A frankfurti repülőtéren szinte soha nem sikerül úgy átszállnom, hogy közben ne tévednék el. Tavaly sem volt ez másképp, amikor Amerikából tartottam hazafelé, és rohantam a budapesti gép felé. Egy határőrt kérdeztem meg, jó helyen vagyok-e. Rezzenéstelen arccal válaszolta: a Budapest–Frankfurt belföldi járat, tehát jó terminálon vagyok. Sok más mellett ezt jelenti nekem a ma hatvanéves Európai Unió: hogy Frankfurtban már belföldön vagyok.
Hogy távoli országokból hazatérve, akár Münchenben, akár Párizsban lépek be a kontinensre, csak egy futó pillantást vet a határőr az útlevelemre, majd otthon üdvözöl. Hogy az egyetemen finn csoporttársaim is voltak, akik Erasmus-ösztöndíjjal tanultak Magyarországon.
Hogy kimehetek külföldre és hazatelefonálhatok a saját mobilomról anélkül, hogy utána a fél fizetésemet a telefonszámlára költeném. Hogy Bécs felé autózva már csak az üres határőrbódék mellett kell elhúzni. És azt is, hogy a barátaim és rokonaim között vannak, akik már Nagy-Britanniában vagy Németországban élnek, mert úgy döntöttek, ott próbálnak szerencsét.
Nekem szomorúság, nekik lehetőség.
Ám a lényeget a Nobel-békedíjat 2012-ben az Európai Uniónak odaítélő bizottság foglalta össze a legtömörebben.
A szövetség az indoklás szerint azért kapta a díjat, mert „előmozdította a béke, a demokrácia és az emberi jogok ügyét Európában”.
Amikor a második világháború borzalmai után hat állam képviselői 1957. március 25-én aláírták a római szerződést és megalapították az Európai Gazdasági Közösséget, az volt az egyik céljuk, hogy olyannyira egymásba fonják az országok gazdaságát, hogy azok függjenek egymástól és alapvető érdekük legyen a béke. Ez sikerült: az elmúlt hatvan év előtte sosem látott békét és jólétet hozott Európának. Nem csoda, hogy a Balkán országai még mindig kétségek nélkül a „klubba” akarnak tartozni.
Ám hatvan év alatt az EU hatalmasra nőtt, sokak szerint túlságosan is bürokratikus lett és nehezen mozdul. A világpolitika pedig az elmúlt évtizedben olyan kihívások elé állította, amelyekkel a mai napig nem tudott megbirkózni.
A tíz évvel ezelőtt kezdődött gazdasági és pénzügyi válság megtépázta és megkérdőjelezte az északi és déli országok közötti szolidaritást.
Terrortámadások rázták meg Párizst, Brüsszelt, Nizzát és legutóbb Londont.
2015-ben több mint egymillió közel-keleti menedékkérő érkezett az EU-ba.
Tavaly a brit választók úgy döntöttek, arra szavaznak, hogy országuk hagyja el az uniót.
Ezekre a kérdésekre Brüsszel túl lassan keresi a válaszokat; kérdés, időben megtalálja-e egyáltalán azokat.
Eközben nagyon sokan vannak az egész unióban, akiknek az EU csak azt jelenti, hogy elvesztették az állásukat, mert keletre települt a gyár, ahol addig dolgoztak. Vagy hogy minden megdrágult az euró bevezetése miatt. Vagy hogy csökkent a nyugdíjuk az unió megszorító intézkedései következtében. Vagy hogy menekülttábor épült a város határában.
Az ő gondjaikra is válaszokat kell találnia az Európai Uniónak, mert ha nem teszi, akkor az egyre határozottabban előre törő populista, idegengyűlölő és EU-szkeptikus politikusok adnak majd nekik válaszokat. Az ő válaszuk pedig a bezárkózás, gyanakvás és konfliktus lesz – épp az EU alapelveinek és céljainak az ellentéte.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
