Van, de mégsincs megújuló energia

– Idén májusban lesz három éve, hogy elkészült nálunk az ország akkor legnagyobb szélerőműve. S bár az áramot most sem kapjuk olcsóbban, azért hoz hasznot a községnek – mondta Meleghegyi Béla, a Heves megyei település polgármestere. – Kiss Vilmos, a cég tulajdonosa külföldön autópályákat épített, s ismerte már a szélerőműveket. Megrendelt egy vizsgálatot, egy évig mérték itt a szél erejét, s beigazolódott: érdemes Erken szélerőművet építeni. Az éves energiatermelése legföljebb 7-800 lakás áramellátására elegendő, de mert a széljárás nem egyenletes, olykor teljes szélcsend is van, végül úgy alakult, hogy a két szomszédos települést Tarnaörsöt és Erket nem tudja közvetlenül és folyamatosan ellátni villanyárammal. Ezért a Mátrai Erőművel kötött szerződést a kft. tulajdonosa, oda kerül a nálunk termelt áram, megveszik tőle, s mi – Erken 938 ember lakik – ugyannyiért kapjuk az áramot az ÉMÁSZ-tól, mint bárki más. De ismert lett a falunk neve, új kapcsolatokat is hozott nekünk a szélerőmű. Ennek köszönhetően épült fel a falunkban egy orvosiműszergyár. S egy másik vállalkozó, akinek a felesége Erkről származott el, most azt tervezi: ha lesz pályázat rá, akkor a községgel közösen indul; napcellákat telepít előbb az „okos falu” iskolájának a községházának és más középületeknek a tetejére, azután a lakosok házaira is. A Pacziga Kft.-nek is az eredeti tervek szerint még négy szélerőmű felállítására és üzemeltetésére van lehetősége, ennyit el is bírna a majorban kiépített hálózata. A község lakói úgy gondolják – s én is ebben bízom – hogy ez a korszerű, környezetekímélő energiaellátás a jövő útja. S végül még anyagilag sem jártunk rosszul. Míg azelőtt csak a kereskedelmi tevékenységből volt csekély 3-400 ezer forint körüli iparűzési adóbevételünk, addig  ebből az adóból csak a szélerőmű révén már tavaly 1,7 millió forint folyt be a kasszánkba, s az orvosiműszergyár csak idén kezdi majd a teremlést és az adófizetést. 
– Csökkenteni kell a Föld, de kiváltképpen a fejlett országok iszonyú magas energiaigényét – vélekedik Ámon Ada, az Energiaklub igazgatója –, s a fejlődő országoknak olyan technológiákat kell meghonosítaniuk, amelyek megkíméli őket attól, hogy megismételjék a fejlett országok hibáit. Két-három évtizedünk maradt, hogy sokkal rugalmasabb és kisebb léptékű energiaszektort hozzunk létre, jóval kisebb erőművekkel, és kisebb energiasűrűséggel. Az erőművek zöme 2040-2050 táján már megújuló energiaforrásokat használ. Mi olyan megoldásokat pártolunk, amelyek lehetővé teszik, hogy néhány évtized alatt eljussunk egy korszerűbb és fenntartható energiagazdálkodáshoz. Hatékonyabb erőműveket kell építenünk. Kisebb atomerőművet nemigen szokás létesíteni s az atomeneregia veszélyes is lehet. A hatékony erőműveket mai tudásunk szerint gázra vagy bio-
masszára lehet alapozni. És ne csak a villamosenergia-termelésről beszéljünk, hisz’ a háztartások fogyasztásában a fűtés esik a latba a legnagyobb súllyal. A biomassza-erőműnek is lehet pazarló és gazdaságos változata; ha a szalmát nagy távolságokról kell beszállítani egy óriási erőműbe, az nem nevezhető fenntarthatónak, ha viszont 20 megawatt alatti teljesítményű és fűtésre is szolgáló erőműveket akarnának építeni, az nem járna nagy forgalommal és nagy felháborodással. Az Energiaklub azért küzd, hogy a szabályozás az ilyen megoldásokat részesítse előnyben. A napcellák telepítése például csak ott éri meg igazán, ahol a közelben nincs villamosenergia-hálózat; a tanyákon, a szigetüzemben működtethető kis hálózatokon. A szélerőműveknek viszont lehetne jóval nagyobb, akár meghatározó szerepük is a villamosenergia előállításában, ha a rendeletek integrálnák, beengednék ezeket az országos rendszerbe. Nem vagyunk türelmetlenek. Tudomásul vesszük, hogy átmenetileg, akár több mint egy évtizedig is fennmaradhat olyan erőmű, amely például lignitből vagy gázból termel áramot. Ám ha sorrendet kell felállítani arról, mivel is foglalkozzék a magyar energiapolitika, akkor a miénk élén az energiahatékonyság, a megújuló energiaforrások integrálása valamint a villamosenergia- és a gázpiac felszabadítása áll.
