Szövetségeseket kell keresni, nem vagyunk elszigeteltek

A szakminiszter beszél a világgazdaság új nagy fogyasztóiról, a többi között megemlítvén, hogy van már magyar–kínai lúdtenyésztő közös vállalat, s a szőlőtermesztésben is formálódik az együttműködés. Gráf hangsúlyozta, az unió borászati ágazatában először sikerült megtörni a régi tagországok ellenállását a pénzelosztás terén.

l Most jött vissza röpke szabadságáról. Igazából nem is volt gond most, inkább gondot „csináltak” magának, a tárcának… Gyurcsány Ferenc kormányfő davosi, világfórumi nyilatkozatából.
– Én is csak a sajtóból értesültem először, s csak egy részét hozták le természetesen a miniszterelnök hozzászólásának. Ez pódiumbeszélgetés volt, ahol a 2013. utáni agrártámogatásokra vonatkozott a kérdés a résztvevőkhöz. Ez nagyon fontos, mert ugye az az egyeztetett álláspont, amit én nagyon keményen képviselek, az látszólag ennek teljesen ellentmond, de az a jelenlegi, 2013-ig tartó időszakkal kapcsolatos álláspontunk! Amikor mi azt mondjuk kőkeményen, az új tagországok – s ennek egyik vezére Magyarország –, hogy amíg ki nem egyenlítődnek a régiek és az újak közötti uniós forrásokból származó agrártámogatások, addig semmilyen pénzcsökkentési alkuba nem vagyunk hajlandóak részt venni. E kiegyenlítődés pedig 2012 táján fejeződik be. Ma az összes támogatásnak 61-62 százaléka jön az EU-ból, s durván a többi hazai forrásból. Magyarország 25 százalékos támogatottsági szinttel indult, s ehhez tehetett hozzá 30-at – mint a többi, 2004-ben újonnan csatlakozott ország. Jelen pillanatban a 2003-ban megfogalmazott közös agrárpolitikának – ez 2005 januárjában lett bevezetve  a régi tagállamokban – a félidei felülvizsgálata folyik. Afféle „egészségügyi revízió”, azaz nem az alapjait akarják megváltoztatni, hanem néhány egyszerűsítést, az új kihívásokra adandó közös választ kell megfogalmazni. A kormányfő sem a mostani agrártámogatások lefaragásáról beszélt, amikor a növekvő élelmiszeráraknak a gazdaságokra gyakorolt kedvező hatása kapcsán, ráadásul nem magyar, hanem összeurópai viszonylatban.
l Pillanatnyilag mekkora az a summa, amit a magyar agrárium felhasználhat?
– Nézze, ezt úgy tudom érzékeltetni, hogy mielőtt beléptünk volna az Európai Unióba, akkor kétszázmilliárd körül volt az összeg, jelenleg ez a summa meghaladja a négyszázmilliárd forintot. Egyébként én nem szeretem „támogatás”-nak hívni, mert nagyon sok összetevője van: így például, jövedelempótlás, közvetlen termelői pénzforrás, s vannak olyanok, amelyek közcélokat, közfeladatokat szolgálnak. A támogatás szónak szerintem rossz íze is van… Ha senki nem kapna támogatást – mármint a 27-ek közül egyik sem – akkor a magyar mezőgazdaság nagyjából egészében versenyképes lenne, azaz nem a támogatásokból él a magyar agrárium, hanem azért, mert kiváló adottságai vannak. Egy nagy problémánk volt, s ez a tőkehiány. S e tőkehiányt most szerencsésen pótolják az európai uniós források: a tavaly indult új költségvetési időszakában hét évre összesen 2500 milliárd forintnyi forrás áll rendelkezésünkre.
l Hogy állunk a hazai agármunkaerővel? Romániában már Oroszországból toboroznak embereket, mert másfél millió román állampolgár  a tavalyi csatlakozásuk óta nagyrészt a spanyol és olasz mezőgazdaságot erősíti.
– Mi nem vagyunk nagy vándornép… Persze, vannak külföldi munkavállalóink, de az emberek döntő többsége nem hagyja az otthonát, családját; itthon nagyon nagy a letelepedésnél a saját tulajdon aránya is, Európában a legmagasabb. Az EU-ba tartó tömegek klaszszikusan a legalacsonyabb jövedelmű lengyelek közül, s most a románok közül kerülnek ki. Hazánkban a teljes népességnek cirka öt százaléka dolgozik a mezőgazdaságban, ez is mutatja: belőlük nagy létszámú idénymunkás csoportokat toborozni nem nagyon lehet. A hazai mezőgazdaságban sok a tulajdonos, a gazda; az agrárértelmiség új vonulata, a friss diplomások új kihívásokkal kerülnek szembe, önálló egzisztenciát teremtenek, vagy a családi gazdaságukban kamatoztatják a tudásukat. Ehhez teremtettük most meg egy kicsit a feltételeket is uniós lehetőségekkel: az új, önálló agrárvállalkozók segítséget kapnak, s a régi családi gazdálkodó is átadhatja a fiatalnak a birtokát kedvező hitelekkel. Egy generációváltás indul meg mostantól az agráriumban, főleg a magánszférában. S ez jót tesz az egész ágazatnak, mert ezek a fiatalok, felkészültek, idegen nyelvet beszélnek, értenek a számítógéphez – nemcsak olyan „barátságban” vannak a komputerrel, hogy be- meg kikapcsolják, hanem használni is tudják. S ez létfontosságú,  hiszen a mi hazai és uniós információink nyolcvan százaléka is gyakorlatilag interneten át érkezik a gazdálkodókhoz. Ezekkel a dolgokkal az idősebb generáció kevésbé tud élni, viszont nekik hatalmas szakmai és élettapasztalatuk van. S megfigyelhető egy új jelenség is, amely olyan mint az ükapáink idejében a „valcolás”, a világjárás volt: tapasztalatszerző külhoni munkavállalásra sokan mennek ki nem csak a kontinensünkön belül, de az Újvilágba is, elsősorban nagy és híres borászatokba dolgozni, tanulni. Ők nem elvándorlók tehát.
