Türelem és remény

Nemcsak Orbán Viktor rendezte át saját oldalát, hanem az ellenzéki oldalon új erő jelent meg a politika színpadán. Az őszi események, a két oldal átrendeződése, paradox módon, egymástól függetlenül, egymásra nem figyelve történt. Orbánt saját táborának, önmaga politikai irányváltásainak igényei vezették, és Bajnai se a kormányoldalra figyelve bontotta ki az Együtt zászlaját. 2013 márciusáig aligha tudnak egymásra figyelni. A felek ütközésére a választások előtti egy évben kerülhet sor. Addig emberi és anyagi erőforrások szerzése, kapcsolatok felvétele és szövetségesek keresése, programok készítése és összecsiszolása, kormányzóképesség és hitelesség bizonyítása van soron az ellenzéki oldalon. A másik oldalon az orbáni „akarat és erő” stratégiája, az erők további koncentrációja és centralizációja, a küzdelem a túlélésért szűkülő nemzetközi és hazai mozgástérben, a céltudatos mozgás az intézményes káoszban.

Orbán visszatér

„Véget ért már a megnyert háború, most kezdődött az elvesztett háború. Von Schobert tábornok a Dnyeszter melletti Szorokában azt mondta, hogy »wir siegen unser Tod« [halálra győztük magunkat]. Akkor reggel mosolyogva figyelte, mint nyílik legyező alakúra a kijevi síkon a harckocsisor. S a Dürer-rézkarc szélén gót betűs felirat: »Wir siegen unser Tod«.” (Curzio Malaparte: Kaputt)

El se ment – mondhatnánk –, de mégis Orbán ki-be jár a főhatalom kapuján. Az orbáni tavaszi stratégiai lépések, a tárgyalások elindítása a nemzetközi szervezetekkel, az egyezkedés a gazdasági szereplőkkel, az őrség- és nemzedékváltás a fő hatalmi pozíciókban a felszínen a szabadságharc felfüggesztését és kis konszolidációk kezdetét jelezhették. A rideg és ideológiamentes hatalomtechnikusok, Lázár és Rogán előléptetése a legfelső hatalomban, illetve az „öreg csáklyások” beemelése a formális hatalmakba – Áder János államelnöksége, Kövér László szabad keze a határon túli magyarok ügyében, Varga Mihály IMF–EU főtárgyalóvá emelése/lefokozása, Balog Zoltán kinevezése az Emmi élére –, új egyensúlyt jelentett. Orbán önvédelmi reakcióját az elhibázott unortodox gazdaságpolitikára, a kereszténydemokrata garázdálkodásra, a rosszul megválasztott, nem fideszes saját emberekre (Schmitt Pálra, Réthelyi Miklósra, Fellegi Tamásra, Gál András Leventére, Szőcs Gézára stb.), amely a Schmitt-ügyben összpontosult.
Az orbáni politika óvatosabbá vált. Közvetve-közvetlenül a jobboldali táborban fölmerült: ki a felelős azért, hogy a ciklus közepén minden rosszabbul néz ki, és nem látszik fényes jövő a ciklus végéig? Jó irányba megyünk-e az unortodox gazdaságpolitikával, külpolitikával, nemzetpolitikával, a hoffmanni – valójában orbáni – oktatási „reformmal”, az önkormányzati autonómia elvételével? Miért nem működik még ennyi idő után se a kormány? Kell-e az egész világgal háborúzni? A jobboldalon is komoly illúziók fűződtek ahhoz, hogy az unortodox gazdaságpolitikában soha nem hívő Varga a nemzetközi tárgyalásokon, Lázár a kormányban, Rogán a frakcióban, Simicska pedig a háttérgazdaságban ellensúlyozzák az Orbán–Matolcsy gazdaságpolitikát, és lesz valamiféle kisebb konszolidáció. Mások hittek abban, hogy az unortodox törvénykezés őrületeit korlátozni lesz képes Áder az elnökségből, a „normálisak” az Alkotmánybíróságról, a Gál András Leventétől megszabadult Navracsics– Répássy minisztérium. A Hoffmann Rózsát megvető és korábban arccal rendelkező Balog Zoltán a minisztériumban, Pokorni Zoltán és csapata a parlamentben legalább elhalasztatja a Nagy Átszervezést Orbán Viktorral.

