A Rózsa motel titka

Nem kisebb médiaszakértő, mint maga Széles Gábor nyilatkozta, hogy a sajtót illetően a baloldal elaludt. Teljesen igaza van, sőt, finoman fogalmazott.

A baloldal régóta, és teljes kommunikációját illetően alszik. Nemcsak arról beszélek, hogy nincs az az intézkedése, terve, reformja, amelynek lényegét képes lenne a közönség számára érthető mondatokban előadni, hanem, hogy ha megszólal, abból csak baj van. Mintha a magyar szocialisták, mert elsősorban róluk van szó, nem ebben a világban élnének.

Itt ez a Weiszenberger-ügy, a titkos videofelvétel a Rózsa motelból, ahol a kiskunhalasi kistérségi megbízott igazította el a motel egyik tulajdonosát, hogyan szokás Magyarországon pályázatot nyerni. Természetesen úgy, ahogyan eddig is lehetett: az elnyert pénz egy részét visszaadva onnan, ahonnan vétetett. Ha nem is az EU-nak, Államkincstárnak, finanszírozó banknak, de legalábbis egy pártnak, minisztériumnak, politikusi magánszemélynek. A videofelvételen annyira nincs új információ, speciálisan magyar elem, hogy azt a világon mindenütt, és bármely korban leforgathatták volna, ami csak azért marhaság, mert a kamera és a magnó új vívmány, a régi görögök például nem ezek segítségével értesültek róla, hogy a teljesen transzparens cserépszavazás rég le van vajazva.

Azt csak mellékesen jelzem, hogy Weiszenberger László, ha nem is választékosan, mint a kommunikációs teamek, de végre érthetően fogalmazott. Javasolnám is, hogy a felvételt ingyenesen mellékeljék a pályázati nyomtatványokhoz, ne kelljen a butábbaknak egyenként elmagyarázni, mi a bruttó összeg, mi a jutalék és hová kell vinni.

Az ügy kipattant, mert az ilyen ügyek egy része ki szokott pattanni. Demokratikus jogállamok fejlettségét, többek között, éppen az jelzi, mi történik a lebukás után. Mennyire gyors és hatékony a nyomozás, az igazságszolgáltatás, illetve, hogy a balhét ki viszi el. Taxis Gyuszi-e vagy a miniszter, hogy kissé egyszerűsítsünk.

Hazai viszonylatban kétféle verziót ismerünk a rendszerváltás óta: a gátlástalant meg a töketlent. Előbbit a jobb-, utóbbit a baloldal fejlesztette tökélyre, és a demokratikus fejlődésnek pillanatnyilag azon a pontján állunk, ahol nem dönthető el, melyik a rosszabb.

Egy fideszes Bajai Gordon például nem állna elő azzal az óvodás mondattal, hogy ő személyes sértésnek veszi, ha valaki csalni, lopni, mutyizni próbál az uniós forrásokkal. Már csak azért se, mert azt is kimondta, amit mindenki tud, hogy t.i., ahol sok pénz van, ott nagy a „vonzás”. Következésképp, ő most már egész minisztersége alatt sértett arccal fog járni-kelni, ami a kutyát sem érdekel. Vagy tényleg jelentsenek föl és juttassanak börtönbe mindenkit, akiről a mutyizás kiderül, vagy a miniszter „monnyon le”, és otthon durcáskodjon.

Míg a baloldalon parlamenti vizsgálóbizottságokkal próbálkoznak, amely előtt akár a miniszterelnök is megjelenik, sőt, ha a sors úgy hozza, éjjel siet az ügyészségre tanúvallomást tenni, addig a jobboldalon nincs az a Fidesz közeli, akit valaha is megtaláltak volna, mielőtt a tette el nem évült. Emitt kéztördelés és fogadkozás, amott hallgatás, vagy egy „oszt jó napot”.

Nem állítom, hogy nem jobb olyan országban élni, ahol a rajtakapott politikus csapata legalább pironkodik, de ez azért kevés az üdvösséghez. Zuschlagnak lenni például nem akut betegség, hanem állapot. Ahol ezt nem ismerik föl, és a Zuschlagokat újra meg újra helyzetbe hozzák, ott később kár beszélni. Úgy sincs jó mondat.

R. Székely Julianna