Majd felrobbant a közösségi portál azután, hogy Geréb Ágnes perújítási kérelmét elutasította a Fővárosi Ítélőtábla. A vita „természetesen” most sem arról szólt, amiről a büntetőeljárás. Mert – minden ellenkező híreszteléssel szemben – a Geréb Ágnes elleni büntetőügyeknek (több is volt) nem az otthon- kontra kórházi szülés a tárgya.

 
VH, 2018. január 13.

Már az is némileg félrevezető, hogy a hírekben az szerepelt: „2 év fogházra és 10 év foglalkozástól eltiltásra ítélte a bíróság a nőgyógyász bábát otthonszülési ügyben”. Ez persze igaz, de ez az ítélet 2012-ben született. Most annyi történt, hogy a bíróság – a perújítási eljárás eredményeként – nem változtatott rajta. Magyarán, elutasította a vádlott és védője perújítási kérelmét.

Röviden a tények. Az ítélet szerint a Geréb Ágnes vezette két otthonszülés végződött tragédiával. Az egyik esetben egy ikerpár egyik tagja 12 percig nem kapott oxigént és emiatt végzetes agykárosodást szenvedett. (Később meg is halt a baba, de halálát nem rótták a vádlott terhére.) A másik esetben pedig szülés közben a gyerek válla elakadt az anya medencecsontjánál, és a vádlott, miközben világra akarta segíteni a gyereket, halálos kimenetelű gerincsérülést okozott neki.

Mindkét eset foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétsége, az egyik maradandó fogyatékosságot, a másik halált okozott. A két cselekményért együtt 7 év 6 hónap lenne kiszabható. Ilyen büntetési keretek között kapott Geréb Ágnes 2 évet.

Az ítélet pontosan megjelölte, milyen foglalkozási szabályokat sértett meg a vádlott. Az egyik esetben intravénásan adott be oxitocint (méhizomzat összehúzódását fokozó szert), holott azt lassan adagolva, infúzióban kell beadni. Mivel a magzat válla elakadt, olyan műfogást is alkalmazott, ami a magyar szakmai protokollban ismeretlen, ennek következtében a magzat nyaki csigolyái szétváltak, gerinccsatornája bevérzett. Az ilyenkor kötelezően alkalmazandó gátmetszést ugyanakkor nem végezte el. Végül mentőt hívtak, az anyát kórházba szállították, de a gyerek már a szülés közben – oxigénhiány miatt – meghalt.

A másik – ikerszüléses – esetben ugyancsak az intravénásan beadott oxitocin okozott méhen belüli oxigénhiányt az ikrek egyikénél. A magzat újraélesztése előtt csak a felső légútjait szívták le, az alsókat nem. A baba a mentő kiérkezéséig mindvégig oxigénhiányos állapotban volt, ennek következtében súlyos agykárosodást szenvedett el.

Az ítélet kiemelte, hogy az otthonszülés nem bűncselekmény. Senki sem vitatja, hogy az apás szülés, majd az otthonszülés elterjesztésében Geréb Ágnesnek érdemei vannak. Az is tény, hogy 2011-ig az otthonszülés nem volt jogilag szabályozva. Ami egyúttal azt is jelenti, hogy bárhol is vezet le valaki szülést, az egészségügyi törvényt, a terhesgondozás részletes szabályairól szóló rendeletet és a szakmai protokollt be kell tartania. Ezek azok a foglalkozási szabályok, amelyek megsértését számon lehet kérni, ha megszegésük mások életét, testi épségét veszélyezteti, illetve, ha a mulasztás fogyatékosságot vagy halált okoz.

Geréb Ágnest egy korábbi ügyében 3 évre már eltiltották a foglalkozásától, ám ő ennek ellenére az eltiltás ideje alatt is vezetett szüléseket. Ráadásul az itt elbírált cselekményeket egy másik, újabb büntetőeljárás hatálya alatt követte el. Ezek az indokok vezették 2012- ben a másodfokú bíróságot, hogy végrehajtandó szabadságvesztést és 10 év foglalkozástól eltiltást szabjon ki.

Geréb Ágnes elvakult hívei az orvostársadalom otthonszülés elleni összeesküvéséről, a bíróság választások előtti „megfelelési kényszeréről”, a „nők elleni erőszakról” kiabálnak. Ehhez csak annyit, hogy, amikor Geréb Ágnes kegyelmet kért, 700 magyar orvos írt támogató levelet Áder Jánoshoz, és több kormánypárti képviselő is kiállt mellette. És hogy jön ide a választás, amikor a bíróság mindössze hatályában tart egy öt évvel ezelőtt meghozott, megalapozott ítéletet?

Hisztéria helyett gondolkodni kéne. És elsiratni a meghalt babákat.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!