Komáromban nem taposnak Nokiákat

A szűkebb pátriájában népszerű – harmadszor megválasztott – komáromi polgármester azért is rendkívül bizakodó, mert még idén az UNESCO Világörökség listájára kerülhet a közel háromszáz éves erődrendszer, ami szintén összeköti a Duna két partján fekvő Komáromokat. Zatykó János a Vasárnapi Híreknek azt is kijelentette:  butaság és túlzás az, hogy 386 képviselő ül a magyar parlamentben. Szerinte legfeljebb 180-200-ra lenne szükség.

l Magyarország schengeni övezethez csatlakozásának egyik legszebb pillanata  volt a két Komárom ünnepe, amely város(ok) és lakóik a határok megszűnésével talán így még közelebb kerülhetek egymáshoz. Érzékelhetők azóta kedvező  változások a két város mindennapjaiban?
– Előrebocsátom, hogy – szerencsére – a két Komárom eddig is ragyogó kapcsolatokat ápolt. 1992-ben, a rendszerváltás utáni első testvérvárosi kapcsolatunkat Észak-Komárommal kötöttük. A két város azóta – attitűdjeiben, gondolkodásmódjában, egymás tiszteletében és szeretetében – már ma is egységes. De tagadhatatlan, hogy a schengeni csatlakozás napja valóban csodálatos pillanata volt a helyi történelmünknek. Szórólapunkra a határsorompó fotóját tettük,  a szöveg  alatta pedig ennyi: ma már csak emlék. Nagyon érdekes, hogy – mivel akadálya korábban sem volt a kölcsönös határátlépésnek – Észak-Komárom tele volt magyar, Dél- Komárom pedig KN-es rendszámú, a Duna túlpartjáról jött autókkal. De a kapcsolatokat ezer szálon lehet még építeni, erősíteni: infrastrukturális, gazdasági területen is. Köztudott, hogy odaát ragyogó a vezetékes víz minősége és régen – még a két háború között is – a délparti város a hídhoz erősített csöveken kapta a túloldalról a vizet. De át kell gondolni például, hoszszabb távon, van-e értelme két városi tömegközlekedést fenntartani...
l Meddig közelíthet egymáshoz a két város? Esetleg – egyszer – egészen a formális, közigazgatási egyesülésig?
– Sokan mondták – persze viccesen –, hogy révkomáromi kollégámnak vagy nekem egyszer meg fog szűnni az állása. Ebben én nem hiszek, de abban mindenképpen, hogy teljesen meg kell szüntetni a párhuzamos fejlesztéseket és ilyen értelemben érdemes egyként kezelni a két Komáromot. Nyilvánvalóan értelmetlen lenne gyógyturizmus fejlesztésbe kezdeni a túlparton, hiszen itt az már adott. Viszont egyáltalán nem vagyok bizonyos abban, hogy nekünk építenünk kellene egy hatalmas sportcsarnokot. Olyat, amilyen a túloldalon már van. Nagy lehetőségeket látok az egészségügyi ellátás területén, például a diagnosztikában, bizonyos közszolgáltatások összehangolásában – munka tehát van bőven.
l Egyfajta – Európában talán egyedülálló – perszonálunió jöhet létre?
– Nem rossz kifejezés, valami ilyesmiről van szó. Már évek óta megkerestek azzal, hogy a túlparti magyar gyerekek – minden adminisztratív bonyodalom nélkül – itteni középiskolákba járhassanak. Azóta már nem csak ez valósult meg, de az ottani Selye János Egyetemen is tanulnak itteni fiatalok. Mindkettőnknek tiszteletben kell tartani azt, ami a másik parton jobban, régebben, hatékonyabban működik, és  így adhat ki a két jó és szép város majd egy egészen fantasztikusat. Ebben hiszek.
l Ne szépítsük a dolgot: az önök valóban messze földön híres, tradicionálisan kitűnő együttműködésétől fényévekre vannak, mondhatni, kifejezetten feszültek a szlovák–magyar diplomáciai kapcsolatok. A két Komárom városdiplomáciája nem tud jó hatással lenni a nagyok ellentéteire?