Ám csalódniuk kellett. Orbán Viktor visszatért. Egyre dühösebb alkudozások után újra az unortodox gazdaság- és külpolitikára tért vissza: nem leszünk az IMF, Európa gyarmata, nincs kiegyezés a nagy gazdasági szereplőkkel, sőt, a korábbi szerződéseket is felrúgjuk, jöjjenek az azeriek, az arabok és a földön kívüliek. A törvénygyár még magasabb fokozatra kapcsolt, éjjel-nappal zakatol. Már nem zavartatja magát attól, hogy mit szólnak hozzá a köztársasági elnök, az Ab, az európai intézmények – legfeljebb írunk és elfogadunk újat. És Orbán eldöntötte: a Nagy Átszervezés 2013. január 1-jén elindul. Ha kő kövön nem marad, itt… Az új undokokat, Lázárt és Rogánt ügyeikben megcsípték – politikailag megőszültek és összetöpörödtek néhány hét alatt. A „vén csáklyásokat” lealázták. Velük mondatják ki a legnagyobb hülyeségeket, amelyekkel nem értenek egyet. Ők nem politikai hónapjaikat vesztik el, mint az ifjú undokok, hanem egész korábbi életpályájukat, évtizedeiket.

A megfélemlítés politikája gyorsított. A választási törvények, a regisztráció, a Nagy Átszervezés, amelynek révén egyetlen központi hatalmi pontról irányíthatóvá válik az utolsó falu iskolájáig minden, megteremthetik az orbáni három T-ét 2014-re. A mi listánkon lévő, ránk szavazó kedves barátainkat udvarias narancsszínű köpenyes hatósági és félig hatósági személyek fogják regisztrálni, és ha elfelejtenék, akkor barátságos hivatali felettesük, vállalkozásuk irányítója figyelmezteti őket kötelességükre. Őket Támogatjuk. Ha valaki, aki nincs a listánkon, otthon akar maradni, azt nem bántjuk, nem zargatjuk. Őt Tűrjük, mert ő tudja jól, hogy a politika, a vezetés ránk tartozik, neki azzal nem kell foglalkoznia. De ha valakik, akiket egy másik listánkon, mint ellenséges szavazót számba vettünk, vagy még nem vettünk észre, de önként jelentkezik ellenfeleinknél, azt regisztrációjában akadályozzuk, választásában gátoljuk, és munkaadóikat intjük, fegyelmezzék meg őket, értessék meg velük, hogy munka és jövedelem csak a helyesen szavazóknak vagy az otthon maradóknak jár. Ha nem tanulnak, akkor őket Tiltjuk – jobb, ha másik országot választanak.

Csakhogy a Dürer-rézkarc szélén ott a felirat: halálra győztük magunkat.

Az igazság pillanata

„A háború… az egész olasz nép számára az volt, amit a spanyolok a bikaviadalok nyelvéből vett kifejezéssel el momento de verdadnak [az igazság pillanatának] neveznek, annak a pillanatnak, amelyben az ember, karddal a kezében, egyedül áll szemben a bikával: ebben a pillanatban napvilágra kerül a verdad, az igazság az emberről és a vele szemben álló állatról. Semmibe hull minden emberi és állati cifraság: e végső pillanatban az ember magányosan és meztelenül áll szemben az ugyancsak magányos és meztelen vaddal.” (Curzio Malaparte: Kaputt)

Türelmes háttértárgyalások után, október 23-án, egy jelentős ellenzéki tüntetés keretében megszületett a Haza és Haladás, a Milla és a Szolidaritás szövetségéből az Együtt 2014 mozgalom. Ha figyelembe vesszük az ellenzéki erők megosztott állapotát 2010 nyara és 2012 ősze között, az orbáni rendszer politikai, társadalmi és gazdasági fölmérhetetlen túlerejét, a választók apátiáját és megfélemlítettségét, végül, hogy amatőr politikusok kezdeményeztek, már az induláskor hasra lehetett volna esni. Ehhez képest, a nyitás jól sikerült, a tüntetésen résztvevők a remény, és még egyszer, a remény érzetével távozhattak, lehet változtatni, sőt, talán még győzni is. Bajnai Gordon várakozáson felül beszélt és a többiek se rontottak. Az ellenzéki oldalon a bejelentkezést általános derűlátás fogadta, minden arra utal, hogy az ellenzéki választók összefogás pártiak.

