A houstoni diákok esete a professzorral

Hazánk kilenc egyetemi városában vagy hatszáz tudományos kutató arra szánta szeptember utolsó péntekének éjszakáját – immár másodjára a Tempus Közalapítvány sikeres pályázata nyomán – hogy csatlakozva 29 ország másfél száz tudományos központjához ismeretterjesztő programot tartsanak. Közvetlenül a Kutatók Éjszakája előtt mutatta be Tulassay Tivadar rektor a budapesti Semmelweis Egyetemen azt a műszert, amelyet a Molnár Béla orvos-kutató vezette magyar 3DHistech Kft.-vel – a Zeiss cég névjegye alatt – fejlesztettek ki rekordidő alatt, s  amellyel a világon elsőként a magyar intézetben vezették be a digitális mikroszkópos oktatást. Ennek segítségével tanulhatnak a hallgatók 34 férőhelyes speciális számítógépes hálózaton, az anyagot pendrive-on haza is vihetik. A digitális mikroszkóp és a világháló összekapcsolásával pedig összekapcsolódhat egy helyi és egy távoli kórház patológusának konzíliuma is. A műszer iránt máris nemzetközi érdeklődés mutatkozik.
Szabó Gábor fizikus, az MTA levelező tagja, akit a magyar Innovációs Szövetség közgyűlése idén februárban választott meg elnökéül, Szegeden diplomázott, ma saját alma materének tanszékvezetője, többször volt rövidebb-hosszabb időn át vendégkutató és oktató Németországban és az USA-ban, Houstonban – az ottani egyetem benne van a mintegy 3500 észak-amerikai intézmény „top 20”-ában, mint kutató egyetem. Úgy látja, sok tartalmi különbség azért nincs az egyetemi képzésben, hiszen egy jó oktató és egy jó diák mindenütt megállja a helyét. Viszont szerinte más a hozzáállás. „Azt hittem, rosszul hallok, amikor a diákjaim felállva nagyon megköszönték az előadásomat, hogy az milyen magas színvonalú volt, de hozzátették, az viszont baj, hogy nem adok elég házi feladatot!” – mondja Szabó Gábor, aki szerint ez is jelzi, hogy a tengerentúlon sokkal tudatosabban választanak pályát, intézményt. Hiszen tudják: egy nehezen megfizethető jó hely olyan diplomát ad, amely piacképes. Szerencsére – részben a multinacio-nális cégek hatására – már nálunk is kezd egyfajta rangsor kialakulni, de mintha maguk a hallgatók nem vennének erről tudomást.
– Szeged kijelölt „pólusváros”, de az éleslátásomat kissé elvette az elmúlt hónapokban a sok különböző terv, nehezen látom át a tudományos centrumok projektjét. A mi szegedi egyetemünk oktatási-kutatási kapacitásában nagyrégiós jellegű, nehéz megtalálni a kapcsolatokat a helyi gazdaságélénkítéshez, pedig ez nagyon fontos lenne. Igazából még nem találtunk egymásra: egy kis- vagy középvállalkozó nem jön be a gondjával, hogy segítsünk, oldjuk azt meg együtt. Multinacionális cégekkel, fővárosi gyógyszergyárakkal működünk együtt, Szegeden a Taurus Gumiipari Vállalat utódával, a Continentallal; a székesfehérvári színmagyar céggel, a Videotonnal olyan friss hightech fejlesztésünk van, hogy egy debreceni kiállításon mindenáron arra akartak „rábeszélni” bennünket, fogadjuk el, hogy a mi műszerünk – biogázméréshez is alkalmas – „francia műszer”. Nem öröm, ha szakmai fórumon ilyen kishitűség megjelenik… Nyilván összefügg ez azzal, hogy a hazai kutatásra-fejlesztésre szánt keret jelenleg még a GDP egy százalékát sem éri el, míg az Európai Unióban a közösen elfogadott, bár kevesek által teljesített arány három százalék. Pár évvel ezelőtt, amikor érzelmi-politikai alapon vitatkoztak a kétéves költségvetésről a pártok: jómagam egy német ösztöndíjat halasztottam el, hogy két éven át kutatás-fejlesztési helyettes államtitkárként tegyek valamit. Annak a kétéves költségvetésnek – ha volt haszonélvezője –, akkor az a hazai k+f volt! Akkor ment fel – 0,68 százalékról 1,02-re – ez sajnos a „csúcs” volt mindmáig. De nem