Kommentár

Elnökként először kereste fel Izraelt és a palesztin területet George Bush, s ez önmagában is elárulja, mennyire „jegelte” azt a végső békekötést, amelyet most olyannyira szorgalmazni látszik. Bush elődje, Clinton szó szerint az utolsó pillanatig próbálta tető alá hozni az izraeliek és palesztinok történelmi megegyezését, még azután is, hogy Arafat Camp Davidben nem volt hajlandó megtenni a végső lépést: „ezzel a halálos ítéletemet írnám alá” – mondta állítólag a palesztin  vezér Clintonnak. Ez is árulkodó volt: az arab világ zöme már hajlandó békésen együttélni a zsidó állammal, ám nem szánja rá magát az eredendő, Palesztina végleges felosztásását jelentő békekötésre.
Egész elnöksége alatt Bush távol tartotta magát Arafattól (mostani útján pedig a vezér mauzóleumától), s voltaképpen osztotta azt az izraeli véleményt, hogy amíg nincs megfelelő palesztin partner, addig hiába is próbálkoznak a béketeremtéssel. Most már volna, Abbász személyében, aki merné is meglépni, amitől Arafat visszahőkölt, csakhogy legfeljebb a „fele országa” az övé, s a másikon uralkodó szélsőségesek továbbra sem hajlandók a beletörődni Izrael létezésébe. S noha az Irántól és a síita befolyástól tartó arab (szunnita) rezsimek ma talán hajlamosabbak a békekötő palesztin mögé állni, mint egykor Arafatot megvédeni, a közel-keleti – és washingtoni – képlet jócskán megváltozott. Iraki háborúját a Bush-kormány azzal a jelszóval kezdte, hogy az izraeli–palesztin békéhez Bagdadon át vezet az út, s mert ott kátyúba süllyedt, Jeruzsálemben sem történt semmi új.
Most viszont mintha a politikai örökségén munkálkodó Bushnak sürgősebb volna, s még elnöksége lejárta előtt látni szeretné az önálló palesztin államot. Az izraeliek viszont csakis olyant, amelyből nem lövöldözik őket rakétákkal, s nem csupán kerítés tartja távol az onnan küldött merénylőket. Nekik Abbász jóindulata kevés, az Arafattal kötött alkuk utóéletének ismeretében ez érthető. E heti felmérés szerint az izraeliek bő kétharmada nem vonná ki a katonákat Ciszjordániából (mint tette Saron elhamarkodottan Gáza esetében, ahonnan azóta is jönnek a rakéták), s nem osztozna Jeruzsálemen, ami pedig az arab követelések leglényegesebbje. Vagyis egyelőre Bush mások kontójára teszi ígéreteit, s neki jóval gyengébbek a pozíciói elnöksége fináléjában, mint voltak a Clintonéi, aki sikeres kormányzás után távozott a Fehér Házból (de amikor már eldőlt, hogy mégsem alelnöke követi, a közel-keleti alkudozók a szép szeméért nem voltak hajlandók engedni).
Szépen hangzanak Bush szavai, ám a térséget ismerők nehezen tudják elképzelni, hogy – a Teheránnal szembeni arab egységfront összetákolásán túlmenően – ez az amerikai elnök képes lenne arra, amire elődeinek egyike sem: elvágni a közel-keleti gordiusi csomót. Talán, ha előbb felfedezi magának a térséget.

A. J.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!