Hogy érzi magát?

Ügyvéd, a Magyar Sportlövők Szövetségének az elnöke, tagja a Magyar Olimpiai Bizottságnak; egyik alapítója a karácsony előtt létrehívott Sportjus Magyar Sportjogász Társaságnak. A szókimondó egyenességet, ugyanakkor a mérhetetlen udvariasságot – nyelvtörő családi nevével együtt – lengyel ősei hagyományozták reá.
– Az iwiw-es internetes ismerőskereső oldal „ezt csinálom, amikor dolgozom” rovatában meglehetősen szkeptikusan ír munkájáról…
– Azért, mert az áll benne, hogy „keresem mások igazságát/egyre kevesebb sikerrel”? Sajnos, ez így is van. A XXI. századi már nem az a régi, hagyományos igazságszolgáltatás – ez kőkemény jogalkalmazás. Valahogy elveszettnek érzem minden mögött magát az embert. Már jórészt eltűntek azok a régi bírák, akik az igazsághoz próbálták megkeresni a jogszabályt, ma az a lényeg, hogy jogszerű és indokolható legyen minden. A polgári perrendtartásból is töröltetett az „igazságnak megfelelő” eljárás kifejezés. De azért nem vagyok teljességgel borúlátó. Ha az lennék, bizonyára nem dolgoznék együtt Bea lányommal, aki védjegy- és szabadalmi témákkal foglalkozik, s akkor feltehetően nem a jogi karra járna ikerfiaim egyike, Márk. A páros „másik fele”, Zoli  közgazdásznak készül. Egyébként a feleségem, Zsuzsa is jogász – ő viszont Nóra lányunkkal – aki mezőgazdász – dolgozik együtt: nemzetközi szabványok, ISO-minősítések kapcsán auditálnak. Zsuzsával mindig mondjuk: „kettő + kettő” gyermekünk van, hiszen tíz évnyi korkülönbséggel jöttek a fiúk a lányok után, de nagyon jó testvérek. Amúgy már három unokának, Leventének, Zsombornak és Attilának is örülhet a familia… A feleségemmel egyébként nem a szakmának, hanem a zenének köszönhetjük egymást: az ELTE Bartók kórusában – amely most lesz 60 éves – énekeltünk Baross Gábornál. Éppen készülünk a jubileum megünneplésére  a seniorkórussal. Az „énekkari-kapcsolatok” közt a miénk a 44. kórusházasság!
– Bea lánya tavaly a granadai sportlövő Eb-n egyéniben, csapatban is aranyérmet nyert.
– Légfegyverben pedig a tízéves csúcsát tavaly döntötte csak meg Joó Évi. Beus talán ha hároméves lehetett, amikortól apámmal – aki nagy vadász volt – járta az erdőket, majd a Marczibányi téri Budai Lőtéren kötött ki kisdiákként. Én meg belekeveredtem a sportéletbe, mint egy „jégapuka”…’99-ben lettem a szövetség elnöke, s aztán MOB-tag. A sportág meglehetősen mostoha körülmények közt dolgozik: a szövetségnek nincs saját, nemzetközi szintű lőtere. S azt hiszem, elegendő Igaly Diana küzdelmét felidézni törökbálinti lőtere kapcsán az önkormányzattal – de szerencsére nagy harcos ő… Szóval szinte csodaszámba megy az az öt olimpiai kvóta, amit a sportolóink megszereztek! Ez kilenc versenyszámot érint. Peking előtt is hiszek annyira a sportágban, a benne élőkben, hogy öt-hét olimpiai pontot várok. Igen, érmet is. Reményem szerint – aranyat! S hogy mit csinálok, ha nem ügyvédkedek, nem „sportvezetek”? Örömmel, férfiúi lendülettel sütök-főzök otthon. Meg unokázom. Továbbá: kutyázom. Óbudán élünk, a kert lakója két komondor és egy kedves öreg keverék. A lakásban meg az abszolút „emberkutya”: egy magyar vizsla – „aki” szerintem még a gondolataimat is ismeri…

(gündisch)

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!