Rejtő Ildikó Sági Györgyné a napokban kapta meg a Nemzet Sportolója címet, akinek pályafutása példaszerű. Olimpiai és világbajnoki aranyérmek, s érmek sokaságával rendelkezik és a nemrég elhunyt Zsivótzky Gyula helyét örökölte a nemzet büszkeségei között. Rejtő Ildikó későn kezdte sportolói pályafutását, de annál hamarabb ért a csúcsra. Öt olimpián állt rajthoz, s minden egyes ötkarikás játékokról éremmel tért haza. Sikereinek legemlékezetesebb állomása az 1964-es tokiói olimpia volt, ahol mind egyéniben, mind pedig csapatban olimpiai bajnok lett.
– Nagyon későn, csak 14 éves koromban lettem igazolt versenyző, de ebben a főszerepet az orvos játszotta, mert gerincferdülésem miatt szüleimnek azt ajánlották, hogy kezdjek el sportolni, és a legjobb lenne a vívást választani. Általános iskolás koromban a Vajda Péter iskolába jártam, és ott a testnevelő tanárom Nyári Magda, az akkori idők egyik legismertebb női tőrvívója volt. Nála kezdtem el vívni.
l Hamar észrevették, hogy érzéke van ehhez a sportághoz?
– Hála istennek igen, mert három évvel a kezdés után az ifjúsági világbajnokságon az egyéni versenyben a hatodik lettem, rá egy évre megnyertem a fiatalok versenyét, és ez sikerült a következő évben is.
l Mikortól tartotta magát igazán vívónak?
– A vívás egy olyan sportág, amelyet ha az ember versenyszerűen űz, naponta kell tanulni, és gyakorolni. 1957-ben már meghívtak a felnőtt keretbe.
l Mikor mutatkozott be a legjobbak között?
– 21 éves koromban, 1958-ban a világbajnokságon, ahol majdnem sikerült aranyérmet nyernem. Ám az élet néha igen csak furcsa dolgokat produkál, arra az akkori verseny a legfényesebb bizonyíték. A harmadik helyen végeztem az egyéni viadalon, ám az aranyéremtől éppen az az ember ütött el, akitől a vívást megtanultam, vagyis kikaptam Nyári Magdától, ha őt sikerült volna akkor legyőznöm, én lettem volna a világbajnok.
l Első olimpiája az örök városba vezetett. Milyen esélyekkel és reményekkel utazott Rómába?
– Az esélyesek közé számítottam, de nem jött össze az egyéni verseny. A csapatban viszont ezüstérmet szereztünk.
l Élete egyik legnagyobb élménye a japán fővároshoz köti.
– Való igaz, hiszen ott két olimpiai aranyérmet is sikerült nyernem. Az egyéni verseny nagyon érdekesen alakult, akkoriban más volt a döntő lebonyolítási rendje, mint mostanság. A végén hármas holtverseny alakult ki, és ebből sikerült nekem győztesként kikerülnöm. Az utolsó asszót egy német versenyzővel vívtam, és azt hiszem, ha időre mérnék a vívást, megdönthetetlen világcsúcsot állítottam volna fel, mert nem egészen negyven másodperc alatt bevittem a győztes találatot, és így lettem bajnok.
l A mexikói olimpiára esélyesként utazott. Hogyan értékeli az ottani szereplését?
– Az egyéni versenyben bronzérmet sikerült szereznem, de a csapat egy fokkal feljebb végzett.
l A negyedik olimpiája München volt.
– Sajnos az ottani terroresemények mindnyájunkat megviseltek, de csapatban így is sikerült újabb érmet nyernem, és ugyanezt ismételtem meg négy évvel később Montrealban is.
l Mit szólt, amikor megtudta, hogy a nemzet sportolójává jelölték?
– Életem talán legfelemelőbb pillanatai voltak azok, amikor Bajnai Gordon miniszter úrtól átvehettem ezt a megtiszteltető címet, és azon 11 ember közé tartozhatok, akik már előttem megkapták ezt a csodálatos elismerést. Egyetlen szomorúsága a dolognak, hogy úgy jutottam hozzá, hogy egy régi sportbarát, Zsivótzky Gyula meghalt.
l Milyen volt látni azokat a képeket, filmeket, amelyek felelevenítették sportpályafutásának legkiemelkedőbb állomásait?
– Szinte átéltem újra azokat a pillanatokat, amelyek a versenyzői utam csúcsát jelentették, és ugyanúgy izgultam, mint akkor, amikor a páston vívtam.
l 1976-ban búcsúzott a nemzetközi vívóélettől. Teljesen megszakította a kapcsolatot a sportággal?
– Aki egyszer fegyvert fogott a kezébe, az sohasem tudja végleg letenni. Így voltam ezzel én is, mert a 90-es években több alkalommal is rajthoz álltam a veterán világ– és Európa-bajnokságokon, ahol szintén sikerült aranyérmekre szert tennem. Ma már csak nézőként veszek részt a vívóversenyeken, és szinte minden alkalommal kimegyek, ha rangos viadalt rendeznek Magyarországon.
l Hogyan látja az utódokat?
– Nagyon sok tehetséges fiatal forgatja a tőrt, és hála istennek az olimpia műsorára visszakerült a női csapatverseny is, mert bizony az nagyon izgalmas, mindenki számára élvezetes versenyt nyújtott, és remélem, hogy a mai lányoknak sikerül majd kivívniuk, hogy ott legyenek Pekingben. Fluck Miklós
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!