Norah Jonesról három napig csókolta a tejszínhabot Jude Law

Kalandjai során különleges figurákkal ismerkedik meg, akik segítenek ráébreszteni a lányt arra, hogy amit keres, végig ott volt az orra előtt. Norah Jones az IndieLondon filmes portálnak adott interjút.

 

l Mi volt az első gondolata, amikor felkérték a My Blueberry Nights főszerepére?
– Megdöbbentem. A felkérés gyakorlatilag a semmiből jött. A rendező, Wong Kar Wai megbeszélt egy időpontot az ügynökömmel. Amikor megérkeztem a megbeszélt helyre, egy fura kinézetű, langaléta fickót láttam, sötét napszemüvegben. Azt kérdezte tőlem, „Norah, szeretnél filmezni?” Én meg azt feleltem, „nem tudom, menne-e, de megtennék minden tőlem telhetőt!”
l Nem jött zavarba, hogy rögtön egy ilyen nagynevű rendező kéri fel egy szerepre?
– Nem ismertem őt korábban, még a Szerelemre hangolva című nagyszerű filmjét sem. Aztán persze megnéztem, és tökéletes alkotásnak tartottam. Ezek után már nagyon megtisztelőnek éreztem, hogy vele dolgozhatok.
l Mennyire volt magabiztos a színészi tehetségét ille-tően?
– Semennyire sem. Feszültnek, ügyetlennek, és rémesen merevnek éreztem magam. Nehezen tudtam felengedni. Szerencsére a filmet részletekben vettük fel, és az első jelenetekben az általam játszott szereplő is feszült és ügyetlen, így ez nagyban megkönynyítette a munkámat.
l Hogy izgulhat valaki, aki olykor több tízezer ember előtt lép fel élőben?
– Az egész más! Hiszen az irányítás ilyenkor teljesen az én kezemben van. Én írom a dalokat, én döntöm el, mit szeretnék énekelni, és azt is, hogy miként. Még a lemezfelvételeket is végig tudom vezényelni. De a filmezés során semmit sem én irányítottam. Ott mindenki engem irányított, az író, a rendező, az operatőr. Ez eleinte jócskán elbizonytalanított.
l És mikor következett be a fordulat?
– A partnereim, Jude Law, Rachel Weisz és Natalie Portman rengeteget tettek azért, hogy el tudjam engedni magam. Például azzal indítottak, hogy nagyon szeretik a zenémet. Ez máris sokat segített abban, hogy jobban érezzem magam a bőrömben.
l Mennyi ideig tartott a csókjelenet leforgatása Jude Lawval?
– Három napig. Minden szögből lefilmezték, minden irányból. Le kellett csókolnia a tejszínhabot az arcomról, és minden egyes felvételnél újra meg újra telefújták az arcom. Szerintem majdnem öt liter habot kellett megennie rólam ez alatt a pár nap alatt. Viszont számomra a forgatásnak ez a része cseppet sem volt nehéz. Csak feküdtem ott, és arra gondoltam: „Épp Jude Law csókolgat. Ez azért nem is rossz!”
l A párja, Lee Alexander nem volt féltékeny?
– Nem, ő úgy tekintett erre, mint egy nagyszerű jelenetre. Egyébként már külön utakon járunk, bár még mindig nagyon jó barátok vagyunk. Sokat dolgoztunk, turnéztunk együtt, sőt, jó ideig együtt is éltünk. Több mint hét éve ismerjük egymást, ami egynegyede egész eddigi életemnek. Mindketten egyetértettünk abban, hogy elfáradt a kapcsolatunk.
l Miként sikerül elkerülnie az olyasfajta botrányokat, melyekbe Britney Spears és Amy Winehouse folyton belekeverednek?
– Mostanra megtanultam, hogy miként beszéljek, éljek és járjak úgy, mint egy híres ember. De a mai napig tudok úgy sétálgatni New Yorkban, hogy senkinek nem tűnök fel, senki nem zaklat. Emellett, engem egyáltalán nem zavar, ha autogramot kérnek tőlem, mert ez is része a munkámnak. Egyszerűen nem látom értelmét annak, hogy mindig középpontban legyek, vagy botrányosan viselkedjek. Ez semmi jóra nem vezet, csak bajt okoz.
l Mindig is így állt a hírnévhez?
– Édesapám George Harrison mentora volt, ő tanította szitározni. George mindig azt mondta, hogy „a pletyka az ördög rádiója”. Az ő alázatos, szerény hozzáállása a munkához és az egész élethez örökre szóló nyomot hagyott bennem. Az apámnak ő nem egy híres Beatles-tag volt. Csak egy kedves fickó, aki nem akarta, hogy a hírnév tönkretegye az életét.
l És mi a következő munkája, terve?
– Most utazgatni fogok, és zenét írok. Az elmúlt hét évben megállás nélkül dolgoztam. Jöttek az albumok egymás után, koncertek, no és persze a film. Amíg igény van rám, addig dolgozom. A kiadóm új lemezt akar, és megkerestek már újabb filmajánlatokkal. Azonban mikor körülnézek, egy csomó boldogtalan zenészt látok, akik nem tudnak nemet mondani. Látom ennek a veszélyeit is.
l Milyen befolyással volt életére az édesanyja, Sue?
– Anyukám volt az én vezércsillagom, sok tekintetben. Igazi hippi volt a hatvanas években, rikító vörös hajjal. Ma már gyönyörű fehér haja van, és nagyszerűen néz ki. Nagyon sokban különbözünk, így elég sokat civakodunk. De rettenetesen büszke vagyok rá. Mikor apámmal szakítottak, Dallasba költöztünk, és rengeteget dolgozott azért, hogy engem a lehető legjobb körülmények között nevelhessen fel. Akkoriban csak mi ketten voltunk egymásnak.
l Mikor tizenkilenc évesen visszajött New Yorkba, miből tartotta el magát?
– Néhány évig pincérkedtem. A Metropolitan operaház egyik kávézójában dolgoztam, és két dollárt kaptam óránként, plusz a borravaló. Ha egy műszakban össze tudtam szedni ötven dollárt, az már jónak számított, ha száz körül kaptam, az fantasztikus volt. Egy tetőtéri lakást béreltem a Jones Streeten, Manhattanben. A keresetem eléggé sovány volt, és gyorsan feléltem a tartalékaimat.
l Mi ihlette a zeneszerzésre?
– A gondolat, hogy képes vagyok olyan dalokat írni, amelyek az embereket elgondolkodtatják és szórakoztatják. Folyamatosan írtam a dalokat és próbáltam. Lee (Lee Alexander jazz-zenész, baszszusgitáros, dalszerző) segítségével végül sikerem lett. Egy kiadó hitt bennem, és kiadták az első lemezem. A Come Away With Me című dalom befutott, aztán hirtelen Grammy-díjakat nyertem és olyan közönséget, melyről mindig is álmodtam.
l Miként született meg a My Blueberry Nights főcímzenéje?
– Egy éjszakai forgatás után reggel hatra értem haza. Mivel nem voltam fáradt, felmentem a zongoraszobámba, amelynek az ablaka keletre néz, és láttam a napfelkeltét. Annyira csodás élmény volt, hogy a dal gyakorlatilag önmagát írta meg.
l Csinálna még egy filmet?
– Ha közben olyan pasikkal csókolózhatok, mint Jude Law, akkor mindenképpen! [nevet]

Fordította: Kántor Zsána 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!