Szombathely mellett építettek volna ipari parkot repülőtérrel kínai befektetők, de az Orbán-kormány kihátrált a Bajnai-kabinet által kiemeltnek minősített beruházás mögül, az MSZP szerint Fidesz-közeli üzletemberek vadászati érdekeltségei miatt – adta hírül a Népszabadság.

A Vát és Porpác térségébe tervezett ipari park és reptér 3 ezer(!) embernek adott volna munkát. Erre hívta fel a figyelmet az MSZP, amikor a Fidesz sárvári frakcióülésének helyszínére „Simicska Lajos üdvözli részvényeseit és alattvalóit” táblát állított. A terület kétharmad részén ugyanis a Sárvári Mezőgazdasági Zrt.-nek van vadászati joga. Ez a társaság pedig annak a Mezort-csoportnak a tagja, melynek egyik tulajdonosa Nyerges Zsolt, Simicska üzlettársa – írta a nyugat.hu. (A lap szerint Simicska egyik kedvenc pihenőhelye a zrt. egyik fogadója, egy blogger pedig fotót töltött fel arról a nyilvános vételi ajánlatról, amelyet Simicska tett egy sárvári erdőre. Az eladó Töröcskei István, a Hír Tv alapítója, a Széchenyi Kereskedelmi Bank elnöke, a Mavir igazgatóságának elnöke, Orbán Viktor közeli ismerőse.) A váti kiemelt státust megszüntető rendeletet Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes írta alá, akinek közismert szenvedélye a vadászat, és a miniszterelnök is felvetette a Nyugatnak, hogy „egy olyan térség közelébe, ahol hagyományosan húzóágazat a turizmus, szabad-e építeni egy teherszállítással foglalkozó repteret”.

Az ARC egyetlen köztéri támogatója, a MAHIR Cityposter kifogásokkal élt egy, a zsűri által beválasztott képpel kapcsolatban, és kilátásba helyezte az együttműködés azonnali felmondását, ha a szervezők kiállítják az ominózus képet – így az csak online terjedt el villámgyorsan. Szerényi Szabolcs és Bátorfy Attila: „A médium az üzenet” című pályamunkáján a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatának formavilágára hajazó plakáton a „Százmillió forint.*” felirat olvasható. A csillagozás feloldása pedig: „*Ezen hirdetőoszlop tulajdonosa, a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó MAHIR Cityposter 2011-ből kifizetett osztaléka. Az iparági adatok szerint a köztéri reklámpiacon soha nem volt olyan aránytalan az állami pénzek elosztása, mint a jelenlegi kormány idején.” A páros készített egy másik pályaművet is, „Fiktív tájkép oligarchákkal: Simicska Lajos és Nyerges Zsolt a Publimont állami hirdetésektől roskadozó plakátsora előtt” címmel. Ezt nem tiltották le. Eközben élesedik a verseny az állami közbeszerzéseken: Simicska cége Simicska cégével versenyez. A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap zárt tenderére ugyanis csupán a Publimontot és a MAHIR-t hívták meg – írta a K-Monitor blog. Az öldöklő küzdelemben a Publimont nyert 2 916 600 forint plusz áfás ajánlatával, míg második helyezett a MAHIR lett 3 298 800 forint plusz áfával. A szerződés végleges összértéke nettó 20 millió forint.

Nyilvános bocsánatkérésre, blog bejegyzései eltávolítására és 10 millió forint anyagi kártérítés kifizetésére kötelezné a hvg.hu állandó bloggerét, Balavány Györgyöt az MTI által benyújtott bírósági kereset, amely szerint az újságíró megsértette a cég jó hírnevét. A hitelrontásért perelt szerző a Híradó és az MTI kapcsán azt írta: „a közmédia ma azt jelenti, kisfiam, hogy a pénzükből hazudnak nekünk”, illetve hogy a közszolgálati média „egyoldalú tájékoztatásért, sőt álhírek terjesztéséért” és „dühítően ostoba” tartalmak közléséért perelhető lenne a médiahatóságnál. Az MTI Thész Gabriella, a Magyar Rádió Gyermekkórusa vezetőjének elbocsátásról szóló tudósítása annak ellenére is bekerült a keresetbe („az MTI, ahogy szokott, arcátlanul hazudik” megfogalmazás miatt), hogy Balavány a pontatlan tájékoztatást dokumentumokkal bizonyította. (Az MTI szombaton egyébként fontosnak tartotta, hogy egy volt sarkadi csendőr házának falán avatott Horthy Miklós-emléktábláról hírt és képeket adjon.)

A kaliforniai Healdsburgben élő Bela Varga a kuruc.info valódi tulajdonosa – derítette ki az atlatszo.hu. Ezzel azonban nem lettünk beljebb: a rendőrség szerint továbbra sem indulhat eljárás a szélsőséges portál üzemeltetői ellen az eltérő magyar és amerikai jogértelmezés miatt. Utóbb Varga azt közölte, hogy nem tulajdonosa a kuruc.infónak, de „baráti szívességként” ő jegyeztette be saját nevére a portált az Egyesült Államokban. A 49 éves férfi nem volt hajlandó felfedni a honlap üzemeltetőinek kilétét, a szerzőkről pedig azt mondta, hogy 20 körüli a „nácizmus felé hajlók” száma, de „a többiek mérsékeltebbek”. A háborús bűnökkel vádolt Csatáry László ellen tüntetők személyes adatainak megszerzésére (majd közlésére) a kuruc.infón 75 ezer forint jutalmat ajánló Varga szerint „egy egészséges társadalomban el kell tűrnünk a nézetkülönbségeket. Mindaddig, amíg békés módon fejezik ki panaszaikat”.

Hajnali három órai kezdéssel tették be a parlament hétfői napirendjére a családon belüli erőszak büntethetőségéről szóló népi kezdeményezés vitáját, amelyre azért kerülhetett sor, mert az ÉletÉrték Alapítvány a szükséges 50 ezer helyett mintegy 103 ezer aláírást gyűjtött össze annak érdekében, hogy a hetente egy nő, havonta pedig egy gyermek életét követő bűncselekmény önálló törvényi tényállás legyen. A képviselőket egyébként semmi nem kötelezi, hogy módosítsák is a jogszabályt. Viszont szeptembertől nettóban akár 120 ezer forinttal többet kaphatnak a személyi asszisztenseik – számolt be a Blikk.

„Szekó József javaslatot tesz Szekó Józsefné bérére” – típusmondat egy mohá csi testületi ülésről – idézte a Pécsi Stop, amely arról számolt be, hogy a fideszes polgármester felesége osztályvezető- helyettesi fizetését is felveszi a városházán és a helyi hőszolgáltatót is vezeti, havi 470 ezerért. Megpróbálták elérni Szekónét a hőszolgáltatónál, de a telefont felvevő ügyintéző azt mondta: nincs bent. Majd azt: „nem szokott bejárni a céghez”.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!