Lapunkban 1980 óta hagyomány, hogy az olimpia évében bemutatunk olyan sportolókat, akik biztos, hogy ott lesznek az ötkarikás játékokon, és azok közé tartoznak, akik akár az olimpiai aranyéremre is esélyesek. Idén elsőként egy olyan sportolóval foglalkozunk, aki a Pekingbe készülő delegáció legfényesebb kollekciójával rendelkezik, hiszen három olimpiai aranyérem tulajdonosa, és egyben a negyedik olimpiájára készül. Kammerer Zoltán Sydneyben a négyesben és Storcz Botonddal a párosban nyert aranyérmet. Négy évvel később Athénban a kvartett ismételt ugyanabban az összeállításban. Kamera, mert mindenki csak így becézi, emellett számos világbajnoki és Európa-bajnoki sikerrel rendelkezik, eddigi pályafutása során 8 világbajnokságon és 9 kontinensviadalon állt rajthoz, emellett számos világversenyen aratott sikert. Ezúttal arra voltunk kíváncsiak, hogy milyen úton jutott el egy kis lélekvesztőben ezekhez a sikerekhez.

l Miként került vízre?
– Bármily furcsán hangzik, egyik reggel összevesztem a nővéremmel, aki később azzal jött haza, hogy elmegy kajakozni, ha te mész, akkor én is megyek. Utána osontam, pedig akkoriban fociztam. Amikor megláttam a lélekvesztőket, azonnal eldöntöttem, hogy maradok. Beültem egy hajóba, vagánykodtam a csajok előtt, és azonnal nekimentem a stégnek, és beborultam a vízbe. Nővérem meg a lányok kinevettek. Mit akar ez a kajakozással – mondták –, majd megmutatom, válaszoltam, azóta vízen vagyok, ennek több mint húsz éve.
l Minden gyerek álma a labda, és hogy  neves labdarúgó legyen.
– Nekem is az volt a célom, bár imádok focizni, hamar kiderült, hogy túlságosan is pattog a labda.
l Rögtön kitűnt, hogy jó döntést hozott, amikor a kajakozás mellett tette le a voksát?
– Azt éppen nem mondhatnám, mert hosszú ideig a lapátoltak még kategóriába tartoztam, és soha nem fogom elfelejteni életem első versenyét, amelyet a tatai tavon rendeztek. A rajt után annyira elmentek tőlem a többiek, hogy amikor az első bal fordulónál eltűntek a szemem elől, mivel nem sprintverseny volt, én jobbra eveztem, hogy ne vegye észre senki, hogy a mezőnyhöz tartozom.
l Mennyi idő kellett ahhoz, hogy kiderüljön, mégiscsak jó sportágat választott?
– Egy-két év kellett hozzá, hogy érezzem, végre megy alattam a hajó, és 13 éves koromtól sorra nyertem a korosztályos versenyeket. Majd egyik pillanatról a másikra meglódultam, és 16 éves koromtól az idősebbek között is sorra nyertem a versenyeket.
l Ez valóban igaz, mert akik figyelemmel kísérték az akkori kajak-kenu viadalokat és eredményeit, felkapták a fejüket, hogy egy fiatal fickó az egyéni számokban sorra veri az akkori menőket.
– Hála istennek tényleg így volt, és ennek köszönhettem, hogy 18 évesen ott lehettem a jubileumi olimpián, Atlantában, igaz, némi szerencsével, ahol a 10. helyen végeztem.
l Egy évvel később már nem egyéni hajóban láttuk. Miért?
– Nem miért, hanem ki miatt. Akkoriban Storcz Botond volt a legjobb, s el kell, hogy mondjam, Atlantában is neki kellett volna indulnia, ha a játékok előtt nem betegszik le. Így mondhatni, tanulni vittek ki, s mikor Botond visszatért, végigverte a világot. Ekkor döntöttek úgy edzőink, hogy próbálkozzam meg a négyessel és a párossal. A kvartett bejött, mert 19 éves koromban világbajnoki címet szereztünk, szinte ugyanabban az összeállításban, mint amivel Sydneyben és Athénban nyertünk. Egyetlen egy csere lett később a hajóban, az, hogy Hegedűst Horváth Gábor váltotta fel Sydney előtt.
l A magyar kajak-kenu sport egyik legemlékezetesebb versenye az 1998-as szegedi világbajnokság volt, amelyet csak a legutóbbi múlt felül. Meglepetésre azon a vébén, a Tisza-parti városban nem találkozhattak a szurkolók Kammerer Zoltánnal. Miért?
