Jogászszemmel: A Csatáry-ügy jogi bonyodalmai (I. rész)

A háborús bűnösök ellen indított büntetőeljárások jogi bonyodalmai nem mai keletűek. Az alapvető jogi kérdést, nevezetesen azt, hogy a háborús bűnösök tettei nem ütköztek az elkövetéskor hatályos törvényekbe, egy német jogtudós oldotta meg, kimondván, hogy ha egy törvény az erkölcsöt alapvetően sérti, akkor azt a törvényt nem lehet alkalmazni. A nürnbergi per óta világszerte ezen az elvi alapon folytatják le a háborús bűnösök elleni eljárásokat.

A háborús bűntettek soha nem évülnek el. Ezekben az ügyekben azonban a nyomozás, a bizonyítékok feltárása általában igen nagy nehézségekbe ütközik. A „tanúk”, vagy inkább áldozatok nagy része már nem él, akik még élnek, a világ más-más országaiban laknak, felkutatásukhoz és kihallgatásukhoz nemzetközi jogsegélyegyezmények szükségesek.

Gyakran jelent gondot az is, hogy a még élő áldozatok a több mint 60 évvel ezelőtti arcot látták. Vajon kellő biztonsággal tudják- e azonosítani egy ma 97 éves ember arcával. Annak idején, amikor az ugyancsak háborús bűnös, Demjanjuk pere folyt Izraelben, videotechnikai eszközökkel próbálták bizonyítani, hogy a vádlott öregkori arca fiatalkori fotójára illesztve azzal megegyezik. A hosszú évtizedek után lefolytatott eljárások kétes kimenetelét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy Ivan Denjanjukot az izraeli Legfelsőbb Bíróság, a magyar háborús bűnösként perbefogott Képíró Sándort pedig a magyar bíróság mentette fel bizonyítékok hiányában.

A magyar büntetőeljárási jog elsősorban a „szabad” bizonyítás rendszerét alkalmazza. Ez azt jelenti, hogy az ügyész a vádemeléskor, illetve a bíró az ítélet meghozatalakor belső meggyőződése szerint értékeli az eljárás során feltárt bizonyítékokat, a vádlott és a tanúk vallomásait, a szakértői véleményeket, illetve az okirati bizonyítékokat.

Képíró Sándor ügyében például számos okirati bizonyíték állt rendelkezésre. Ezek a dokumentumok – melyekről azt gondolná az ember, hogy a „legerősebb” bizonyítékok – éppen az ügyben meghallgatott szakértői vélemények alapján váltak kétes értékűvé. A szakértők szerint ugyanis a vádlott ellen 1944-ben hozott ítélet hitelessége vitatható, míg az 1948-ban hozott ítélet esetében a jogilag megkérdőjelezhető a Népbíróság megalakításának törvényessége. Kételyek merültek fel egy tanúvallomás objektivitása iránt is, hiszen annak idején a Képíró ellen valló tanút az ÁVÓ hallgatta ki, amelynek kihallgatási módszerei közismertek. A bíróság kifejtette, hogy kétséget kizáróan nem bizonyítható tényeket nem lehet a vádlott terhére értékelni, ezért Képírót bizonyítékok hiányában fel kellett menteni.

Csatáry László ügyében azonban nem csupán a bizonyítékok bizonyító ereje vethet fel gondokat, hanem az is, hogy melyik ország bírósága fog eljárni az ügyében. Az eddig ismertté vált körülményekből arra lehet következtetni, hogy Szlovákia kérni fogja Csatáry kiadatását. A kiadatási eljárás lényegesen egyszerűbben bonyolódik az Európai Unió tagállamai között, mint az unión kívül. Gondoljunk csak a szintén háborús bűnök miatt perbe fogott, Ausztráliában tartózkodó Zentay Károly kiadatása körüli huzavonára, amely immár hét éve tart.

A kiadatási eljárás problémáiról jövő heti számunkban olvashatnak.

 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!