– Nagyon lassan, de mégiscsak hat Bastrnák Tibor  komarnói kollégám és a magam tevékenysége a nagy diplomáciára. Igyekszünk jó kapcsolatainkat összerakva békét és megértést teremteni. Rendszeresen beszélgetek a magyar kormány tagjaival is, és kifejtem azt a meggyőződésemet, hogy csak egyetlen lehetőség áll előttünk. Jelentősen javítani a kapcsolatokon, ellenkező esetben ugyanis azok nem stagnálni, hanem romlani fognak. Két ország, amelynek hétszáz kilométeres közös határa van, ezt a luxust pedig nem engedheti meg.
l Komárom abban a szerencsés helyzetben van, hogy szinte „túltermelés” van a városhoz köthető, legkülönbözőbb pozitív identitásokat megjelenítő híres emberekből. Klapka György, a szabadságharc hadvezére, Jókai Mór a nemzet írója, Zsolt Béla, a két világháború közötti polgári irodalom és a sajtótörténet egyik csúcsteljesítménye, és nem utolsósorban az ön korai elődje, Alapy Gáspár, aki keresztényként halt mártírhalált Dachauban, mert szeretett városa minden polgárának szolgálatát feladatának vallotta, a megalázott, jogfosztott, gettósított és halálra ítélt komáromi zsidókét is.
– Egészen pontos a felsorolás. Ezek a különböző világnézeteket, korszakokat és emberi karaktereket megjelenítő személyiségek immáron szinte konszenzusosan beleivódtak Komárom életébe. Úgy gondolom, a helybeliek büszkék mindegyikükre – és ez nagyon nagy dolog. E nagy formátumú személyiségeken kívül a két Komáromon átívelő, hatalmas erődrendszer is feltétlenül említést érdemel, amelynek világörökséggé nyilvánításáról idén dönt az UNESCO.
Ha megkapjuk ezt az elismerő címet, még több figyelem irányul a városra, s ez további sok munkát, de óriási lehetőségeket is jelent mindkét oldalon.
l Utoljára a pécsi ókeresztény sírkamrák kerültek a világörökségek sorába, de mintha az ottani muzeológusok és régészek igen, a város viszont nem tudta volna megragadni az ebben rejlő lehetőségeket. Önnek van forgatókönyve a reménybeli jó hír utáni helyzetre?
– Már most megindult az erődrendszer látványos fejlesztése, ehhez szerencsére 1,8 milliárdos EU-s forrás is rendelkezésre áll.
l Ez szép és jó, de a gyönyörűen felújított erődrendszerbe mintha minden beleférne. Divatos angol szóval kicsit „event hall” jellege lett némelyiknek. Konkrétan: például nem biztos, hogy egy japán autókat égető és egy kifejezetten visszataszító stupid kultúrát terjesztő amerikai autós találkozónak kellene meghatározni a Monostori erőd éves programját....
– A világörökség cím elnyerésére beadott – Észak-Komárommal közös – pályázatunk szerintem tökéletes választ ad a kérdésre. Az eredeti, hadászati funkciót szeretnénk előtérbe helyezni, állandó és alkalmi fegyverkiállításokkal, színvonalas hagyományőrző programokkal. Emellett a nagy múltra visszatekintő magyar lovaskultúra befogadásával, művészeti alkotóház létrehozásával szeretnénk kialakítani az erődrendszer modern kori funkcióit. Azt meg csak csendesen jegyezném meg, hogy azért az amerikai autók felvonulása és találkozója a helybeliek közül is sokakat érdekel és számos pozitív hatással van a város idegenforgalmára.
l Gyurcsány Ferenc úgynevezett köztisztasági csomagja – nem csak az elnevezése miatt – pártállástól függetlenül komoly vitákat váltott ki az országgyűlési képviselőként is dolgozó polgármesterek körében. A dilemma valahogy úgy szól, hogy elláthat-e lelkiismeretesen egy ember városvezetői és országgyűlési képviselői feladatokat? Vagy megfordítva: rossz és büntetendő-e ha sikeres városvezetők képviselőként lobbiznak a parlamentben saját szűkebb pátriájukért, miközben még a mindenfajta felhatalmazás nélküli, átláthatatlan módszerekkel dolgozó  lobbistákat sem sikerült kiszűrni a politikából?
