Autonómiáról lehet szó, de elszakadásról nem

l „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne.” – Ez a Tamási Árontól vett idézet áll az RMDSZ honlapján. Otthon vannak benne?
– Otthon. S ez az otthon immár az Európai Unió keretein belül van. Tulajdonképpen itthon sok minden történt velünk – s általunk –  a mögöttünk hagyott esztendőkben: sikerült visszaszerezni a székelység tán legnagyobb kincsét, a vagy háromszázezer hektárnyi közbirtokossági erdőt. Elfogadták az új oktatási törvényt, törvény született a kétnyelvű feliratokról. Új magyar iskolákat létesítettünk Máramarosszigettől Déváig, magyar állami támogatással létrejött a Sapientia magánegyetem, egykori alma materemben, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen pedig már tízezernél is több diák tanul magyar nyelven. Ha lassan is, de épül az észak-erdélyi autópálya, s végre kapnak költségvetési támogatást pályázataikra a helyhatóságok is, s magyar iskolára-óvodára, templomra is jut némi forrás. S hogy meny-nyire vagyunk otthon benne, azt jelzi talán az is, hogy bár az elmúlt másfél évtizedben a népszámlálási adatok szerint majd’ kétszázezerrel apadt az erdélyi magyarság számában, rengetegen települtek át Magyarországra, hiszen az uniós tagság az anyaországot három évvel előbb érte el, s ez bizony egzisztenciális szívóhatást fejtett ki az erdélyi magyarokra, mára beindult egy másik folyamat is érzéseink szerint. A visszaáramlás. Ha nem is olyan erős ütemű is, mint az elvándorlás volt… Mára – bár korábban erősen tartottak a románok az itt megjelenő magyar tőkétől – jól alakulnak a gazdasági kapcsolatok, egymilliárd eurónyira rúg az anyaországi befektetések summája, cirka 400 millióra a törzstőke; a vegyes vállalatok – döntően kis- és középvállalkozások – száma 7500, s csak tavaly, amikor az unió tagjaivá válhattunk, 1100 új céget jegyeztek be. A kormányban három tárcánk van: a környezetvédelmi, a régiófejlesztési és a hírközlési-informatikai.
l A romániai demokrácia jele: bár a szélsőséges nacionalisták, különösen Funar, a volt kolozsvári polgármester nemkívánatosnak tartják a nemzetiségi, etnikai alapon való pártalapítás lehetőségét, mégiscsak bejegyeztetett nemrégiben az erdélyi – székelyföldi? – Magyar Polgári Párt. Vezetőjét, Szász Jenőt viszont a MIÉRT, a fiatalok értekezlete elmarasztalta…
– Ami Szász Jenőt, mint székely-udvarhelyi polgármestert illeti, az ő ténykedését a város lakóinak kell elsősorban megítélniük most, a májusi önkormányzati választások előtt; én úgy látom, hogy ő annak idején sokat ígért és hát elég keveset teljesített, sőt folyamatosan konfliktust generált a városi tanáccsal is. Az pedig, hogy a fiatalok szerint felajánlkozott Basescu államfőnek a koszovói függetlenség kikiáltásakor tett kovásznai villámlátogatásán, hogy elmenne kisebbségügyi tanácsadónak? Hát istenem. A polgármesteri ambíciók feladása – a pártelnökiek megtartása mellett – talán azt hozná, hogy a tehetős városban nem fordulna elő többé az, hogy működésképtelenné válnak a közszolgáltatások, hogy a pedagógusok nem kapják meg a fizetésüket időben, hogy állandó a tusakodás, a cirkusz. De ahogy én látom, általában is ilyen konfliktuskeltő szerepe van az erdélyi magyar politikai életben. Igen, bejegyeztette a Magyar Polgári Pártot – amely nem mutatott fel semmiféle más programot, mint az RMDSZ, nem hozott fiatalítást sem, sőt. S egyetlen célja az erdélyi magyarság egységes politikai képviseletének a megosztása, az RMDSZ gyengítése. Egy demokratikus berendezkedésű társadalomban természetes, hogy politikai többszínűség legyen, hogy érvényesüljön a többpártrendszer. Ezt a romániai, az erdélyi magyarok körében is próbáljuk valahogy megvalósítani, de úgy, hogy ez ne kerüljön ellentmondásba egy számunkra másik fontos igénnyel, azzal, hogy nekünk igenis egységes politikai képviseletre van szükségünk. Mi mindig úgy gondolkoztunk, hogy ezt a „többpártrendszert” az RMDSZ-en belül kellene megvalósítanunk platformok létrejöttével. Azt megértem, ha valaki az RMDSZ-szel elégedetlen, de ez a mostani helyzet, a megosztás igénye akár egy rossz pillanatban azt is hozhatja, hogy a magyarságnak nem lesz képviselete. Most 22 parlamenti képviselőnk és tíz szenátorunk van.