l A hasát szerető átlagpolgár és az ágazat közt látszólagos ellentét van: az egyik szidja az agrárárak növekedését, a másik örül neki. Mostanában mondják: mindennek az oka, hogy a bioüzemanyag-gyártás felzabálja a takarmányt. Önnek mi a véleménye?
– Jelen pillanatban Magyarországon ez nem létező veszély még. Csak a régiek – Győr és Százhalombatta – bővítették a kapacitásaikat bioetanol gyártásával. Belépő új etanolüzem még nincs is hazánkban, s szerintem három-négy ilyennél több nem is lesz, ezen kívül más alapanyagból, melléktermékből is elő lehet állítani olyan környezetbarát üzemanyagot, amelynek beléptetése uniós követelmény is. Amerikában viszont óriási mennyiségű kukoricát dolgoznak fel, s ennek a világpiacra gyakorolt hatása nálunk is jelentkezett. De az élelmiszerek drágulásának nem ez az oka most, hanem az a rossz esztendő, amit magunk mögött tudunk! Kegyetlen volt az időjárás, egyszerre támadt a fagy és az aszály; mindkettőt megszenvedte az agrárium. Még akkor is, ha az alapanyagár-emelkedések valamivel korrigálták is a terméskiesést. Idén 18-20 százalékos termelésnövekedésre számítok, s akkor visszaállhatunk a két évvel ezelőtti szintre, tán még meg is haladhatjuk azt, amikor a szektor 1600 milliárd forintnyi termést bocsátott ki. Tavaly fele kukorica termett, elfagyott a gyümölcs jó része. Persze, hogy ez is emelte az árakat. Plusz még az, hogy néhány nagyon nagy lélekszámú országban, ahol igen alacsony volt korábban az életszínvonal, hatalmas fogyasztásnövekedés jelentkezik: ilyen India, Kína, s emelkedő az élelmiszerek iránti igénye Oroszországnak is. Három ilyen nagy fogyasztó jelentkezett óriási igénnyel kilépve a világpiacra vevőként – ráadásul mindhárom képtelen saját maga előállítani a kellő mennyiséget, pláne minőséget. Látnivaló, hogy Kína amerikanizálódik: nagy átalakulások vannak, a fogyasztás bővülését szinte nem is lehet látni, ide technológiával lehet betörni! Van magyar–kínai lúdtenyésztő közös vállalat, most lép be közös szőlőtermesztő ágazat. India más: oda félmillió tonna búzát adtunk el. Itt a lakosság 65(!) százaléka dolgozik a mezőgazdaságban.
l Míg mennek fel az árak, nőnek a piaci igények, Európa mintha nem vette volna fel a kesztyűt…
– Az Európai Unió nagyon lassan, bürokratikusan reagál ezekre a világpiaci folyamatokra. Mi élharcosai vagyunk annak, hogy harminc- százalékos termelésnövekedést akarunk, hiszen kihasználatlan kapacitásaink vannak. Az unió összes létező agrárfóruma a termelés stagnálását, visszafogását szerette volna elérni, de a magyar élelmiszer-termelés harmadával növelhető még. Miközben a 25-ök közül a régebbi uniós tagállamokban a termelési potenciál 95-105(!) százalékát kihasználják, talán érthető, ha az ENSZ Világkereskedelmi Szervezete, a WTO tárgyalásainak szellemében fékezték a mezőgazdasági termelés mennyiségi növekedését. Ám hazánkban a valóban előállítható élelmiszernek legfeljebb 60 százalékát termeljük, ezért a fejlesztés mindenképpen indokolt. Én a leghatározottabban ezt képviselem.
