Sylvester Stallone filmes karrierjét jobb híján szoftpornó-
színészként kezdte. A furcsa arckifejezésű és hanglejtésű fiúnak (bal arca lebénult a születése közben fellépő komplikációk miatt) a színészi tehetség mellé írói véna is adatott. Hamar rájött, csak úgy lehet igazán sikeres, ha saját magára ír jó szerepet. Megírta és eljátszotta a bokszoló Rocky Balboa történetét, mely 1977-ben Oscar-díjat kapott, és azóta öt folytatást is megélt.
Nevéhez egy másik sikersorozat is fűződik: a Rambo – mely japánul annyit tesz: erőszak – első részét 1982-ben mutatták be.
A legújabb, negyedik részben, melynek címe egyszerűen csak John Rambo, az egykori vietnami veterán visszavonultan,
magányosan él a thaiföldi dzsungelben, mérges kígyókra vadászva és hajójával utasokat szállítva a megélhetésért.
A közeli burmai határnál hatvanadik éve tart a világ
leghosszabb polgárháborúja. Ide akar eljutni néhány
önkéntes, hogy élelmet és gyógyszert vigyenek
a Karen törzsnek. Miután Rambo megtudja, hogy honfitársai a katonák
fogságába estek, egy csapatnyi zsoldossal elindul kiszabadítani őket. A
MoviesOnline filmes portálnak Stallone
azt is elárulta, tervez-e közös filmet
Arnold Schwarzeneggerrel és Bruce Willisszel.
l Mit gondol arról, amikor George Busht Rambóként emlegetik?
– Tudom, hogy egy napon születtünk, de álljon meg a menet! Szét tudnám morzsolni az ujjaimmal azt a fickót. Nézzük csak, mi rímel a Rambóra? Dumbó? Az égvilágon semmi közünk egymáshoz, higgyen nekem.
l Miért döntött úgy, hogy újabb Rambo-filmet forgat?
– Tudja, minden karriernek vannak csúcspontjai és hullámvölgyei. Az ember visszavágyik azokhoz a szerepekhez, amelyek egykor ismertté tették. Persze minden színész szeretne Daniel Day Lewis lenni, aki hihetetlenül sokszínű személyiség, de a leggyakrabban mégiscsak egy-egy szerepről ismernek bennünket. Emellett arra is gondoltam, ha választhatnék, hogy mivel fejezzem be a karrieremet, akkor szívem szerint csinálnék egy ütős utolsó részt a Rambóból, mert az előző, az afganisztáni nem sikerült túl fényesen, ahogy a Rocky utolsó része sem. Tehát erre a kettőre akartam összpontosítani. A világ teljesen megváltozott az elmúlt húsz évben, és beérett az új rész, amelyet még tíz évvel ezelőtt sem forgathattunk volna le. Most, hogy mindent eláraszt az erőszak, és a háború mindennapos szalagcím a tévében, jó adag frusztráció keletkezik az emberekben, amit valahogy ki kell ereszteni. A film azért készült most, mert épp itt volt az ideje, az időzítés pedig így lett tökéletes.
l Milyen érzés visszatérni ehhez a karakterhez?
– Imádom. Eugene O’Neill apja jut erről eszembe, aki harminchárom évig játszotta Monte Christo grófját. [nevet] „Rambo nem tud megbékélni a ténnyel, hogy ő igazából egy gyilkos.”
l A film rémálomjelenetében viszszaköszön az a kivágott rész az Első vérből, amelyben Rambo azt kéri Trautmantól, hogy ölje meg őt.
– Valóban volt egy ilyen befejezése is az első résznek, de csak egyetlenegyszer vetítettük le egy Las Vegas-i próbavetítésen. Nem nagyon működött, ezért újra kellett forgatni a jelenetet és szó szerint újra kellett építeni az egész díszletet. Szinte könyörögtem, hogy ne csinálják, de végül megcsinálták. Az álomjelenet önmagunk elfogadásáról szól. Rambo végül elfogadja magát olyannak, amilyen. Annak az embernek, aki saját maga miatt öl, nem az országért. Arra gondol, hogy hagyjuk már a mellébeszélést, hogy én igazából egy hős vagyok. Nem vagyok. Csak egy ember vagyok, akiben valahol mélyen ott az erőszak, amelynek valahogy elő kell törnie. Rambót nagyon megviselik ezek az álmok. Azt szeretné, hogy valaki végre vessen véget a szenvedéseinek. Ha újraélhetné a történteket, azt kívánná, hogy Trautman tényleg ölje meg, mert nem tud megbékélni azzal a ténnyel, hogy ő igazából egy gyilkos.
l Miként jellemezné John Rambót?
