Nemzetközi fórumon veszíthet a magyar állam

A másodfokon jogerősen elutasított kereset után a család nemzetközi jogi fórumhoz fordul. A Klimt-képek ausztriai ügye – véli Kende Tamás nemzetközi jogász – azt valószínűsíti, hogy végül az örökös kerekedhet felül, ezért indokolt lenne az államnak peren kívüli egyezségre törekednie. Nem biztos, hogy a magyar igazságszolgáltatás ebben az ügyben a helyzet a magaslatán állt, mondta a tekintélyes jogász, aki úgy látja: az állam azt próbálta a hazai bíróság elôtt – a jelek szerint sikerrel – bizonyítani, hogy a letétbe helyezett képeknek megszerezte a tulajdonjogát. Ám ez még a hazai jog szerint is – finoman szólva – problematikus.

– A magyar kormány abból indul ki, hogy a független bíróság megalapozott döntést hozott, figyelembe vette a hatályos jogszabályokat, országunk alkotmányát és a kétoldalú magyar–amerikai megállapodásokat – így Szelestey Lajos, a Külügyminisztérium szóvivője. – Megjegyzem: a kormány akkor is alávetné magát a bíróság határozatának, ha az éppen az ellenkezője lenne a mostaninak, és arról rendelkezne, hogy adjuk ki a Herczog-örökségbe tartozó valamennyi képet. A kabinet sem a bírósági döntéshozatal alatt, sem utána nem kívánt beavatkozni ebbe a jogi folyamatba, tiszteletben tartja a bíróság ítéletét. Erről azonban még nem értesítettük Clinton szenátor asszonyt, hisz’ még meg sem kaptuk a bírósági ítélet írásos indoklását. Természetesen válaszolni fogunk a levelére.
Kende Tamás, az ELTE Nemzetközi Jogi Tanszék adjunktusa, ügyvéd szerint van ennek a történetnek egy amerikai belpolitikai eleme, mégpedig az, hogy Hillary Clinton szenátor. – Ha, mondjuk, én az ô választókerületében lakom és megkérem, hogy járjon el az ügyemben, s ez neki nem okoz különösebb nehézséget, akkor kifejezetten a feladatának is fogja érezni, hogy szenátorként ezt megtegye. Ez az amerikai belpolitikában teljesen normális dolog, és éppen ez az, ami miatt Hillary Clinton ebbe az ügybe belekeveredett; más oka nincs. A másik fontos tény: Magyarország egyáltalán nincs egyedül azzal, hogy a holokauszt során vagy azután az állam birtokába került vagyontárgyakat nem adta vissza a tulajdonosaiknak vagy az örökösöknek, s meg is tagadta ezeknek a visszaadását. Ez történt Ausztria esetében is, például Gustav Klimt több híres képével. Elôször az osztrák bíróságok megtagadták a visszaadásukat, azután rendkívül erôteljes politikai nyomás nehezedett Ausztriára, és ami még ennél is lényegesebb: a felperesek amerikai bíróságok elé vitték az ügyek egy részét, és ott a bírák kimondták, hogy a Klimt-képek valóban az ô tulajdonukat képezik. Ezek után pedig az amerikai ítéleteknek érvényt szereztek Ausztriával szemben. A Herczog-örökség ügyében is pontosan ez várható. Azt kell mondanom: nem biztos, hogy a magyar igazságszolgáltatás ebben az ügyben a helyzet a magaslatán állt; lehet, hogy a bírák nem kizárólag a jogszabályok szövegét vették figyelembe, amikor a döntésüket meghozták. Mérlegelhették például azt is, hogy milyen képeket szeretnének a Szépmûvészeti Múzeum falán látni… Azon is érdemes elgondolkodni, hogy a magyar állam vajon miért nem akar tárgyalni az örökösökkel. Hisz’ a mai államunk sem a horthysta rendszerrel, sem a nácikkal, sem a kommunista idôk államosításaival nem vállal jogfolytonosságot. Márpedig egyértelmû, hogy ezeket a vagyontárgyakat olyan idôszakban és olyan módon vették el – ráadásul talán többszörösen megkárosított, esetleg meg is gyilkolt emberektôl –, hogy az efféle tettek mérhetetlenül méltánytalanok és igazságtalanok. A magyar államnak nagyon kevés jogícme van rá, pláne, ha az erkölcsi szempontokat is figyelembe vesszük, hogy az így elvett vagyontárgyakat megtartsa. Ráadásul az ezektôl megfoszott emberek, vagy ma inkább az örököseik, általában nem akarják a műkincseket mind elvinni az országból, hanem elsôsorban annak az elismerését kérik, hogy ezek az ô tulajdonukba tartoznak és esetleg egy-egy családi festményt kérnek vissza maguknak. Többnyire hajlandóak egy megállapodás keretében az alkotásokat a magyar államnál, vagy a múzeumnál, ahol éppen megtalálhatók, letétbe helyezni. Ezért azt gondolom, indokolt lenne a hasonló ügyekben az államnak peren kívüli egyezségre törekednie. Annál is inkább, mert jogilag sem az állam javára állnak az ilyen ügyek. A államosítások célja az volt, hogy a teremelôeszközöket vegyék el a „kapitalistáktól”, s nem a műalkotásokra koncentráltak. Egy El Greco-