l Novemberben, az európai uniós választások előtt is tartottak ettől, mégis négyen bejutottak  az Európai Parlamentbe…
– Sógor Csaba és Winkler Gyula az RMDSZ színeiben jutott be, az ifjú Csibi Magor Imre pedig a romániai Nemzeti Liberális Párt jelölésében szerzett mandátumot – aki többször is kinyilvánította, hogy nem külön magyar célokért, hanem az általános európai liberalizmus jegyében kíván politizálni; Tőkés László püspök függetlenként lett képviselő. Sokan mondják, hogy „véletlen”. E négy magyar a romániai 35-ök közt. Szerintem nem véletlen, de kivételes. Mert a magyarok sokkal, de sokkal nagyobb arányban vettek részt a választásokon, mint a románok. Tartok tőle, ha ugyanolyan arányban mentek volna el szavazni, akkor most sem az RMDSZ-nek nem lenne képviselője, sem Tőkés László nem jutott volna be. Az RMDSZ-nek nem elsősorban a függetlenként induló Tőkés püspökkel, hanem a romániai politikából való kiábrándulással, a közönnyel kellett megküzdenie. Mi egyébként mindig az együttműködésről beszélünk, befutó helyet ajánlottunk fel Tőkés Lászlónak az RMDSZ listáján – ő viszont mindvégig a konfrontációról szólt kifelé is, befelé is. Koszovó kapcsán ezekben a napokban többször is elmondtam, hogy nemcsak a kisebbségnek, hanem a többségnek is az az érdeke, hogy az etnikai küzdelem színhelye a mi kétkamarás parlamentünk legyen, s ne másutt történjék ilyen harc.
l Tőkés plakátjain az anyaországból is ismert „dupla fenekű”, összekacsintós jelentés tűnt fel imitt-amott: „Unió, Erdéllyel” – ahol csak az ártatlan vesszőcske jelezte, mit is jelent igazából. Orbán Viktor, a Fidesz elnöke vele, érte kampányolt.
– Végül is sikerrel. Jómagam örülök, hogy többen vannak magyarjaink közül Brüsszelben, de lehettünk volna másként is többen. Jobb utóízzel a szánkban. Szerintem az erdélyi magyarságnak önállóan kell eldöntenie, hogy mit akar. Nem tudok örülni – s nem azért, mert ellenünkben, ellenünkre történt –, ha Magyarországról az erdélyi választási kampányba beavatkoznak. Azért nem, mert végső soron felelőtlenségről tanúskodik.
l Basescu államfő most, február végén nagyon sietett Székelyföldre, nemde?