Ebben az indulásban legalább annyi jelentősége volt annak, hogy Bajnai Gordon hogyan mondja, amit mond. Elegánsan lép el a vadul fújtató vadállat elől. Nincsenek nagy gesztusok. Az igazság pillanatában mindenki tudja, hogy mit kockáztat. Személyiségéből és egész magatartásából hitelesen sugárzott – jellemző, hogy nemcsak az orbáni ellenfelekkel, hanem szövetségeseivel szemben is – a nyugalom, a türelem, a tolerancia. A rajongással szemben a mérséklet, a szabadságharccal szemben a béke, az intoleráns vezényléssel szemben a toleráns párbeszéd. Kapus, aki védeni fog és nem támadni. Amikor a jogot hirdette meg a hatalommal szemben, akkor ez személyesen az adott szó, a kézfogással pecsételt egyezség, a mindnyájunkra kötelező tisztesség hitelességét jelenti. Annyian csaptak már be benneteket – én nem teszem. És róla el lehet hinni, hogy őszintén mondta, a másik téren Orbán mellett tüntetők épp olyan magyarok, mint mi, nem lehet senkit a magyarságból, senkit a demokráciából kizárni. Nem igaz, hogy a magyar nép tízmillió szabadságharcos. Ostobaság. Harcolunk, vívunk, ha feldühítenek, de békét és nyugalmat, szolid jólétet és biztonságot, belátható és tervezhető jövőt akar itt a nép.

De Orbán Viktort és rendszerét nem ma, még nem is holnap, hanem 2014-ben kell, békés úton, választásokon legyőzni. Az első tetszési indexeknek csak annyi a jelentősége, hogy kiderül, a meglepetés jól sikerült, az Együtt első látásra tetszik. De a neheze ez után következik. A talán túl korán kihozott, még nem finom technikákkal rendelkező Medián-mérés arra mutat, hogy az Együtt egyenrangú partnere lehet az ellenzéki szocialistáknak és komoly kihívója a Fidesznek. Nincs semmi jelentősége annak, hogy ki az első, vagy ki a második az ellenzéki pártok és mozgalmak sorában. Nem az ellenzék vezetése most a tét. Az MSZPnek és az LMP-nek őszintén örülnie kell, hogy megjelent mellette egy erős mozgalom, amely nemcsak az MSZP, a DK, az LMP táborából vett át szavazókat, de egyértelműen hoz a bizonytalanok népes seregéből. De az is egyértelmű, hogy az „egyedül győzünk” MSZP-, illetve LMPmantrából csak erővel lehetett a feleket kimozdítani – az Együtt ma erő.

Jövő év márciusáig három tényezőre érdemes figyelni.

1. Ha az Együttnek és az MSZP-nek külön-külön sikerül az összes választók kategóriájában a 10-10 százalékról fokról fokra emelkednie, és együttesen eljutniuk a 30 százalék közelébe, ha a biztos szavazók körében elhagyják a Fideszt, és ha az LMP-nek sikerül 3-4 százalékot az Együttön kívül megőriznie, vagy az Együttbe bevinnie, akkor trendfordulóról beszélhetünk.

2. Ha a márciusig következő időközi választások közül két vagy három esetben sikeres összefogás születik az Együtt és a többi ellenzéki erő, mindenekelőtt az MSZP között, és a közös jelölt győzedelmeskedik.

3. Ha sikeres az LMP dokkolása és valóban elkezdődnek az érdemi tárgyalások a különböző ellenzéki programok alapján.

De mindez csak és kizárólag technika és taktika. A mélyben sokkal súlyosabb és fenyegetőbb dilemmák feszülnek. Vajon tud-e az Együtt, az MSZP, az egyesült ellenzék, Bajnai reális és hihető tartalmi reményt nyújtani, többet Orbán Viktor legyőzésénél? Tudnak-e a jó kormányzás, a hitelesség visszaszerzésén túl a tartós és emelkedő gazdasági növekedésre, a társadalom emelkedésére és a jogállam helyreállítására igazi reményt nyújtani? Még egyszer nem lehet szóval vagy elhallgatással 2006-os vagy 2010-es módon a nép szemébe hazudni. Vajon elmondhatja- e majd Bajnai Gordon őszintén Churchill 1926-os pénzügyminiszteri beszédének szavait: „A prosperitás, házunk eltévelyedett gyermeke, aki utat vesztett a Nagy Háborúban – mi úgy mondanánk: a Nagy Válságban –, a küszöbünkön áll. Már felemelte a kezét, hogy megfogja a kopogtatót. Mit fogunk csinálni? Beengedjük, vagy űzzük el? Üdvözöljük ismét a tűzhelyünk mellett, vagy ismét taszítsuk el magunktól, hogy kóboroljon a világ nemzetei között?”

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!