A Térdszalagrend és hazai jobboldalunk szerint az, aki rosszra gondol.
Aki tehát feltételezni meri azt, ami egyébként nyilvánvaló. Olyannyira,
hogy maga az ingerült reagálás is erről árulkodik. De hogy jön ahhoz
bárki, főleg baloldali, ezt szóvá tenni!
Dehogyis gyanúsítanám meg teszem azt a tegnapi cikkírót a jobboldali napilapban, hogy vajon milyen szándékkal rótta meg államfőnket, aki meg merte köszönni izraeli elnöktársának a hárommilliárd eurós magyarországi befektetést: „létezik, hogy ne értesült volna arról: vendéglátói legmagasabb szinten ezt a tőkeinjekciót Magyarország felvásárlásaként élik meg?” Így mind-
össze ama kérdést kockáztatom meg, létezik-e, hogy a szerző és szerkesztői nem tudják, e három- milliárd alig pár százaléka a nálunk lévő tőkebefektetéseknek? Képzelem, mit kapna elnökünk, ha Bécsben, Berlinben, Párizsban vagy Washingtonban merne hálálkodni.
Engedély nélkül állítanak egy turulszobrot, amelynek avatása szélsőjobboldali népünnepéllyé válik, s amelyet a közigazgatási eljárás ellenében „testükkel” ígérnek megvédeni ultraradikális csoportok, ámde kéretik a világért sem arra gondolni, hogy tudatosan idézi fel a két világháború közti jelképet, meg a turulisták mozgalmát. Hogy ez a turul az a turul. Ugyan kérem! Igaz persze, hogy elszánt védelmezőitől olyasmiket hallani, ami kísértetiesen hajaz e hajdani eszmetársak nézeteire, de ugye az a becstelen, aki rosszra gondol.
Valóságos kultusza van egy közepesnek mondható erdélyi gróf írónak, szinte már kötelező olvasmánya egy jobboldalinak, de ennek hogyan is lenne bármi köze ahhoz, hogy a jeles tollforgató történetesen két hitleri Vaskeresztnek is tulajdonosa volt és az emigrációban szélsőjobboldali kiadványokba írt?! Fogadjuk el, hogy – annyi kiváló erdélyi író közül – éppen ő pendítette meg a húrokat oly sok jobboldali lelkében, ám ennek semmi köze enyhén szólva sajátos beállítottságához, az a becstelen, aki rosszra gondol.
Feltűnik a kilencvenes évek elején a hajdan a nyilasok által lobogtatott, előttük évszázadokon át senki más által nem használt Árpád-sávosnak nevezett zászló, s a jobboldal még balliberális ármánynak nevezi ennek képernyős bemutatását. Majd kezd elszaporodni, előbb szélsőjobboldali gyűléseken, aztán már a legnagyobb ellenzéki pártén is, s ettől kezdve a jobboldal hangadói kikérik maguknak, hogy ezt bárki kifogásolni merje. Még hogy ez emlékeztetne a nyilasokra?! Az a becstelen, aki ezt meri képzelni!
Megjelenik utcáinkon egy fekete mundéros, Árpád-sávos csíkkal ékesített alakulat, szervezői és tagjai nagyon is újnyilas eszmeiségre valló véleményeket hirdetnek, de micsoda felháborító balliberális pimaszság őket a nyilasok reinkarnációjának tekinteni! S micsoda impertinencia azt sürgetni a magát európainak minősítő jobboldali párttól, hogy ne csupán – felettébb óvatosan megfogalmazott – kijelentésekben határolódjon el ettől a (vészesen gyarapodó) társaságtól, hanem helyi szinten se működjön együtt szervezőivel. S mivel ez a gárda élénk feltűnést keltett világszerte, lesújtó sajtót biztosítva hazánknak, még botrányosabb, ha valaki szóvá meri tenni ezt a cinkos összekacsintást.
Meg is kapta a magáét az óvatlan kancelláriaminiszter, aki képes volt egy külvilágnak szóló tévéinterjúban tapintatlanul felhánytorgatni ezt a kínos kooperációt. Ha eddig nem sejtette volna valaki, hogy ez a nagy ellenzéki párt Achilles-sarka, akkor a minisztert rendreutasító jobboldali cikkekből megtudhatta. Leginkább abból a fölényes kioktatásból, amelyben a magát történészként (és egyetemi titulussal) jegyző részesíti, amiért még azt sem tudja, hogy „nem volt magyar Auschwitz”, itt nagyipari emberirtást csakis a nácik végeztek, no jó, akadt pár kiszolgálójuk. Szó se róla, Auschwitzba vonaton kellett elszállítani a majd félmillió kiirtandót, akik nyilván nem azért zsúfolódtak össze a marhavagonokba, mert sok ezer magyar csendőr terelte őket, sok ezer magyar hivatalnok vette kezébe a magyar megkülönböztető törvények alapján összeállított névlistákat. S különben is, a magyar kormányzó – félmillió elszállított emberről már lekésve – leállította a deportálásokat: ha megtehette ezt a megszállt országban, amire történészünk is hivatkozik, akkor miért nem tehette előbb, még a bevagonírozás kezdetén?! De hát ilyesmit csakis az gondolhat, aki becstelen.
Aminthogy nyilván becstelen az is, aki elmélázik ennek a tévéinterjúnak a haragos fogadtatásán. Hiszen az a jobboldal, amelynek képviselői, sőt vezére nem haboztak külföldön kelteni rossz hírét a kormánynak, mitől lett ennyire ingerült a hajdani bűnök felhánytorgatásától? Vagy éppen a szélsőséges bandérium miatti aggodalom kifejtésétől. Megint egy becstelen gondolat: netán attól olyan kellemetlen az összekacsintás szóvá tétele, mert a tagadhatatlanul lassú, mondhatni nyögvenyelős elhatárolódást feledtetni igyekvő új keletű (csak éppen a jobboldali sajtóban nem tükröződő) udvarlást Amerikának bosszantóan zavarják a miniszteréhez hasonló fejtegetések? Halkan megjegyezném, hogy ott, Amerikában a kancelláriaminiszter politikai vádjánál is nyomósabban esik a latba az őt kioktató cikk bizarr – hiszen az egykori bűnösöket mentegető – érvelése. Ott a legrosszabbra pontosan az ilyesmi olvastán képesek gondolni.
Avar János
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!