Imádkozzunk, hogy észre ne vegyék

 Pákótól, akitől tényleg bármi kérhető, simán megcsinálja, mert lassú, mint a MÁV és csak negyvennyolc óra múlva kezd azon tűnődni, hogy esetleg átverték, szóval Pákótól náci karlendítéseket kér néhány vicces kedvű gyerek, aki képes jelentős szakirodalom átrágása után unalmában fasisztát játszani, mert az mégis milyen király a sok lúzer között. Pákó némi napokban kifejezhető spéttel elkezdi gyanítani, hogy nem volt teljesen perfekt, hogy Hitlert éltette és vígan rezonált a műsorvezető zsidózására, úgyhogy a következő alkalommal már kemény, mint a vídia és rendőrt hív Hajdúra, aki egy asztalhoz akarja őt ültetni korábbi megpörgetésének felelősével, talán azt gondolja, így átlagban kijön a karakánság, egyszer vérhülye volt, egyszer meg keménykedő, száz év távlatában talán egy átlagosan okos fiúra emlékszik majd a történelem. Aztán ott van közeli barátom, akinek két évig hallgattam sztorijait arról, hogy milyen hülye barom minden főnök, rendszeresen felvették valahova, de nem, hát ezt már nem bírta, igazán megérthetem satöbbi. Végül is egészen hiteles történeteket mesélt túlzott kérésekről, rámozduló főnökökről, csak egyet nem vettem észre: hogy mindig mindenhol ez történt vele. Aztán elkövettem azt a hibát, hogy beajánlottam családtagnak, hogy legyen ő asszisztens. Eleve a béralkunál megbántam a dolgot, mert a barát állati sokat kért, de gondoltam, legyen ez egy jó állás neki és talán nem ő kér sokat, hanem a miniszterek keresnek keveset, ki tudja. Szóval elkezdett dolgozni... azon a módon, ahogy a magyarok szoktak, hogy nem dolgozott egyáltalán semmit, de baromi agresszívvé vált, ha erre valaki rákérdezett. A családtag dermedten nézte és nekem referált, mert nem hitt a szemének. Megkérte a barátomat, hogy fényképezzen le egy közeli vidéki templomot, ő egyszerűen csak nem csinálta meg. Az egyre idegesebb kérdésekre, hogy mégis miért nem performál, végül látható dühvel vetette oda: esett. Két hónapja. De szertelen adatgyűjté-sembe bekerült multihoz hozzáértő magyarok által felvett problémamegoldó amerikai menedzser, aki az első értekezleten közölte, hogy a magyarok büdösek és lopnak, majd szétlopta a céget és röhögve távozott egy év múlva végkielégítéssel, jegyzem a jelenkor politikai kommunikációját, amely a „ma mi olyat mondjunk, amire mindenki szétrágja a vaskorlátot dühében”-elv jegyében zajlik, nézem, ahogy azok, akik nem akarnak semmit sem csinálni az életükben, ráérő idejükben komótosan csőre töltik a sörétest, hogy az ablakból lövöldözzenek azokra, akik próbálnának dolgozni, a saját vállalkozásukból minél nagyobb pénzt kimarni akaró honfitársai-mat, akik a zsé elfogyásakor nem gyanítják, hogy közük lenne a helyzethez, inkább részegen próbálják kitalálni, ki lophatott... valahogy ez a katyvasz Magyarország, nem? Kínai ismerősömet megkérdeztem, hogy mitől van az, hogy mindenki az olcsó árukkal azonosítja őket. Mosolygott, ahogy ők szoktak és csendesen elmondta, hogy a kínaiak jó kereskedők és nem visznek sehová sem olyasmit, amit ott, abban a közegben nem tudnak eladni. Kína elég nagy ország ugyebár, a rossztól a fantasztikusan jóig mindenféle minőségű áruval telve, s mindenhová azt exportálják, amit az adott piac fel óhajt venni. Ha tehát nálunk a kínaiak netán a szart árulnák nagy százalékban, az csak azt jelentené ad absurdum, hogy mi csak a szart szeretjük megvenni. S hogy ebből az egész dühből írott maszlagból mi jön ki? Ugyan kérem. Semmi. Csak mintha ez egy igen hülye ország lenne. Szerintem imádkozzunk, hogy ezt észre ne vegyék mások, mert akkor ránk fogják zárni az ajtót.

 Jáksó László

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!