. Nyilván tudja, mit beszél, mert ezt is mondta: Az Alkotmánybíróság tagjai nem kellő alapossággal jártak el. Hátba döfték Matolcsy Györgyöt.


A hét csorgása

Életműdíjjal jutalmazta Pap Gábor művészettörténészt a Fekete György irányítása alatt álló Magyar Művészeti Akadémia. Pap köszöntő beszédének lényege: a táltos ló nemzeti örökségünk. Sajnos azonban a gonosz boszorkány aranylovakkal csábít el bennünket. Ez a hamis bálvány lehet egy Nobeldíj vagy egy Oscar-díj. Az igazi táltos mindeközben a szemétdomb alján hever, velünk együtt. És csorog a trágyalé a nyakunkba. Feladatunk, hogy talpra álljunk, és elvigyük a táltost a boszorkányhoz.


A hét lombikszakértője
„A liberális lényeg tehát: lehetőleg lombikprogrammal hozzunk létre olyan emberféle egyedeket, akik sosem tudják, kik is ők, hol is vannak, és mi a dolguk a világban. Legfeljebb az, hogy kiderítsék, vajon miért marad terméketlen egy-egy disznó-ember, majom-elefánt, férfi-férfi és nő-nő frigy. Lombikkal vagy a nélkül.” Dippold Pál magvas gondolatai a Magyar Hírlapban. 


A hét anarchiája
Miután több újságírót kiutasítottak a parlamentből, mert nem megfelelő helyszínen kérdezték a kormánypárti politikusokat a Matolcsy György rokonaihoz kerülő közpénzek osztogatásáról, Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezető-helyettese megindokolta, miért: „Az a teljes anarchia, amit a sajtó kívánatosnak tart, hogy bárhol bárkit bármikor meg lehet kérdezni, szinte sehol nem létezik”.

A hét kamupártja
A választási eljárási törvény újabb módosításával a kormány elejét veheti a visszaéléseknek és véget vethet a kamupártok burjánzásának is – László Róbert, a Political Capital választási szakértője szerint. Azt, mondjuk, nehéz elképzelni, hogy a kormány lecsapna a KDNP-re.
 

A hét száma: 51 
Ennyien utaztak eddig naponta a felcsúti kisvasúton. Pedig a tervek szerint napi 5300 utasra volna szükség ahhoz, hogy teljes kihasználtsággal menjen, s hogy megtérüljön a 850 millió forintos beruházás – amiből 600-at az Európai Unió adott.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!