– A magyar energiastruktúra eléggé jelentős korszerűsítesen ment keresztül a rendszerváltozás óta, de még így is messze elmarad az uniós követelményektől – fejtegeti Hegedűs Miklós közgazdász, a GKI Energiakutató Kft. ügyvezető igazgatója. – Egyfelől tapasztalhattuk a földgáz térhódítását – ez ma a hazai energiaforrások között 42-43 százalékot tesz ki –, másfelől jórészt megszűntek az erősen környezetszennyző szén- és ligniterőművek. Ezek közül csak a mátrai és az oroszlányi maradt meg, de az utóbbinak 2012-ben lejár a működési engedélye, s vélhetően meg is szűnik. A Mátrai Erőmű valószínűleg tovább is fennmarad, de a tervezett 400 megawattos lignit alapú bővítése megakadt, miután az Európai Unió nem adott ingyenes széndioxid-kibocsátási kvótát nekik, így helyette földgázüzemű erőmű építését fontolgatják. A Paksi Atomerőmű adja ma a magyar villamosenergia-felhasználás 38-40 százalékát. Az áramból a többit importáljuk és egy keveset még olajtüzeléssel állítunk elő. Így az ország energiaszerkezete nagyjából a világ jellemző fő trendjének megfelelően alakul. Amivel viszont nyilvánvalóan kilógunk a sorból, az a megújuló energiák rendkívül alacsony, jelenleg a teljes enrgiamérlegben 3 százaléknyi, a villamosenergia előállításában 5-6 százaléknyi része, de a tendencia csökkenő, ugyanis azoknak az erőműveknek, amelyek 2002-2003 táján a szénről a fatüzelésre álltak át, bizonytalan a fautánpótlása, s tavaly érezhetően romlott is a kihasználtsága. A klasszikus megújuló energiaforrások, amelyek a szenet vagy a földgázt pótolhatnák – a víz- és a szélenergia – hasznosítása Magyarországon gyermekcipőben jár. A vízenergia a rendszerváltozáskor a közvéleménynek a dunai vízlépcsővel történt szembefordulása miatt került le a napirendről, úgy tűnik, hosszú távra. Azóta ugyan a Dráván akartak egy kisebb közös magyar–horvát erőművet, de ezt a kedzeményezést is erős ellenkezés kísérte, s másrészt azért sincs ebben nagy perspektíva, mert hazánk alföldi jellegéből adódóan kevés is itt a vízenergia-kapacitás. S ez áll a szélenergiára is; nagy elánnal indult a program, de tudomásul kell venni, hogy a szélerőművek igen drágák, és az erős széljárású északi tengerparti országokhoz képest feleannyi áramot adhatnak, mert ott évi 5-6000 órán át fúj a szél, nálunk pedig alig 2500 órát… Amikor néhány éve rajtolt a szélerőmű program, a vállakozók, beruházók mintegy ezer megawattnyi energiára tettek ajánlatot, de ennek csak az egyharmadára adott engedélyt a Magyar Energia Hivatal. Azzal érvelt, hogy a véletlenszerű, a széljárástól függő áramteremelés nehezen igazítható hozzá a biztos ritmusú áramfogyasztáshoz. Bár tőlük az energiaátvétel kötelező, és az ár is kedvező, közben megváltozott az ilyen beruházások támogatása. A szélparkokat építeni kész vállakozások számoltak az uniós pénzekkel s a magyar költségvetési támogatással, de kiderült, hogy a büdzsé lehetőségei beszűkültek, így a jóváhagyott 330 megawatt kapacitásnak csak a töredéke épült ki; a program elbizonytalanodott.
A geotermikus és a napenergia telepítése pedig itt még afféle „úri huncutság”, a magyar fogyasztók zömének elérhetetlenül drága. És bár jók az adottságaink – viszonylag kis mélységben és sokfelé találhatók hévizek–, csak éppen a törvényi előírás szerint a lehűlt vizet vissza kell pumpálni a kivétel helyére, hogy ne változzon meg a belső nyomás és a felszíni vizek ásványi összetétele, ez pedig olyan drága, hogy már nem éri meg. Napsütésben sincs hiány, ám a napcellák ára is borsos, a fogyasztóknak így nem lenne olcsóbb az áram.
Mit hozhat a jövő? Talán a geotermikus energia és a biomassza elégetése jelenthet korszerű, de akkor is meglehetősen rossz hatékonyságú alternatívát. Azt hiszem, a földgáz uralja még sokáig a hazai energiaszerkezetet.                

vgp

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!