Kommentár

Mindent elárul az amerikai elnök hétfő esti kongresszusi üzenetéről „az unió helyzetéről”, e más időkben első számú bel- és világpolitikai eseményről, hogy a sajtót elsősorban az érdekelte, miként kerülgeti egymást a két demokrata elnökjelölt, Hillary Clinton és Barack Obama. Akik aztán csütörtök esti kaliforniai tévévitájuk során alighanem joggal állították, hogy valószínűleg kettejük közül kerül ki George Bush utóda. Az elődre és szónoklatára pedig jószerivel már senki sem figyel.
Holott persze jövő január 20-án délig ő az Egyesült Államok, tehát az egyetlen szuperhatalom irányítója. Egy újra nem választható elnök máskor is „béna kacsává” válhat utolsó esztendejében, hiszen főként a világpolitika szereplői már a washingtoni őrségváltásra várnak, s nem szívesen egyezkednek, pláne nem tesznek engedményeket a Fehér Ház távozni készülő lakójának (ezt még a sikeres Bill Clinton is megtapasztalhatta, hiába próbálva tető alá hozni az izraeli–palesztin békét). De ennyire bénává, mint az ifjabbik Bush, talán csak olyan elnök válik, aki elvesztette újraválasztási kísérletét, s novembertől januárig politikailag már csak vegetál. Ő azonban januártól januárig kényszerül rá, jellemző módon a mérvadó amerikai lapokban csak az obligát vezércikkek törődtek beszédével és javaslataival, a publicistákat az utódlási harc foglalta le.
S mindezt, e látványos semmibevevést Bush magának köszönheti. Megszegett ígéreteinek és elkövetett melléfogásainak, a talleyrandi szavakkal: bűneinek és hibáinak. Elsősorban a 9/11. tragédia utáni őt támogató nemzeti egység kisstílű feláldozásának a pártpolitika oltárán. S persze a félrevezetéssel elindított, kudarcba fulladt háborújának, amire ráadásként jött a kibontakozó recesszió. Nem csoda, ha az elnök  népszerűsége mélyponton, még pártja elnökjelöltjei is tartják tőle a politikai távolságot. Hillary azzal aratta a legnagyobb sikert a tévévitában, hogy közölte: egy Clinton kellett rendet csinálni az első Bush után és most ezért lenne újabb Clintonra szükség e második Bush után is. Obama lelkes balliberális támogatottságának történetesen fő oka, hogy tábora úgy véli: Bush balfogásai nyomán megérett az idő nemcsak a teljes fordulatra, hanem a reaganihez hasonló korszakváltásra, most ellenkező előjellel. Ha meggondoljuk, hogy Bush és guruja, Karl Rove pár éve még tartós konzervatív berendezkedésről ábrándozott, akkor az elnöki szónoklat hétfő esti fogadtatásából is fogalmat alkothatunk Bush balsorsáról.

A.J.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!