Én is mindig ugyanarra járok haza, mint más, bár nem ugyanarra, mint
más. A szokott úton középkorú női vezető érkezik ismert veszélyes
kereszteződésben jobbról, ámde mackósajt alól. Jön azzal a magabiztos
lendülettel, amely csak a hülyék sajátja, bevág, mint dr. House, és bár
én megadóan hagyom, mégis, talán a proximitás okán, rosszallóan fékez
mellettem. Nem szól, csak rosszallóan néz. Én lemotorozom az ablakot és
amúgy medias understatementtel elsuttogom: tábla. Csak így. Meg ne
bántsam a lelkét
. Ő megpukkad és reklamál: nincs ott tábla. Ezt. Így, bele az arcomba. Én: de hiszen ottan figyel az, la. Ő: nem. Szó mi szó, még néhány fázisban kísérleteztem a meggyőzésével, majd megadtam magam: oké, nincs ott, további szép napot! Gondoltam, majd másnap ismét arra megy és elsüllyed a szégyentől.
A kínai írásban a szerelem jele a barátság és a szív jeléből tevődik össze. Alul van a barátság jele és arra épül, tényleg épül rá a szív. Valahogyan így gondolkodnak és nem is tudnak másképp. Nem csak a konkrét esetben, minden áll valami más és még más együtteséből, a boldogság az anya és fiúgyermek, a fény a Nap és a Hold jeléből.
Ők szeretnek és tudnak gondolkodni. Mi nem.
Jáksó László
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!