A legdrágább országimázs

Van egy ország, ahol mindent az elnök személyes ambíciói határoznak meg. Ahol hiúságból egyre több sportesemény rendezésére pályáznak, sokszor tovább nyújtózkodva, mint ameddig a takaró ér.

Ellenállóbbak, mint gondolták

Nem várom, hogy a kormány megszeressen minket, de sokkal többel járulunk hozzá a felsőoktatáshoz és a tudományossághoz, mint a többi külföldi egyetem, amely már megkapta az engedélyt – mondta lapunknak Enyedi Zsolt rektorhelyettes.

Mérgező feladatok, fejlesztő szabadság

Természetes, hogy a gyerekek nem akarnak a tanulással foglalkozni nyáron, a szülők viselkedése sokkal észszerűtlenebb. Kereteket szabni, néhány programot szervezni muszáj, de ezt sem kell túlzásba vinni.

Mindenki szem a láncban

Horthy-rendszer, Rákosi-rendszer, Kádár-rendszer. Talán azért szeretünk rendszerekben gondolkodni, mert az leveszi a felelősséget a vállunkról.

Üzlet, jótékonyan

Zöldügyek, hátrányos helyzetű gyerekek tehetséggondozása, emberi és gyerekjogi esetek felkarolása – az ATV-s műsorvezető, Bombera Krisztina a televíziózás mellett gondolt egyet, és amerikai mintára, egy közgazdász barátnőjével együtt létrehozta a társadalmi érzékenyítésért kiáltó „ügyek ügynökségét”.

 

Címkék: Ajánló

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!