– Nem csak most. A köztársasági elnök úr – azt kell mondanom – nagyon ügyesen kiszámítja döntései-nek, villámlátogatásainak hatását. Most is úgy sikerült Háromszéken megjelennie, hogy minden valószínűséggel az ott kisebbségben élő románok is úgy érzik, azért ment oda, hogy őket megnyugtassa, hogy bármi is történt a szomszédos Szerbia egy tartományában, ő odafigyel rájuk, velük van. De a magyarok is ugyanezt érezhetik, hiszen külön-külön is találkozott mindkét nemzetiség képviselőivel. Egyébként mi itt olyan helyzetben találtuk magunkat, hogy a Szász Jenő vezette Magyar Polgári Párt sokkalta mérsékeltebben nyilatkozott meg Koszovó kérdésében, mint az RMDSZ. Mi már az első pillanatban egyértelműen kimondtuk: nem volt más megoldás, mint a függetlenség kikiáltása – bár tíz-tizenöt évvel ezelőtt még talán lett volna; éppen ezért Romániának el kell ismernie Koszovó függetlenségét. Az új párt, az MPP viszont tétován figyelte az eseményeket. A mi programunk már anno is az autonómia különböző formáinak megteremtését tűzte ki célul, és az odavezető lépéseket is megjelöltük, az anyanyelvű oktatás visszaállításától és a magyar nyelv nyilvános használatának elismertetésétől egészen a sajátos közigazgatási hatáskörök alkotmányos kereteinek kialakításáig. Azt viszont valóban senkinek sincs joga sugallni, hogy erőszakos eszközökkel kellene egy közösségnek a maga jogait kivívnia.
l Az autonómia szó ma egyeseknek mákony, másoknak meg ördögtől való. Miként lehet erről ma otthon, s az unióban beszélni?
Ami Székelyföld autonómiáját illeti, az egységesülő Európában – a mi immár közös uniónkban – persze, hogy nem lehet ilyen elszigetelt entitásokra bontani a területeket, amikor az egész EU abba az irányba halad, hogy a határok megszűnjenek. Viszont a Székelyföld sajátos jellegének valamilyen módon a mi véleményünk szerint a közigazgatás szervezésében is meg kell jelennie. Bárhonnan közelítem meg, ez egy entitás. Az egyik út a gazdasági fejlesztési régiók átigazítása: az, hogy legyen egy székelyföldi fejlesztési régió. Nincsen szó, nem is lehet szó itt tehát elszakadásról, kiszakadásról, de ilyen értelemben autonómiáról igen. Sajnos itt most megfigyelhettük: az autonómiát és a függetlenséget sokan összekeverik – nem- egyszer szándékosan. Sok-sok évvel ezelőtt az olaszországi Dél-Tirolban jártam Cristoph Pann meghívására Takács Csaba barátommal és munkatársammal, ügyvezető elnökkel. Ez a hófehér hajú professzor, az autonómia lelkes szakértője elvitt minket a Dél-Tiroli Néppárt hajdanvolt elnökéhez, Silvius Magnagóhoz, aki aztán jól kikérdezett minket, s néhány jó tanácsot adott: „Hosszú utat kell bejárnotok, nekünk harminc évbe került, és még most sincs minden rendben, legyen hát türelmetek, és őrizzétek meg az egységet, mert másképpen nem értek célba, a döntéseket pedig, amelyeket többségi szavazással meghoztok, tartsa mindenki tiszteletben – az is, aki nem értett egyet vele, erre nagyon vigyázzatok.”
l Sokan mondják ideát és odaát egyaránt: az, ami az erdélyi magyarsággal történik, „export”. Az anyaországi megosztottság, egymásra acsarkodás következménye.
– Én nem hiszem, hogy teljes egészében „import” volna. Egy közélet – bármilyen kicsi is legyen – ennyi idő alatt polarizálódhat. Ez a táborokra szakadás, mint fenyegetettség ’90 óta megvolt. De ezt Magyarországról felerősítették. A Fidesz most a választási kampányba egyértelműen beleszólt, s ezzel nagyon rosszat tett. A magyarországi pártoktól sokkalta több belátást, bölcsességet várnánk. Megszűnt a Magyar Állandó Értekezlet, a MÁÉRT – szükség lenne egy fórumra, mindegy mi a neve. Amúgy nem a közös nyilatkozatok  születése lenne ugyanis a lényeges, hanem az, hogy beszélgessünk egymással, s ne elbeszéljünk egymás mellett. A Szülőföld Alap – amely most van a határon túli kultúra és oktatás támogatására – szerintünk jobb, a kisközösségekhez közelebb álló forma, mint jó néhány korábbi alapítvány volt. Bár a kultúrára semmi pénz soha nem elég, s tudom jól, nemegyszer visszatetszést is kelt, ha pénzt kérünk – de senki ne várja tőlem, az íróembertől, hogy e célra kevesebbet szeretnénk…

Gündisch Mónika 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!