Gyerek a kútban
Láttam egy nagyon brutális képet Laoszban. A függetlenségért folytatott
küzdelem idején a külföldi katonák laoszi gyerekeket szakítottak el az
anyjuktól, majd beledobálták őket egy kútba. Nem tudom, történt-e ilyen
a valóságban, vagy csak propagandaeszköz az egész, de borzasztó látvány
a kép, az biztos.
A franciák még 1893-ban foglalták el a területet, ahol az I. század közepétől élnek lao törzsek. Megszokhatták már, hogy valaki mindig uralkodik felettük, mert hol a khmerek, hol a thaiok, hol a vietnamiak csatolták magukhoz a Mekong folyónak ezt a vidékét. Volt egy rövid időszak, amikor kikiálthatták a „Millió elefánt laoszi királyságát”, de állandó küzdelem volt az egyébként békés laók élete. A franciákat a második világháború idején felváltották a japánok, aztán 1946-ban visszajöttek a franciák. Ekkor azonban a laoszi kommunisták fellázadtak a gyarmatosítók ellen. Kompromisszumként a Nyugat megengedte az önállóságot, de királyság formájában, nehogy újabb szovjetbarát állam szülessen. A vietnami háború idején erőre kaptak a kommunisták, és a szomszéd ország segítségével legyőzték a királyi csapatokat. A korábbi uralkodót családjával együtt átnevelő táborba küldték, itt is haltak meg később. Ma is csak egy párt létezik, a laoszi népi forradalmi párt, és a szocializmus könnyedebb formáját próbálják építgetni.
Az egykori királyság nem véletlenül viselte a millió elefánt nevet. Laosz területén ma is nagyon sok ormányos él szabadon, több ezret pedig munkára fogtak be. Az ötmilliós
országban elvileg mindenki dolgozik. A legtöbben a rizsföldeken, melyeket bivalyok segítségével művelnek. Mi is kipróbáltuk a rizsvetést. Amikor a keményre döngölt, vörös földúton autóztunk, a sofőrünk balra mutatott. Vetnek – mondta, és láttuk, amint félszáz fiatal hihetetlen sebességgel dolgozik a vizes földön. Megálltunk, kiszálltam az autóból, és a munkások felé intettem. Erre mind az ötvenen abbahagyták a munkát, elkezdtek engem bámulni, és felém intettek. Úgy éreztem magam, mint doktor Livingstone, Afrikában. Erre sem sok turista járhatott, az biztos. Becaplattunk a fiatalokhoz, és vetettem egy kicsit. Úgy figyeltek közben, mintha a Terminátor jött volna meg, személyesen. Annyira kedves és barátságos volt mindenki, hogy egészen elérzékenyültem.
Tovább haladva megnéztem a Mekong folyó híres vízeséseit. Száraz évszak volt, úgyhogy izgalmas köveket fotózgathattam. A vízesésekről már sokat olvastam, erősködtem, hogy ezeket meg akarom nézni, nem engedtem magam lebeszélni. Ha szereti a kiszáradt vízeséseket, hát legyen-törődött bele végül laoszi kísérőm.
Kiss Róbert Richard
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!