Mostanra Nemcsik lett a nagy öreg a kardcsapatban

Azóta viszont nagyot változott a világ, mert a jelenlegi magyar együttes legtapasztaltabb, legöregebb tagja lett 31 évével. És ami még ennél is meglepőbb: a  mostani világbajnok csapatunk benjaminja, Szilágyi Áron tizenhetedik évében jár. Ami meg Nemcsiket illeti, az elmúlt évtizedben szép sikereket tudhat maga mögött a Vasas kardvívója, hiszen olimpiai egyéni ezüstérmes, kétszeres világbajnoki csapattag, többszörös egyéni világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes és csapattag, junior egyéni világbajnok. Csak az az igazán nagy siker hiányzik a neve mellől, amellyel a dobogó legfelső fokára állhat az egyéni viadalon. Zsolt a harmadik olimpiájára készül.

 

Miként és mikor került kapcsolatba a vívással?
– Kilencéves koromban a bátyám után mentem a Vasasba, aki ott vívott, és elhatároztam, hogy a nyomdokába lépek. Ő abbahagyta egyetemi tanulmányai miatt a vívást, én viszont maradtam.
Korábban az volt a módi ebben a sportágban, hogy minden fegyvernemet kipróbáltattak az újoncokkal, és ezek után az edző döntött arról, hogy melyik fegyver felé irányítja a jelentkezőt.
– Nálam már nem így volt, én csak kardozni akartam, mert a bátyám is azt űzte, szerencsémre egy olyan emberrel találkoztam, Gerevich Györggyel, aki első pillanattól kezdve irányítja a pályafutásomat.
Rögtön kitűnt, hogy érzéke van ehhez a sportághoz?
– Azt éppen nem mondhatnám, mert kortársaim, akikkel együtt kezdtem, sorra nyerték a különböző kisebb versenyeket, és pedig legtöbbször „kardélre lettem hányva”.
Mikor változott meg ez a dolog?
– Elég későn, 15-16 éves koromban kezdett kapisgálni bennem, hogy mégiscsak jó sportágat választottam, mert innentől kezdve nekem is sikerült nyernem, sőt 19 éves koromban egyéni junior-világbajnok lettem. Úgy érzem, ettől a pillanattól kezdve indult be igazán pályafutásom.
Első világbajnoki aranyérmét 1998-ban nyerte, és akkor sokak számára nagy meglepetést jelentett, hogy egy 21 éves fiatalember bekerülhetett a kardválogatottba.
– Rögtön hozzá kell tennem, némi szerencsével, mert úgy jutottam a csapattagsághoz, hogy az egyik korábbi biztos tagja az együttesnek, fegyelmi vétség miatt ki lett hagyva. Szerencsémre sikerült meghálálnom az előlegezett bizalmat, és életem egyik meghatározó sikere az, amikor világbajnok lettem.
A legtechnikásabb, legbravúrosabb vívók között tartják számon, és mégis az igazi nagy siker, az egyéni aranyérem hiányzik a gyűjteményéből.
– Valóban. Voltam már ezüst- és bronzérmes, de a dobogó tetejére eddig nem sikerült felállnom. Ez egy kicsit elkeserít, de bízom benne, hogy 31 éves korom ellenére sikerül előbb-utóbb ezt is elérnem.
Az athéni olimpián ott állt a siker küszöbén.
– Ez így igaz, és még a mai napig nem tudom feldolgozni magamban, hogy egy találattal kaptam ki Aldo Montanótól. A fináléban szinte végig én vezettem, ő mindössze két alkalommal, de az utolsó az ő számára az elsőséget jelentette.
Jelenleg kit tart a mezőny legjobbjának?
– Úgy gondolom, hogy a világ tíz kiemelkedő kardozója közül bárkinek a sikere nem okozna meglepetést a pekingi játékokon. Jelenleg a 35 éves orosz Pozdnyakov vezeti a világranglistát, de ez nem meglepő, hiszen a legklasszikusabb vívók egyike, többszörös olimpiai és világbajnok.
És a többiek? Hiszen nemrég a Gerevich–Kárpáti–Kovács Világkupán szembetalálkozott azzal a Montanóval, aki Athénben legyőzte. A mumusai közé tartozik?
– Nem szeretem azt a szót, hogy mumus, mert ez azt jelenti, hogy ellene az ember nem tud vívni. Montanóval juniorkorunk óta nagy csatákat vívunk, hol én nyerek, hol ő, most Budapesten nekem sikerült.
Azért térjünk még vissza az előbbi felvetéshez. Akad olyan versenyző, aki ellen nem szeret vívni?
– Természetesen, de nem árulom el a nevüket. Mert mindenkinek vannak olyan ellenfelei, akik ellen nehezen tudja hozni magát.
Már nem tartozik a legfiatalabbak közé. Korábban viszont a nagy klasszikus kardcsapatok idején a közelébe sem juthatott volna a magyar együttesnek, talán még a 31 évével sem. Ennyire megváltozott a trend?
– Minden halad előre. Sokkal gyorsabb, és más lett a kardvívás is, mint korábban. Nagyon örülök annak, hogy fiatal csapattársaim egyre jobban, egyre színesebben vívnak. Úgy látom, hogy junior- és ifjúsági sikereik tudatában már „belenőnek” a felnőtt mezőnybe is, hiszen ezt jelzi a múlt évben szerzett világbajnoki aranyérmünk.
A magyar kardcsapat korábban mindig esélyesként utazott az olimpiára, ám utoljára 1988-ban sikerült az aranyérem. Akkor Szöul volt a helyszín. Most Peking lesz! Nincsen messze a két főváros egymástól, legalább is ami az ázsiai hasonlóságot illeti…
– Remélem, hogy sikerül kijutnunk a csapattal az olimpiára, mert bizony még jó néhány pontot kell összeszednünk ahhoz, hogy megszerezzük a kvalifikációt.
Mit tart élete eddig legnagyobb sikerének, illetve kudarcának?
– Bármily furcsán hangzik, a tavalyi, szentpétervári csapat-világbajnokság áll a legközelebb a szívemhez. Ám amit még a mai napig sem tudok feldolgozni, az a sydneyi olimpia, ahol sem egyéniben, sem csapatban nem jött össze semmi nekem.
Milyen reményekkel készül Pekingre?
– Aki ezt a sportágat űzi, az tudja, hogy egy pillanatnyi kihagyás elegendő ahhoz, hogy az embernek ne teljesüljenek a vágyai. Ám ahhoz sok mindennek kell egyszerre összejönnie, hogy valaki sikeres legyen az olimpián.

Fluck Miklós

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!