Minden leadott kiló 3-4 hónapos élettartam-emelkedéssel járhat

Nemhogy a felnőttek körében arat a többletsúly, hanem egyre több az érintett gyermek, aminek következményeivel sem a társadalom, sem a család, de még az egészségügyben dolgozók sincsenek igazán tisztában.
Dr. Czinner Antal professzor egy helyütt azt nyilatkozta, hogy a saját súlyukról gyakorta sem a szülőknek, sem a gyerekeiknek nincs reális képük. A tinédzserek 15 százaléka súlyfelesleggel küszködik, márpedig a kövérség magában is betegség.  Az Országos Gyermekegészségügyi Intézet adatai szerint a kövérség gyakorisága a 17 évesek körében 7 százalék, a hipertónia a 17 évesek körében 2 százalék, és a felnőttkori veszélyeztetettség folyamatosan nő. 
Meglepő módon az elhízottság csak keveseket aggaszt, az emberek inkább az egészség jelének tartják, főleg gyerekkorban, amikor a kövér csemete magasabb és érettebb, mint a csenevész társai. A szülők a bajjal mindaddig nem fordulnak orvoshoz, amíg valamilyen kísérő betegség „nem nyitja fel” a szemüket. Dr. Rodé Magdolna szakorvos „A gyermekkori kövérség problémái” című, a webdoki.hu internetes orvosi portálon publikált cikkében a témával kapcsolatosan azt írja, hogy a felnőttek nem néznek szembe önmagukkal. A laikusok nem tudják, hogy hormonális okból mindössze 2-5 százalék a kövér. Gyakran a felnőttek azt szeretnék hallani az orvostól, hogy nem annyira nagy baj a kövérség, mint az összes többi betegség. Szívesebben vennék, ha a szakember inkább genetikai problémáról beszélne és azt mondaná, amennyiben kövér volt a felmenő, automatikusan kövér lesz az utód is, ez ellen nincs mit tenni. Pedig az öröklődésnek alig van szerepe a túlsúly kialakulásában. Ami öröklődhet, az inkább a generációkon át rögzülő helytelen táplálkozási szokás, a rántotthús- és pörköltevés.
Az elhízás 95 százaléka úgynevezett egyszerű elhízás, amiért mindenekelőtt az életmód – a túlzott energiafogyasztás, a csökkent fizikai aktivitás – a felelős. Az ülő élet a 10 százalékos energiabevitel-csökkentés mellett is elhízáshoz vezet, de normális körülmények között is legalább 30 dekagrammot hízunk évente! Miként a doktornő citált tanulmányában olvasható, a  testmagasság és egyéb testi jellemzőink genetikailag determináltak, jelentősen nem befolyásolhatóak.  „Bizonyos fokig a testsúly is determinált genetikailag (mutatják a család és ikerkutatások), de nagy, illetve nagyobb a szerepe a környezeti tényezőknek. Genetikai okra akkor kell gondolni, ha az elhízás korán, a 6. életév előtt kezdődik és extrém fokú” – írja  dr. Rodé Magdolna,
A testsúly alakulásában a változó demográfiai, társadalmi tényezők éppúgy szerepet játszanak, mint a szocio-ökonomiai helyzet, a család életmódja, a szabadidő-eltöltés és a fentebb már említett fizikai aktivitás.  A normál testsúly ellen van, hogy a gyermekek és a felnőttek naponta átlagban 4 órát ülnek a tévé, a videó, vagy a számítógép előtt, közben pedig nassolnak, nassolnak, nassolnak…
A tévézésnek a többi kockázati tényezővel szemben időnként erősebb az oki szerepe – írja a doktornő és hozzáteszi, ilyenkor csökken a fizikai aktivitás, meg az anyagcsere, valamint romlik a táplálkozás minősége. További baj, hogy a gyermekkorban beidegződött szokások átnyúlnak a felnőttkora. Gyakrabban válnak túlsúlyossá azok. És akkor még nem is szóltunk arról, hogy csaknem valamennyi televíziócsatorna ontja a rendkívül egészségtelen étkek, italok reklámját, a képernyő előtt ülő/fekvő pedig igencsak hamar vevő rá.
A nassolásban, az ételbemenekülésben a lelki okok komoly százalékban vannak jelen. A gyermek, a felnőtt a magányát, a rá nem figyelés feszültségét, az unalmát, a szorongását, a teljesítménykényszerét, az iskolai, munkahelyi stresszét, a környezet szigorát, a meg nem értettségét oldja az efféle orális örömszerzéssel. Aki megtapasztalta, csak az tudja igazán, micsoda átokká válhat ez a pótcselekvés.  Ördögi kört indít be, amiben az illető kövér lesz – erre muszáj enni! –, a környezete, mint lusta tunyát kiközösíti – erre ismét muszáj enni! –, nem beszélve arról, hogy ott a nagy súlya, azzal nem tud sportolni, és különben is a társak elfutnak előle/mellőle. A kövér gyerek – meg persze a felnőtt is – szégyenkezik, az emiatt épített „csigaházába” bebújik, s az a bántó, csúf szavak elöl ideig-óráig menedéket nyújt, egészen addig, amíg a túlsúlyos teljesen elszigetelődik. Miután ekkorra tényleg nagyon egyedül van, még többet fogyaszt: „úgy sem kellek senkinek”. Milyen igaza van! Közben persze nem gondol bele, hogy mi volt előbb, a tyúk, vagy a tojás, mi mennyit ér meg. Tőlünk nyugatabbra már tendencia, hogy bizonyos munkakörökben – természetesen kimondatlanul – a soványat igen, a túlsúlyosat nem alkalmazzák mondván, az biztosan tunya, nem terhelhető, tehát nem jó munkaerő… ”. A gyermekkori elhízás a szív- és érrendszeri megbetegedéseket, meg az amiatti halálozásokat növeli. Bár nem igazán ejtünk szót róla, azért már gyermekkorban megtalálhatók  a kövérség felnőttkorban nyilvánvalóvá váló kísérő kórképei, a metabolikus szindróma, a mozgásszervi betegségek, vagy a lelki élet zavarai stb. A 2-es típusú cukorbetegség világszerte népbetegség, gyakorisága a kövérséggel párhuzamosan nő, egy több a gyermek- és serdülőkorú diabéteszes,  a kór az elhízott gyermekek csaknem 2 százalékát érinti.
„Gyakran a diagnózis felállításakor már szövődmények jelei észlelhetők, ami többéves kését jelent. A 2-es típusú cukorbetegség kezelésének  első és legfontosabb lépése a testsúly csökkentése, ugyanis minden leadott kilogramm 3-4 hónapos élettartam-emelkedést eredményez majd” – olvasható dr. Rodé Magdolnától.
Kinek nincs emléke a nagy családi ebédekről, az ezeket követő agóniákról? Ezeket a rossz táplálkozási szokásokat lehet a legnehezebben megváltoztatni. De valami azért megindult…                                                      Krasznai Éva

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!