Aki a cselgáncssportot szereti, az tudja, hogy egy fiatal tatabányai kislány – szó szerint az, mert a 48 kilós súlycsoportban versenyez –, Csernoviczki Éva kétszeres U-23-as Európa-bajnok. A felnőtt világbajnokságon a hetedik helyen végzett, Világkupát nyert Tallinnban és Szófiában, többszörös magyar bajnok. A magyar dzsúdósok közül ő is ott lesz a pekingi olimpián, mert már megszerezte a kvótát. Ma már nem, ám korábban sokan felkapták a fejüket, amikor a hölgyek olyan versenyszámokban álltak rajthoz, amelyeket régen csak a férfiak űztek. Nos, korábban a cselgáncs is ezek közé számított, ma viszont már az amazonok meghódították a tatamit. Ezúttal arra voltunk kíváncsiak, hogy miért választotta Éva ezt a sportágat.



 



 


n Miért lett cselgáncsozó?
– Nem volt nagy választási lehetőségem, hiszen édesapám korábban háromszoros junior Európa-bajnoki bronzérmes dzsúdós volt, felnőttválogatott és jelenleg edző. Így aztán nem volt nehéz a sportágválasztásom. Eleinte ugyan csak lejártam megnézni, hogy mi is ez a sportág, pontosabban édesapám gyakran magával cipelt a tréningekre, megtetszett, és 14 évvel ezelőtt eldöntöttem, hogy én is a tatamira lépek.
n Emlékszik az első versenyére?
– Tízéves koromban indultam először, és a harmadik helyen végeztem. Ennek a versenynek a pikantériája az volt, hogy huszonvalahány kilósan, úgynevezett vegyes versenyen indultam, ahol fiúk és lányok egymás ellen küzdöttek.
n Gyorsan kitűnt, hogy tehetsége van ehhez a sportághoz?
– Valahol a génjeimben hordoztam ennek a sportágnak a mikéntjét, és úgy érzem, hogy hamar sikerült több olyan eredményt elérnem, amely lehetővé tette a folytatást.
n Édesapja az edzője. Ez előnyt vagy hátrányt jelent?
– Mondhatnám azt is, hogy is-is. Sokat számít, hogy apu külön is foglalkozik velem, meg otthon megbeszéljük, hogy mit és miként kell, vagy kellett volna csinálnom egy edzésen, vagy versenyen. Ami meg a szülői kapcsolatot illeti, sokkal szigorúbb hozzám, mint a többiekhez. Mindig azt mondja, hogyan venné ki az magát, ha velem kivételezne.
n Pillekönnyű, 48 kiló. Könnyen hozza a súlyát?
– Általában minden verseny előtt három-négy kilót kell leadnom, mert azért én is szeretek enni.
n És ha nem a tatamira, hanem a konyhába kell mennie, ott is a legjobbak közé számít?
– Azt éppen nem mondanám, néhány egyszerű ételt ugyan el tudok készíteni, de a konyhában édesanyám a főnök.
n Mit tart élete első igazi sikerének?
– A U-23-as Európa-bajnoki aranyérmemet, amelyet 2006-ban szereztem, és az elmúlt évben a felnőttek között sikerült Világkupa-versenyt nyernem Tallinnban, pár nappal ezelőtt pedig Szófiában is.
n Már szó volt arról, hogy korábban a dzsúdót abszolút férfias sportágnak tartották. Van itthon ellenfele, fel tud készülni a nagy versenyekre?
– Természetesen, de a tréningeken a mozgásokat, a technikai megoldásokat fiúk ellen gyakorlom, állandó partnerem egy 73 kilós tatabányai dzsúdós fiú. Igaz, néha repülőnapot tart velem, mert edzésen nem nézik azt, hogy nő vagyok.
n Mi jelent kikapcsolódást az ön számára?
– Napi két edzésen veszek részt, sokat utazom versenyekre, és ha némi szabadidőm van, azt otthon, pihenéssel töltöm.
n Mi van az idei versenynaptárában még hátra?
– Áprilisban lesz az Európa-bajnokság, és még több Világkupa-viadalon állok rajthoz.
n Milyenek a nemzetközi erőviszonyok?
– Az én súlycsoportom ugyan a legkönnyebb, de talán a legnehezebb abból a szempontból, hogy Európában és Európán kívül számos hasonló tudású versenyző akad, és egy biztos, hogy aki kijut az olimpiára, azok közül bárki az élen végezhet, ahol a pillanatnyi forma vagy egy pillanatnyi szikra, netán kihagyás sorsdöntő lehet, mind a győzelem, mind pedig a vereség irányában.


(fluck)

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!