Peyer Károlynak (1881–1956), a Városlődön porcelángyári munkáscsaládba
született egykori szociáldemokrata politikusnak állítottak emléktáblát
tegnap Budapesten, a XIII. kerületi Tátra utca 20/B épületének falán.
Gantner Péter, a parlamenten kívüli történelmi SZDP választmányi elnöke
a VH-nak az ünnepélyes felavatás és koszorúzás előtt elmondta: az
apropó az, hogy éppen hatvan esztendeje ítélték el Peyert és
vádlott-társait koholt perben.
Az emléktábla elhelyezését már egy éve tervezték, s örömüket fejezik ki, hogy a hatóságok sem ellenezték azt. Mint Gantner fogalmazott: a ma és a tegnap diákjai lényegében a történelemtankönyvekből ismerik – ha ismerik – Peyer Károly nevét. Igaz: szoros összefüggésben Bethlen Istvánéval: a Bethlen–Peyer paktum kapcsán. Túl azon, hogy Peyer – aki 16 évesen géplakatostanoncként lépett be a szakszervezetbe, s lett rá egy évre a „vasbotos tüntetés” fő szervezője – megérdemli az emléktáblát, a „paktum” miatt sem lehet a szemére vetni utólag, történelmi távlatból, sem semmit. Akinek van fogalma a Kommünt és Trianont követő viszonyokról, az az 1921-ben a miniszterelnökkel kötött érdekvédelmi alkut jelentős lépésnek tartja: mindkét fél kölcsönös engedménye nyomán korlátozott keretek közt ismét működhetett a Magyar Szociáldemokrata Párt (MSZDP), s indulhattak a választáson is. Így lett Peyer is honatya 1922-ben. Eufóriával fogadta 1943-ban Mussolini diktátor bukásának hírét: rádiós üzenetében a magyar munkásság „testvéri üzenetét” tolmácsolta a fasiszta diktatúrától megszabadult olasz munkásságnak. 1944-ben az elsők közt hurcolta el a Gestapo Mauthausenbe, ahonnét 1945-ben szabadult. A szabadságának nem sokáig örülhetett: pártja ellehetetlenült, mentelmi jogát felfüggesztették. Nem várta meg a letartóztatást, emigrált. 1948. február 16-án távollétében összeesküvés és kémkedés vádjával koholt perben nyolc évre ítélték. Párizsban, majd New Yorkban is aktívan politizált ’56-ban bekövetkezett haláláig – itthon 1989-ben rehabilitálták.
G.M.