– Rambo az egyik jelenetben meglátogatta volna az apját, aki indián. Azonban ezt mégsem forgattuk le, mert akkor amolyan dupla epilógusban végződött volna a történet. Igaz, így legalább kiderült volna, hogy honnan származik. Olyan társadalomból jött, amely teljesen archaikus a mai, modern emberéhez képest. És ebben a részben mintha visszatért volna oda, ahonnan származik. Primitív létforma ez, kemény küzdelem. Itt nem emberek veszik körül, hanem állatok és a természet. Ő ide tartozik. Mikor az emberekkel és a társadalommal kerül összetűzésbe, a harag és a sértettség kezd el dolgozni benne. Tulajdonképpen azokat védelmezi, akik nem képesek magukat megvédeni. Nem arról van szó, hogy keresi a bajt, hanem arról, hogy az mindig megtalálja őt. Lételeme a háború, hiszen született harcos.
l El tudja képzelni a mostani rész után, hogy valamikor ismét Rambo bőrébe bújik?
– Nem.
l Akkor hát ennyi? Szeretne még forgatni?
– Van egy nagyon bizarr ötletem. Lehet, hogy túl abszurd, de még ki kell forrnia az ötletnek. Ha azt mondom magának, szeretnék egy hatvanegy éves bokszolót eljátszani, azt fogja gondolni, nem vagyok észnél. De ha megtalálom a megfelelő módját és formáját a történet elmesélésének, minden lehetséges. Furcsa dolog ez. Itt van például az Űrcowboyok. Marhaság az egész, és mégis sikeres lett.
l Mit gondol, milyen örökséget tud majd hátra hagyni, ha itt kell hagynia a földi világot?
– Örökséget? Kinek az öröksége, az enyém? Ó, istenem. Ez olyan, mint Jin és jang. Azt hiszem, a következő nemzedék színészei úgy fognak rám tekinteni, mint valami őskövületre, egy eltűnt műfaj képviselőjére, mely már nem is létezik. Hiszen manapság már sokkal tudományosabb a világnézetünk, kevésbé emberközpontú. A legtöbb kortársam inkább fizikális. Arnold Schwarzenegger, Bruce Willis, egytől egyig izmos emberek. A mai színészek viszont sokkal inkább intellektuálisak, mint jó fizikumúak. Szóval, olyan leszek én, mint a természettudományi múzeumban a pterodaktilusz.
l Az imént említette az Űrcowboyokat. Terveznek esetleg valami hasonlót Schwazeneggerrel?
– Sokszor beszélgetünk erről Arnolddal, én pedig mindig megkérdezem tőle, hogy „mikor hagyod már abba ezt a munkát? Gyere vissza végre, és ökörködjünk egyet!”
„Ez a legerőszakosabb film, amit valaha láthattak”
l Sokak szerint ez a mostani filmje az egyik legerőszakosabb film, amelyet valaha láttak.
– Nem csak az egyik, hanem ez a legerőszakosabb film, amit valaha láthattak, és rengeteget dolgoztam azért, hogy ilyen legyen. [nevet] Csak viccelek.
l A kibelezős jelenet zseniális lett.
– Tényleg? Ó, istenem, mikor megmutattam a producernek, sikított, hogy olyan, mint egy izraeli kommandó. Mikor forgattuk, arra gondoltam, hogy „ez az, ezt megérdemelte a fickó!” Még ha egy szót sem szól, akkor is érthető mindenki számára, hogy ő már elkövetett mindenféle válogatott szörnyűséget, mint akár a pedofília vagy egyéb rettenetek. A nézőnek ilyenkor szüksége van vala-miféle bosszúra. Ha a néző egy ilyen filmben semmilyen érzelmi elégtételt nem kap, tudja mi lesz? Művészi sikernek fogják kikiáltani, viszont a kutya se akarja majd megnézni. „Fogtunk egy királykobrát…”
l Igaz, amit olvastam, hogy a forgatáson kígyót tettek a lábára?
– Igen, egy kígyót, az én lábamra! Mivel nem engedhettünk meg magunknak egy digitális kígyót, nem tehettünk mást, mint fogtunk egy királykobrát. Egy igazit! Nesze nekem. Aztán ragasztószalaggal próbáltuk meg rögzíteni. Azzal azonban nem számoltunk, hogy a kígyók így mozognak. [megmutatja, miként csúszkálnak a kígyók] Ezek nem aligátorok, amelyeket viszonylag egyszerű megfogni. Elég sokat feltettünk ezekből a percekből a DVD-re is. Izgalmas lesz!
l Tudja már, mit forgat legközelebb?
– Három lehetőségem van, bár most a forgatókönyvírók sztrájkja miatt semmi sem biztos. Az egyik, egy 1974-es thriller, a Bosszúvágy újraforgatása. Aztán van egy Nelson DeMille-könyv, Az oroszlán játszmája, és még két regény, melyek megfilmesítésre várnak, de szívem szerint egy jó kis régimódi horrort csinálnék.
l Nincs tervben egy közös film Arnolddal és Bruce-szal?
– [nevet] Hát, Bruce-szal még bármi lehet.
Fordította:
Kántor Zsána
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!