festmény pedig nem termelôeszköz, így csak „maradék” – reziduális – szabályok alapján szerezhetne rá tulajdonjogot az állam. Amelynek a képviselôi az elmúlt hatvan évben voltak annyira lusták, hogy a múzeumban sétáló – még néhány éve, s olykor ma is – látja a képeken a feliratot, hogy az adott festmény kinek a letétje. És mostanában az állam azt próbálja – a jelek szerint a hazai bíróság elôtt sikerrel – bizonyítani, hogy az állam a nála letett képeknek szerezte meg a tulajdonjogát. Ez pedig még a hazai jog szerint is finoman szólva problematikus. Arra is hivatkoztak, hogy az állam az 1973-as magyar–amerikai vagyonjogi egyezmény alapján szerzett tulajdont. Ám ez az egyezmény nem keletkeztetett tulajdonszerzési jogcímet az állam számára, ezért annak alapján, úgy vélem, tulajdont nem is lehet szerezni. Ez az érvelés – ha nem magyar bíróság elôtt kerül sor a jogvitára – aligha állja meg a helyét.
Ami pedig az ilyen viták nemzetközi politikai vonatkozásait illeti: bevett szokás, hogy diplomáciai csatornákon tárgyalnak és egyeztetnek a vitás mûkincsekrôl. Nem véletlenül, hiszen a magyar állam például azt kockáztaja, hogy kellemetlenségek érik. Csak a legegyszerûbbet feltételezve: ha a külügyminiszterünk New Yorkba látogat, ott tüntetôk fogadják, plakátokkal, rajtuk olyan feliratokkal, hogy „Egy követ fújsz a fasisztákkal!”. Az ilyen tüntetés az amerikai tradíciók szerint normális… De a diplomáciai tárgyalások eredménye volt az is, hogy Oroszország visszaadta a sárospataki könyvtár köteteit. Ami az USA-val szembeni magyar követeléseket illeti, azok közül a visszaadott koronán kívül csak az aranyvonat esete ismert, de abból tudomásom szerint állami jogvita nem keletkezett, mert hazánk formálisan soha nem érvényesítette az erre vonatkozó igényét.
– Ha talán fájó szívvel is, de leakasztanánk a falról a képeket, amelyekről a bíróság úgy dönt, hogy vissza kell adnunk – mondja Mihály Mária, a Szépművészeti Múzeum főigazgató-helyettese. – Az országos múzeumok gyűjteményében található műtárgyak, amelyeket a Szépművészeti Múzeum állandó gyűjteménye őriz – mintegy 110 ezer – az állam tulajdonába tartozik. De emellett vannak nálunk letétek is, több száz műtárgy. Ezek nem szerepelnek a törzsleltárban, s ha kéri a tulajdonosuk, akkor vissza kell adnunk. A letéteké mozgó állomány; időről időre kapunk és adunk vissza ilyen alkotásokat. Volt, amit vita nélkül szolgáltattunk vissza, és voltak korábbi viták, perek, amelyek lezárultak, de e perek miatt még nem kellett visszaszolgáltatnunk műtárgyakat. A legutóbbi a Herczog-ügy. Ám erről azt is tudni kell: amikor 1989-ben a család a Szépművészeti Múzeumhoz fordult, visszakapott tőlünk letétnek számító három festményt. S a perben volt egy Krisztust ábrázoló Munkácsy Mihály-kép, amelyről még a tárgyalás előtt szintén úgy döntött a Magyar Nemzeti Galéria, hogy ezt peren kívül visszaadja.
Ami a magyar követeléseket illeti: tudunk róla, hogy az USA több közgyűjteményében találhatók a hazai magántulajdonosoktól nem legálisan – azaz engedély nélkül – oda került műtárgyak, s a magántulajdonos ezeket az állam segítségével visszakövetelhetné, ha lenne rá elég alapja. Ám nehéz bizonyítani a jogellenességet, hiszen több évtizedre visszamenőleg kellene keresni esetleg nem létező vagy elveszett dokumentumokat. Különleges eset volt Giorgio Vasari A kánai mennyegző című festményéé, amely a II. világháború idején a Szépművészeti Múzeum gyűjteményébe tartozott, s magánúton, szintén jogellenesen került Kanadába. A Montreali Szépművészeti Múzeumból hosszú diplomáciai tárgyalás eredményeképpen kaptuk vissza hat éve, most is nálunk látható. A legendássá vált Seuso-kincs a magyar rendőrség és a szakemberek szerint is innen került ki Angliába, de a New York-i perben ezt sem sikerült bizonyítani; úgy tudom, továbbra is nyomoznak és próbálnak lépéseket tenni a visszaszerzésére. Ami Oroszországot illeti, a moszkvai szerveknek átadtuk a magyar igénylistát. Ezen a visszaadott sárospataki könyveken kívül is több milliárd forintos érték szerepel.De ezenkívül is van még több ezer kép, iparművészeti tárgy, kárpit, amelyekről a dokumentumok azt mutatják, hogy Oroszországba kerültek.Más országokkal kapcsolatban konkrét követelésünk jelenleg nincs.

(vasvári)

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!