Intelem

Bizony mondom, sokszor egy életre szóló élménnyel gazdagodhat a térben és időben történő helyváltoztatáshoz különféle tömegközlekedési eszközt igénybe vevő jámbor utazó, ha nyitott szemmel és füllel, valamint kellő empátiával teszi azt. Aki gyalog jár, ne adj’ Isten „görkorin”, az nem is tudja, mit veszít.

Élményeim gazdag tárházából most egy általam csak a közelmúltban észlelt, ám igen tanulságos jelenséget szeretnék közkincsé tenni. Szinte bizonyos, hogy mások is tapasztalták, én is láttam korábban, de valahogy csak most jutott el a tudatomig a következőkben ismertetett jelenség nagyszerűsége.

A trolivezetők barátságos kézmozdulattal intenek egymásnak, amikor összetalálkoznak útjuk során, de gyakran a szembejövő villamos-, illetve buszvezetővel is kölcsönösen üdvözlik egymást a fenn említett módon. Most már direkt a vezető közelébe ülök a trolin, és onnan lesem őket, de soha sem tapasztaltam, hogy ne köszöntenék egymást.

Nahát, ez olyan nagy dolog? – mondhatja bárki. – Hiszen egy munkahelyen dolgoznak, kollégák vagy mi a szösz!

Bizony mondom, nagy dolog ez. Az egy munkahelyen dolgozók barátságosan köszöntik egymást. Tudok olyan munkahelyet, láthatom hétről-hétre (és nem háromhetente!) a tévé jóvoltából, ahol főleg a jobb sorsra érdemes képviselőknek még a közös ülés is nehezükre esik a szemben ülő kollégáikkal, nemhogy a barátságos integetés. Ám ne legyünk igazságtalanok, mert lehet, hogy néha, suttyomban odaintenek egymásnak, bár én még sohasem láttam. De talán jobb is.

Méhes János, Szeged