Még ma is örömmel tölt el, hogy a reneszánszról (az újjászületés
korszakáról) – Mátyás királyunk felesége, Aragóniai Beatrix budai és
visegrádi a majolikáiról szólva – már írhattam néhány sort e lap
levelezői rovatában. Most, a kampánycsend adta lehetőséggel élve, a
reneszánsz kertekről szóló levelemmel szeretnék szerény, tavaszváró
mondatcsokrot átnyújtani olvasótársaimnak.

A lovagkori díszkertet az Anjouk honosították meg Magyarországon a királyi várakban.

De hogy milyenek voltak a XIV. század magyar várkertjei, arról semmi bizonyosat nem tudunk. Mindenesetre olyanfélék lehettek, amilyennek az Európát beutazó krónikás – Albertus Magnus – leírásából a nyugati várkerteket meg lehet ismerni. Ilyen lehetett a Károly Róbert által alapított visegrádi várkert, és ilyen a Zsigmond által alapított budai várkert.
Mindezekről azonban csak annyit őrzött meg az utókornak a történelem, hogy voltak. A kertészeti és virágkultusz szempontjából sajnos még a XV. század kertjeiről sem tudunk sokkal többet, csak az bizonyos, hogy ebben a században Mátyás király kertjei a leghíresebbek.
Mátyás nagy arányokban bővítette a visegrádi és a budai királyi kertet, s tudjuk, hogy ekkor már Pesten, Nyéken, Tatán, Komáromban és Pozsonyban is voltak királyi kertek, amelyekről a legrészletesebb tudósítást Oláh Miklós hagyta ránk. Ha leírásait összehasonlítjuk Albertus Magnus nyugati lovagkori várkertekről szóló feljegyzéseivel, több új kertészeti elemmel találkozunk, amelyeket a lovagkori várkertek még nem ismertek, s amelyek ennél fogva kétségtelenül nyomban elárulják az itáliai reneszánsz hatását. Ez a hatás erős és közvetlen volt. A XIV. és XV. században a királyi és főúri magyar kerteket olasz kertészek rendezték be, és azok is gondozták. Már Károly Róbert is olasz kertészt tartott Visegrád várában. Mátyás budai, visegrádi, tatai és más palotáit olasz művészek tervezték. A krónikák szerint valószínűleg Chimenti Camicia vagy Baccio Cellini. Vasari, a kor krónikása, kritikusa és „műtörténésze” határozottan azt írja, hogy Mátyás király udvarában „palotákat, kerteket forráskutakat, templomokat, erősségeket és más jelentékeny épületeket alkotott.”
Bizonyos, hogy Mátyás olasz kertészei hozták magukkal a reneszánsz olasz villakert stílusát. Ugyanis Itáliában a XV. században egészen megváltozott a régebbi lovagkori (gótikus) kertstílus. A genovai születésű Leone Battista Alberti korának – a római életet felújító – törekvéseit követve és irányítva, megírta villastílust megalapozó építészeti műveit, és ezekben a reneszász kert elméletét, amelylyel Albertus Magnus és Petrus Crescentiis kertelmélete a múltba hanyatlott. Itáliában s később az Itáliát követő egész Európában ettől az időponttól kezdve a villakertek terjedtek, sokasodtak, főként délnek fekvő napos domboldalakon, amelyeket a reneszánsz lelkes építészei és kertészei teraszos függőkertekké szépítenek. Mátyás olasz kertészei ezeknek az itáliai teraszos villakerteknek a mintájára bővítették ki a visegrádi és budai várelőkerteket, megszakították a régi várkert pázsitjának egységét kavicsolt utakkal, a hegyoldalba teraszokat vágtak, amelyek között lépcső vitt a várba, sőt a villákat is meghonosították, „éttermek” és más épületek alakjában.
Hogy azonban a reneszánsz virágkultusza mennyire jutott el Mátyás kertjeibe, arról keveset tudunk. A leírások csak rózsalugast és ibolyaágyat említenek, holott a virágkultusz terén a XV. század olyan újdonságokkal lepte meg Európát, amelyek lassanként mind mélyebb hatású átalakulást idéztek elő. Az itáliai kertépítő Alberti a klasszikus római szokások alapján ajánlotta, hogy a kényesebb és szebb virágokat, növényeket ültessék vedrekbe és cserepekbe, s vedres és cserepes virágokkal díszítsék a lakást, a lépcsőket, teraszokat, utak mentét. A vedrekbe és cserepekbe ültetett virágok és örökzöldek révén, olyan elemekhez jutott a reneszánsz kert, amelyek elvándorolhattak északra is, ott is hirdették a déli növényzetben rejtőzködő örök tavasz halhatatlan szépségét. Bár a kortárs Bonfini, „udvari történetíró” nem tesz említést virágokról és virágtartó edényekről (tudomásom szerint) a régészek Visegrádon találtak olyan cserépdarabokat, amelyek valószínűleg Beatrix virágtartó majolika- (vagy faenzai „származásuk” miatt más néven: fajansz) edényeiből származnak.
A reneszánsz „mintájú” kert, ha már megvan örömszerző tartózkodási helye, ha még nincs, cselekvésre késztető álma a természetet s a virágot szerető embernek. (Apropos! Míg el nem felejtem: jön a tavasz, ültessünk virágokat!)
Dr. Györky Zoltán,  Kaposvár

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!