– Azért, mert azzal a fiatal fiúval abban az évben elszállt a világ. Azt hitte, most már mondhatom úgy is, enyém a világ, beülök a hajóba, és máris rendben van minden. Nem így történt, hála istennek. De erről majd később. Ugyanis sorra vesztettem a válogató versenyeken, és nemcsak az egyéni számokban, hanem a párosban és a négyesben sem sikerült kvalifikálnom magamat a csapatba. Akik nélkülem óriási sikert arattak. Én pedig annyira dühös voltam, nem másokra, hanem magamra, hogy le se mentem a vébére, otthon néztem televízión a versenyeket. És itt térnék vissza arra a kijelentésemre, hogy hála istennek. Igen, mert akkor rádöbbentem, hogy eredményt csak munkával lehet elérni, és a következő évben iszonyatosan rákapcsoltam, ennek köszönhetően visszakerültem a válogatottba, s kettesben és négyesben is ott ülhettem a hajóban.
l Pályafutásának kiemelkedő pillanata volt az ausztráliai olimpia. Hogy emlékszik erre vissza?
– Azt hiszem, egy sportoló életében annál csodálatosabb dolog nem lehet, mint hogy olimpiai dobogó tetején állhat, nem is egyszer, hanem kétszer. Nos, azt hiszem, akik figyelemmel kísérték a játékokat, azok emlékeznek arra a viharos napra, amelyen a kajak-kenu versenyeket rendezték. Én két számban is érdekelt voltam, a négyesben és a párosban. Először négyesben mérettünk meg, ahol esélyesek voltunk, és sikerült  is nyernünk. Majd Botonddal eveztünk együtt, és mi tudtunk a legjobban alkalmazkodni ahhoz a szeles, viharos időjáráshoz, a  hullámos vízhez, pedig előtte nem sok esélyt adtam volna arra, hogy nyerhetünk, mert meglepetés volt mindenki számára, hogy néhány hónapos együttevezés után lettünk az elsők. 
l Mely számokat kedveli jobban, a csapathajókat vagy az egyéni versenyt?
– Minden kajakos és minden versenyző álma az, hogy az egyéniben bizonyítson. Nos én nagyon megkedveltem a párost, és a négyes hajót, mert itt nemcsak önmagadért, hanem a társakért is küzdeni kell. Meg aztán az embernek fel kell ismernie  a realitásokat.
l Párosban elég csalfának tűnik, hiszen igen sok emberrel lapátolt már együtt.
– Való igaz. De ha kijön a lépés, akkor hosszabb időt is eltöltök valakivel egy kajakban, ám néha az embernek váltania kell vagy azért, mert nem találják a közös ritmust, vagy azért, mert egy idő után nincs meg az az összhang, ami kell a sikerhez. Én ebben a tekintetetben szerencsés voltam, jó partnereim akadtak. Ráadásul évekkel ezelőtt összeakadtam a bivalyerős Kucsera Gabival,  akivel ugyanúgy, mint Storczcal, szinte pillanatok alatt megéreztük a közös ritmust. Ennek meg is lett az eredménye, mert világbajnoki és Európa-bajnoki aranyérmet nyertünk közösen.
l Milyen reményekkel készül Pekingre?
– Aki már megérezte a győzelem ízét, annak ízlik ez a dolog, ráadásul partnerem még nem részesülhetett abban az örömben, amelyet egy olimpiai győzelem adhat az embernek. Tudom, borzasztóan nehéz lesz, mert hallatlanul erős a mezőny, mind ezer méteren, mind pedig 500-on.
l Melyik szám áll közelebb a szívéhez?
– Mondhatnám azt, amely az adott pillanatban jobban megy. De mindkettőnknek az ezerméteres táv a kedvence.       Fluck Miklós

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!