is ez volt a lényege, hiszen kevesebből is lehet jól költeni: hanem a kiszámíthatóság. Az OTKA 3,3 milliárdról akkor a duplájára nőtt. Sajnos 2003-ban újra csökkent, s történt még valami: akkor került áfakörbe a tudományos kutatás, így alapjában kevesebb jutott a kutatásokra. Ezen mindenképpen változtatni kellene! Most néztem éppen a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb jelentését: eszerint költségvetési forrásból a kutatás-fejlesztési célokra tavaly kifizetni tervezett összeg 86,2 milliárd forint volt  – 4,7 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. Az innovációs szövetség elnökeként a gazdasági hasznosulás oldaláról kell mindent néznem kutatóként is. Világos, hogy fontosak az alapkutatások, nem szabad ellehetetlenülniük, de még akkor sem szabad „túltámogatni” ezeket, ha mégoly alacsony forrásigényűek is. Az adófizetők pénzét jó biztonságban tudni, ezért a hatékonyságra kell figyelni! Az alkalmazott kutatások és a kísérleti fejlesztések, mint második, harmadik fokozat legalább 5-10-szeres pénzt igényelnek, ám ezekhez ha nagy igyekezettel is, de lehet partnerre lelni.
A Magyar Innovációs Szövetség elnökeként Szabó vesszőparipája az, hogy a sokat emlegetett ír és finn példa alapja nem is az, hogy százalékban annyival többet költöttek volna fejlesztésekre, hanem az, hogy teljes politikai konszenzussal döntötték el: irány a „kiművelt emberfő”, első az oktatás és tudomány – hiszen ennek hatása politikai ciklusokon át, azokon túl hathat csak.
Magyarország is versenyben van azért, hogy otthont adhasson az uniós Európai Innovációs és Technológiai Intézetnek. A hat évre több mint 2,4 milliárd eurós költségvetésű intézmény létrehozásáról szóló jogszabályt most első olvasatban szavazta meg az Európai Parlament – finn jelentésre. Erre azért is nagy szükség lenne, mert a kutatás-fejlesztés finanszírozásában az unió jelentősen elmarad versenytársaitól. A GDP-hez viszonyítva a k+f kiadások az EU 25 tagállamában 1,92 százalékot tettek ki – mindössze két tagállam, Svédország és Finnország teljesítette azt a háromszázalékos barcelonai célkitűzést.
Freund Tamás akadémikus, agykutató; Roska Tamás akadémikus, elektronikai mérnök-kutató; Bor Zsolt akadémikus, lézerfizikus – a közös bennük, hogy mindannyian Bolyai-díjas magyar tudósok. Ma, szeptember 30-án a negyedik magyar tudóst is megnevezik, aki a magyar tudományos élet legrangosabb civil kezdeményezésű díját kapja. Az ötvenezer euróval járó elismerést  egy független díjbizottság döntése alapján kapja meg a díjazott. A Bolyai-díj Alapítványt 1998-ban Somody Imre üzletember és felesége, Karsai Béla, a Karsai Holding Rt. elnöke és Lantos Csaba üzletember hozta létre. Az alapítók a tudásalapú, jövendő társadalom küszöbén a gondolati alkotást, a társadalom számára hasznosítható és hasznosuló tehetséget, tudományos teljesítményt akarják a díjjal értékelni. Mert ma még aktuálisabb, mint valaha, hogy a legértékesebbet, szellemi tőkénket állítsuk értékrendünk középpontjába, az ország stratégiáját tudatosan erre az alkotóképességre építve.
Amúgy Roska és Bor jelenleg az USA-ban vezetnek kutatást, Freund Tamás idehaza. Szabó Gábor a VH-nak elmondta, nem az agyelszívást, a tengerentúli „brain-drain”-t tartja igazán veszélyesnek, hanem az „agykitolást”. Mert a magyar kutató nem a pénzért megy ki, hanem a jobb munkafeltételért. Ezért kell perspektívát, jobb és átláthatóbb, kiszámíthatóbb távlatot nyújtani számukra. Már vannak „visszacsábító” EU-s és hazai támogatások, ösztönzők kutatócsoport alapításához, programokhoz. A Bolyai-díj is a személyes tehetség megbecsülésének jele.

Gündisch Mónika

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!