Arnulf Rainer-kiállítás nyílt tegnap Budapesten, a Falk Miksa utcában,
a galériák utcájában, a Virág Judit Galéria és Aukciósházban.
A kortárs európai festészet egyik legnagyobb alakjának – az 1929-ben Badenben született művésznek – képei először jelennek meg ilyen teljességben a magyar közönség előtt. Klimt átfestett rajzait és fotóit, Loetz-váza átiratait és a 90-es évek közepén festett fátyolos olajképeit mutatja be a festő, de halotti maszk sorozatából is látható néhány darab március 22-ig. Rainer képei többek között a New York-i Museum of Modern Artban, a Guggenheim Múzeumban és a londoni Tate Modernben találhatóak; munkássága megbecsüléseként 1993-ban New Yorkban Arnulf Rainer Museum nyílt. Rainer mellett Szikszai Károly, Nádler István, Kopasz Tamás és Gaál József állítja ki legújabb munkáit. A kiállítás ideje alatt, március 1-én 16 órától bemutatkoznak az osztrák kortárs művészet további területei Egy szelet kortárs Ausztria címmel. E délutánon a Saxquadrat együttes Grazból négy szakszofonon keveri majd Bachot kortárs zeneszerzők műveivel.
(gm)
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!