Csak a világbajnoki arany maradt ki a lenyűgöző kollekcióból, illetve
hát még az sem. A talányos mondatrész arra utal, hogy Takács Mária, a
magyar női súlyemelés – húgával, Erikával együtt – egyik legfőbb
letéteményese vb-ezüstök és -bronzok után, már mint masters, vagyis
súlyemelő mester a korosztályos világbajnokságon felállhatott a dobogó
tetejére is.


Hogy mért érdekes ez manapság? Mert a veresegyházi illetőségű, jelenleg a fővárosi Sportiskola SE-ben emelő –  édesapjának, a versenyzőből lett kiváló edzőnek, az elnyűhetetlen Takács Istvánnak a jóvoltából a nemzetközi elitbe évtizedeken át beletartozó – Mária jó fél esztendeje újra kezdte az érdemi munkát az edzőteremben. Persze változatlanul a papa irányításával, aki kilókról, tán babonából, nem beszél ugyan, az viszont kiderült a szavaiból, hogy elsőszülött leánya a masters korosztályban megköveteltnél – s komoly eredménnyel kecsegtető teljesítményben – lényegesen előbbre tart, ha úgy tetszik: kinőtte  a kategóriát, s kis túlzással akár már holnap elindulhatna egy komolyabb viadalon is…
Nem mintha a bevezetőben említett gyűjtemény különösebb kiegészítésre szorulna, hiszen az összesen 67 világ- és Európa-bajnoki medál – benne több Eb-arany – aligha utolérhető csúcsproduktum. Hogy ez mennyire így van, arra ékes bizonyíték a megannyi nemzetközi elismerés,  közte a két talán legkiemelkedőbb. Az egyik arról tanúskodik, hogy tagja lett a Halhatatlanok Klubjának, ahová sportágának csak a klasszis képviselői kerülhetnek be, a másik pedig az IWF elismerése. Az a diploma, amely igazolja: a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség őt választotta az Évszázad női emelőjévé, külön is emlékezetessé téve a hivatalosnak szánt búcsút a szeretett és híven szolgált sportágtól.
Ám nemcsak a tárcsák világában aratott maradandót, pontosabban az ott elért eredményei mellett kellett az is a civil boldoguláshoz, hogy tanítónői képesítést szerezzen, s mondhatni egyenes út vezetett nála a súlyemelő pódiumról a sportmunkások világába: az Iharos Sándor Sport Közalapítvány titkára lett. Jelenleg is a fővárosi közgyűlés létrehozta sportszakmai csapatban tevékenykedik, s csak bízni lehet benne, hogy alaptalanok a kósza hírek, amelyek szerint a közgyűlés illetékes szakemberei által is megtartásra méltónak, valóban maradandónak ítélt Iharos-alapítvány sorsa veszélybe került volna. Miként az sem lenne méltányos egy ilyen sportéletutat bejárt, 2003-ban a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjével kitüntetett hölggyel szemben, ha egy másik ügyben is változatlanul aggodalmaskodnia kellene, mert az még mindig nem jutott nyugvópontra. Jóllehet a Magyar Súlyemelő Szövetség új, fiatal és agilis elnöke, Fehér Tamás – a kérdésben az előző sportági vezetés részéről megnyilvánult közöny, s főképpen be nem váltott ígéretek után – lépett, de közreműködése sem bizonyult még elegendőnek ahhoz, hogy végre kedvező fejlemény legyen Takácsék – a két lány és az edző-édesapa – 2000-2001-es (!) Wesselényi-ösztöndíjának elmaradása ügyében. Ami bizakodásra adhat okot: a sportközalapítványt dr. Török Ferenc személyében olim-
piai bajnok öttusázó vezeti, aki egykori élversenyzőként tökéletesen tisztában lehet vele, hogy az általa irányított testületnek – s itt vegyük kölcsön a kérvényezők érveit: – méltányolnia kell a jogos igényeket, s ha megkésve is, de illendő kiutaltatni a sikerért alaposan megdolgozott klasszisoknak az őket megillető járandóságot, ennyi év múltával különösen.
Az már nem érv, de megemlítendő tény, hogy miközben Takács Mária túl a negyedik ikszen, megint belefogott a súlyok emelgetésébe, aközben az utánpótlásról is gondoskodott: kisfia öröklött adottságait elnézve – persze a nagypapa szakmai felügyelete mellett – már most kibontakozóban van egy újabb súlyemelő-karrier a Takács famíliában.  


 (Jamzon)

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!