l Amikor úgy két esztendeje ezt először kimondta, finoman szólva is ufónak nézték…
– Hát igen, néztek, mint a moziban: honnan került ide ez az őrült?! De az elmúlt év végén már sorra adták egymásnak a kilincset itt, a Szabadság téri FVM épületében külföldi kollégáim. 2002–2003-ban, amikor az unió kidolgozta a leépítési tervét, eleve mások voltak a viszonyok: eladatlan vajhegyek, húshegyek álltak. Ezért akkor szinten tartani, illetve csökkenteni akarták a termelést. Mára azonban abba a szégyenletes helyzetbe került Európa – ilyen agráradottságokkal – éppen a már előbb említett lassúsága, bürokráciája miatt, hogy élelmiszerimportra szorul. Mi, magyarok úgy tudunk változtatni ezen, hogy a forrásokat koncentráltan fejlesztésre használjuk fel. Abban mindig vita van itthon, hogy osszuk-e szét a forrásokat szociálisan a gazdák közt – csak ezzel nem jutunk ötről hatra –, vagy a dupla forrásokat a versenyképességünk fokozására használjuk fel. Én ez utóbbinak a híve vagyok. Az összes, 1300 milliárdos fejlesztési pénz felét ezért technikai megújulásra használjuk fel; a gépek már megvannak, s most indult el a sertés- és szarvasmarhatelepek korszerűsítési programja. Így sokkal jobbak lehetünk. A megtermelt növényeket pedig így „becsomagolva” húsban, húskészítményben is értékesíteni lehet… Helyre kell tenni a mezőgazdaság „gnóm”, 53 százalékos növénytermesztési és 47 százalékos állattenyésztési arányát: hiszen az optimális arány kétharmad lenne az állattenyésztés javára. A növénytermesztési rendszerünkről – ha nincs ilyen szélsőséges időjárás – azt mondanám: rendben van. Támogatási oldalról is, jövedelem oldalról is. Az állattenyésztés segítését szinte kihagyja az EU a rendszerből – az ő logikájuk szerint jogosan, hiszen a nyugat-európai országokban jóformán nincs olyan állattartó telep, amelyhez ne járna megfelelő mennyiségű föld. Ott az tarthat állatot, akinek megvan a földje. Nálunk meg az történt, hogy egy üzemnek van három sertéstelepe, s nincs hozzá egy négyzetcentinyi földje se. Ez másutt elképzelhetetlen! A magyar agrárpolitika óriási hibája, hogy soha senki nem mer ehhez a földkérdéshez úgy nyúlni, hogy ne politikai kérdés lenne belőle, hanem csak szakmai. Véleményem szerint teljesen mindegy, hogy családi gazda, kis- vagy középvállalkozó vagy nagy szövetkezet, cég tud-e földhöz jutni! Nekem csak agrártermelő létezik, teljesen mindegy hány hektáron és milyen szervezeti formában gazdálkodik. Szakminiszterként az a feladatom, hogy azoknak, akik a mezőgazdaságból élnek, a működési feltételeit megteremtsem. Mert ha itt vacakolunk, akkor „x” számú telepet EU-s előírások szerint előbb-utóbb meg kell szüntetni, s az egyébként is csökkenő magyar állattenyésztést még nehezebb helyzetbe hozzuk.
l Brüsszelben egyébként hogy' lehet az érdekeket képviselni?
– Nézze, én sem gondoltam az elején, hogy egy kis ország minisztere komoly eredményeket tud elérni. Meg aztán önbizalommal sem vagyunk túl ellátva, mi, magyarok… De rá kellett jönnöm: néhány értéket – így a hozzáértést és az őszinteséget – megbecsülik. A cukor-, illetve a borreform tárgyalásakor két, velünk együtt csatlakozott ország szakminiszterének sürgősen haza kellett mennie reggelre, pedig a vita  még hajnalban is tartott. Odajöttek hozzám: „József, ahogy te tárgyalsz, megkérnélek arra, hogy hazám szavazatát is te add le, s én ezt bejelentem a bizottságnak! Tudom, amit kiharcolsz, az nekünk is ugyanolyan jó!” Példátlan volt az EU történetében! Ha valaki a saját agráriumát rá meri bízni egy másik ország miniszterére, az nagyon nagy dolog. Azt hiszem, ez a legnagyobb erkölcsi elismerés… A borból valóban nagyon jól jöttünk ki: először törtük meg a régi tagországok ellenállását, hogy nem történelmi alapon, csak nekik kedvezően, hanem a terület és hektoliter alapján történjék a pénzelosztás – ami azt jelenti, hogy  Magyarország többhöz jutott hektárra vetítve, mint Portugália! Egyébként a zöldség-gyümölcs tárgyalások is sikeresek voltak, a cukoré még nem annyira, de meg kell keresni a szövetségeseket. Van olyan ország, ahol az egyetlen cukorgyár is bezárt, nálunk a négyből kettő mindenképpen megmarad – Szerencs és Kaposvár –, a termőterület a felére lenne csökkenthető, a végleges tárgyalások hátravannak; ehhez mi is adunk támogatást, hogy egy normális vetésforgó fennmaradjon. Tudni kell, nem vagyunk elszigeteltek: az unió egységes területén termel mindenki, a pénzeszközöket is így nyújtja az EU. Itt, a gabonaövezet szívében – azt hiszem, ebben kevés vetélytársunk van – búzát, kukoricát kell elsősorban termelnünk, a cukorrépa inkább északabbra való.

Gündisch Mónika 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!