Már az önmagában elképesztő, hogy valaki ezer – sőt most már a „határértéken„ is túllépve egészen mesés módon 1001 – futballmeccset játszik, az pedig, hogy mindezt a világ egyik, ha nem a legerősebb bajnokságában teszi, egész egyszerűen lenyűgöző. A „tettes” az olasz Paolo Maldini, aki kisebbfajta biológiai csodaként a 40-hez közeledve is javában rúgja még a labdát, az idén ugyan a bajnoki elsőséget elhódítani már aligha tudó, ám változatlanul a világfoci legszűkebb elitklubjába tartozó AC Milanban.

A milánói szupergárda már életében legendává nemesedett védője néhány napja lépett pályára ezredik tétmérkőzésén, méghozzá a Parma ellen, napjaink egyetlen „ezredeseként” érve el a ritka jubileumi csúcsot. S ha már szédítő számoknál tartunk: 1984 óta íródó profi karrierje alatt eddig 862 meccset játszott a Milanban, amelynek 1997 óta a csapatkapitánya, emellett 126-szoros olasz válogatott – ezzel is csúcstartó ebben a műfajban –, s egy ízben az olimpiai csapatban is szerepelt. Az „ezredes” 981 meccsén volt kezdő, és ebből 916-ot végig is játszott. Rekordhalmozóként a legtöbb olasz bajnoki meccs (610) ugyancsak az ő nevéhez fűződik.
Volt rá ideje, tehetnénk hozzá némi éllel, de nem tudhatott volna megmaradni a világ egyik legjobb együttesében jóval több, mint két évtizeden keresztül, ha nem lett volna posztján – ki ne tudná: balhátvédként – a földkerekség (mások érzékenysége miatt legyünk megengedők: egyik) legjobbja. S persze egy kiváló csapattal, amilyenben kölyökkora óta focizik, szinte mindent megnyert már. A Bajnokok Ligájában a tavalyi sikerével címvédő AC Milannal összesen ötször végzett a szupersorozat első helyén, és szintén ötször diadalmaskodott az európai Szuperkupában. A legértékesebb serleget – azaz a világbajnoknak járó trófeát – kétszer emelhette a feje fölé a squadra azzurra tagjaként, s egy alkalommal a klubvilágbajnoknak járó kupát is sikerült elhódítania klubcsapatával. Eddig hétszeres olasz bajnok, talján kupagyőztes egyszer, honi szuperkupa-győztes ötször volt. És a gyűjtemény még gazdagodhat a nyárig, amikor szögre akasztja, vagy inkább vitrinbe teszi futballcsukáját, hiszen még megvédhetik 2007-es BL-bajnoki titulusukat.
„Néhány hónapom még maradt, hogy kiélvezzem a focit – mondta a »határsértést« ünnepelve Maldini. – Szerencsésnek vallhatom magam, mert sok szép évet tölthettem el ebben a gyönyörű sportágban, és a világ legjobb klubjában játszhattam. Rengeteg sikerben volt már eddig is részem, és remélem, úgy fejezhetem be a labdarúgást, hogy még egyszer, utoljára megnyerem a Bajnokok Ligáját.”
A BL legjobb nyolc együttese közé jutásra mindenesetre megvan minden esély, hiszen a nyolcaddöntő első, múlt heti, angliai meccsén egy felettébb ígéretesnek mondható 0-0-t
játszottak az Arsenallal. És cseppet sem az ünneplés hangulata íratja ide, hogy Maldininak kiemelkedő szerepe volt az egyelőre félsikerben, abban, hogy a londoni Ágyúsok képtelenek voltak bevenni a milánói vendégalakulat kapuját.
„Ha Maldini – írta róla egyik tengerentúli éltetője – az Egyesült Államokban születik, alighanem minden idők legünnepeltebb amerikai játékosa lenne. De így is ott a helye ennek a géniusznak az egyetemes labdarúgás kezdőtizenegyében.”
A piros-feketék klasszisa azt, hogy miként érte el a bűvös 1000-est, így magyarázta: „Szerencsés voltam, hogy elkerültek a súlyos sérülések, s az is segített, hogy egy ilyen nagy klubban futballozhatok a kezdetektől.”
Olyanban, tesszük már mi hozzá, amely hasonlóan kiváló riválisokat képes volt akár 6-0-ra is legyűrni. Éppen fél tucat ilyen „féltucatos” meccs részese volt Paolo Maldini, aki a Gazzetta dello Sport internetes oldalán megjelent interjúban arra a kérdésre, hogy a karrierje során a Milannal aratott 6-0-s kiütéses győzelmek közül melyikre emlékszik vissza a legszívesebben, a városi riválist megcsipkedő választ adott: „A legemlékezetesebb diadal e sorozatból természetesen az volt, amikor az Intert páholtuk el ennyire.”
 S hogy melyik meccsét játszaná újra a leginkább?
„Talán furcsa, de bizony a legelsõt. Azon a napon, Udinében éreztem elõször igazi milánosnak magam. Csere voltam, 1-0-ra nyertünk” – így a veterán játékos. Akit a sikerek mellett olykor kudarcok is értek persze, közülük a legfájdalmasabbként a két BL-döntõ elbukását élte meg.
„A Marseille-jel szemben elveszített meccset legszívesebben kitörölném az emlékeimből, már csak azért is, mert nem vártuk meg a díjátadást, nem tudtuk elviselni, hogy kikaptunk. A 2005-öst csak újrajátszanám, s másodszor már nem szúrnánk el. Ez utóbbi különösen fájt, mert szakmailag az egyik legjobb találkozóm volt”.
Maldinit nem csupán mint nagyszerű védőjátékost őrzi majd meg a kollektív futballemlékezet, hanem sportemberi nagyságáért, fair play játékáért is okkal lehet majd hivatkozni rá. Ars poeticája kristálytisztán tükrözi lelki minőségét is:
„Mindig a sport és az ellenfél teljes tiszteletének jegyében igyekeztem futballozni. Emiatt sosem bántottak, sosem fütyültek ki. Mindig magamat adtam, és ezt értékelték az emberek.”
A Maldini név Paolo visszavonulásával sem fog kitörlődni az olasz, egészen pontosan a milánói labdarúgásból. Egyfelől ő eleve az AC Milannál marad, várhatóan valamilyen magas poszton, a klubtulajdonos-csúcspolitikus Silvio Berlusconi barátsága ezt akkor is garantálná a számára, ha nem lenne klubja élő ikonja. Másfelől nagyobbik fia már az egyesület korosztályos csapatai-ban szerepel, a folyamatosság, a „maldinista” vérvonal garantált.
A szurkolók, a Milan-hívek, de az elfogulatlanok is bizonyosan szeretnék, hogy Paolo Maldini ne hagyja még abba a futballt, tolja ki a viszszavonulást.
„A helyzet az, hogy a meccsek után már nem úgy regenerálódom, mint régen, érzem a kisebb sérüléseket, nagyon nehéz lenne folytatnom” – nyilatkozta az ezredessé előlépett csapatkapitány. Aki már csak ezért is őszintén reméli, hogy élete utolsó tétmérkőzése, a Bajnokok Ligája májusi, moszkvai döntője után győztesként vonulhat le a focipályáról. Ahogy az egy diadalmas, és kiérdemesült hadvezérhez illik.
                                        (Jamzon)

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!