Hasonlít-e a mai európai helyzet az 1940-es állapotokhoz?
Természetesen ezernyi érv szól amellett, hogy nem, de egy történelmi évforduló arra ösztönözte Timothy Garton Asht, az egyik legismertebb brit elemzőt, hogy fölvesse a párhuzamot. Valamivel több mint hetven éve, 1940. június 18-án mondta el egy akkor még kevéssé ismert francia tábornok a BBC Bush House nevű épületében rövid, de annál fontosabb beszédét, amelyben ellenállásra biztatta az Angliában élő franciákat: – Minden rendelkezésünkre áll ahhoz, hogy egy napon legyőzzük ellenségeinket – mondta a hórihorgas De Gaulle az angol rádió mikrofonja előtt, akit ekkor még kitüntető szívélyességgel támogatott Churchill brit kormányfő. Ugyanaznap beszélt az alsóházban a nagy brit konzervatív, ha lehet, még elszántabban, mint máskor, közölvén, hogy Anglia egyedül is szembeszáll Hitlerrel, s „ezen a csatán a keresztény civilizáció léte múlik”. A The Guardian hasábjain Ash ezt a kivételes, Európa bukásával fenyegető 1940-es történelmi pillanatképet repíti a mába, kifejtvén, hogy Európa a mai békeidőkben is óriási nehézségekkel néz szembe. Említi a példátlan globális kihívásokat, a nemnyugati hatalmak, így Kína, fölemelkedését, valamint az eurózóna „egzisztenciális válságát”. Az elemző szerint nem az a kérdés, hogy Churchill és De Gaulle mit tett egykor, hanem az, hogy mit tennének ma. Ezt persze sohasem fogjuk megtudni, de abban igaza van a The Guardian hasábjain megjelent Ash-esszének, hogy Nicolas Sarkozy teljességgel elszakadt a gaulle-izmustól, s ha a tábornok- elnök majdnem kivitte Franciaországot a NATO-ból, a mai államfő éppenséggel visszairányította. De vajon David Cameron, az új brit konzervatív kormányfő képes-e megszabadulni a „kripto-churchilli” beidegződéstől, amely az Egyesült Államokhoz fűződő „különleges viszonyt” végül is mindig előnyben részesítette Európával szemben. A vén földrész lemaradása miatt aggódó Ash ugyanis az újjáéledő brit–francia együttműködésben látná az unió globális megerősödésének zálogát. Szerénytelen módon két ponton vitázom a neves és elismert történésszel: Churchill nem helytelenítette az európai integrációt, ellenkezőleg, már 1946-ban „egyfajta” Európai Egyesült Államok lehetőségéről beszélt, másfelől a mai Európa élén ott a helye Németországnak, amelyet Ash „mogorvának” nevez. Bármilyen legyen is Angela Merkel Németországa, az uniós vezérkarból nem hagyható ki, sem politikailag, sem a társadalmi válságkezelés szempontjából. Az brit–francia duó vezető szerepének visszaálmodása inkább tűnik nosztalgiának, mint a mai realitásokat tükröző esélynek.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!