– Engem nagyon régóta zavar az, hogy a magyar országgyűlés 386 tagú. Mondjuk ki végre: ez butaság és túlzás, ezt a lehető leghamarabb 180 és 200 fő közé kellene csökkenteni. Mostanában ezt a problémát a polgármester-képviselőkre hegyezték ki, pedig elsősorban nem róluk szól. Régóta vagyok képviselő és polgármester egyszerre. Tapasztalatom szerint ezzel nagyon sokat tudok tenni Komáromért: előbb jutok információkhoz, könnyebben tudok ügyeket elintézni. Ezzel együtt is úgy vélem azonban: nyolc-tíz éves átmenettel, a parlament létszámának csökkentésével egy időben szét kellene választani a két funkciót. Mert az említett előnyei mellett a legnagyobb hátránya ennek az állapotnak, hogy – teljes értékkel – valóban elláthatatlan a két feladat. Ráadásul a tendencia az, hogy mind a polgármesteri, mind pedig a parlamenti munka egyre inkább professzionalizálódik, így aztán lassan tényleg és kizárólagosan teljes embert igényel majd. Ezt a problémát most – kimondva vagy kimondatlanul – úgy oldják meg a frakciók, hogy polgármester-képviselőiknek bizonyos parlamenti feladatok alól felmentést adnak. Mindez vonatkozik rám és nagyvárosi polgármesterként dolgozó frakciótársaimra ugyanúgy, mint mondjuk, a fideszes Kósa Lajos kollégámra. Ráadásul én hiszek abban, hogy a sikeres és elismert polgármesterek parlamenti képviselői mandátum nélkül is ki fogják tudni harcolni városuknak azt, amit szeretnének.
l Komáromban működik Magyarország talán legsikeresebb ipari parkja, élén a finn Nokia céggel, amely nem csak megtelepedett, de példás módon integrálódott is a város életébe. Néhány száz kilométerrel tőlünk nyugatra, Bochumban viszont a polgármester és a képviselők látványos külsőségek között törik és tapossák össze Nokia mobiltelefonjaikat. A cég ugyanis egyszer csak otthagyta a várost és tovább állt. Ön nem fél attól, hogy egyszer még meg kell taposnia a Nokia telefonját?
– Komárom kitűnő korábbi polgármesterének 1999-ben sokat segítettem az ipari park létrehozásában és a kezdetektől beleláttam ebbe. Akkoriban iszonyú sok pénzt fizetett a város ennek a létrehozásáért, és sokan voltak szkeptikusak: megtérül-e valaha az infrastruktúrába, a sok-sok földmunkába, útépítésbe és egyéb építkezésekbe fektetett közpénz. Akkoriban bátorság kellett ahhoz, hogy hinni tudjunk ebben, hiszen vészesen megnövekedett az adósságállományunk. A Nokia és beszállítói a legjobbkor érkeztek hozzánk és az eltelt közel egy évtizedben minden várakozásunkat és reményünket igazolták: az ipari parkban jelenleg több ember jut munkához, mint Komárom összlakossága.
Ki merem mondani: a miénk Magyarország legdinamikusabban fejlődő és legjobban prosperáló ipari parkja. A helyi adóbevételeink révén minden állami egy forinthoz hozzá tudjuk tenni saját forintunkat. Az is tény, hogy veszélyesen egy lábon állunk, hiszen egy cég kivételével a Nokia és beszállítói dolgoznak az ipari parkban. De ha jó várospolitikát követünk és a mindenkori kormányzat is tekintettel lesz arra a tényre, hogy az ilyen és ehhez hasonló nagyvállalatok jelentős tételt jelentenek a GDP-ben, nem lesz gond. Egyébként, ha a Nokia rövid távon „lelépni”  készülne, nem segítene nekünk rengeteget például az elkerülő út építéséért évek óta folytatott munkánkban. Ez állami beruházás lesz, komoly városi vállalásokkal – és tipikusan hosszú távon térülhet majd meg.  
Annak ellenére, hogy szinte szállóigévé vált a polgármesterek körében a mondás, miszerint egy  multinál soha semmit nem lehet tudni, én  bízom a Nokiában és a köré szerveződött beszállítói céghálózatban. Így aztán  nem hiszem, hogy belátható időn belül az egyébként öreg és strapabíró Nokia mobiltelefonom elpusztításán kellene gondolkodnom.

Bóday Pál

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!