Moskovics Judit szerint a XXI. század című műsornak biztos a jövője a
digitális televíziózás korában is, az átállás pedig még előnyére is
válhat. „Sok panasz érkezik hozzánk, hogy túl későn kezdődik a műsor.
Nincs ismétlés, a gyermek nem tudja kikölcsönözni a könyvtárból sem
DVD-n az egyes történelmi eseményeket feldolgozó részeket. A digitális
televíziózással ez a merevség fog eltűnni. Egy olyan filmnek, amely
jövő héten sem veszti el aktualitását és remélhetőleg két év múlva is
megnézhető lesz, jót tesz majd a rugalmasság, hogy bármikor
hozzáférhetővé válik” – mondta az RTL Klub szerkesztő-riportere.
Hozzátette, a műsor csak akkor maradhat friss, ha a benne dolgozók is folyamatosan fiatalodnak. „Mi, alapítók is »öregszünk«. Az a sportszelet, ami nekem jelent valamit, nem biztos, hogy egy mai huszonnégy évesnek is ugyanazt jelenti. A fiatalabb generációnak pedig a saját múltját kell górcső alá vennie, nem a miénket. Így halad előre a műsor is, hiszen más ötletei vannak a fiataloknak és jobban tudják azt is, mi való saját korosztályuknak.”
Moskovics Judit 2001 januárjában került a Kossuth Rádióból az RTL Klubhoz. A rádióban a Krónikában és a Tizenhat óra című műsorokban dolgozott, és Maronics Annamária kolleganőjével együtt 2 évig szerkesztette, és vezette a Drogéria című rádióműsort a Petőfin. Az RTL-nél bírósági tudósítóként kezdte, majd az Aktákhoz került. „A rádióban sosem agyaltam azon, milyen jó lenne tv-ben dolgozni, talán azért, mert a láttatás mindig jobban érdekelt a látszódásnál. Az RTL hírigazgatójával azonban egy olyan új, és izgalmas feladatról beszélgettünk, amely kedvéért már szívesen átszerződött az ember. Sok-sok ilyen beszélgetésből lett a XXI. század című műsor, amelyre most is büszke vagyok. A műsorban mindenki rákapcsolódhatott arra, ami őt civilben is érdekli. A klasszikus értelemben vett bulvár sosem érdekelt. A történelmi bulvár, a legendák persze kivételek. A hírműfaj, annak is főként a politikai része vonzott; a XXI. században ma is – amikor csak lehet – kultúrpolitikai témákkal foglalkozom a legszívesebben” – mondta.
Legemlékezettesebb riportja Kádár János egykori menyasszonyáról szólt. „Megkerestem Döme Piroskát, Kádár egykori menyasszonyát. A kilencvenéves hölgy aktív életet élt: internetezett, sugárzott belőle a frissesség. Sajátos portrét készítettem róla, milyennek látja ő Kádár Jánost és a rendszert magát. Ez az anyag bizonyította azt, hogy a huszonévesek is érdeklődnek a történelem iránt, csupán úgy kell nekik tálalni, hogy érdekes legyen. Tengernyi levél érkezik hozzánk fiataloktól. Az elmúlt két évben legalább három, nézői – köztük fiataloktól érkező – javaslat alapján elkészített filmem volt. Nem igaz, hogy nem szeretünk idős embereket látni, hallgatni; más az, ha a könyvespolc előtt beszélgetnek székükben, és más, ha olyan szerkezetet adunk a műsornak, mely megfogja és nem untatja a nézőt” – magyarázta. „A XXI. század sikere nagyrészt annak köszönhető, hogy személyessé tesszük a néző számára a történelmet. Mindazt, amit az iskolában megtanult, elmondja valaki, aki átélte, akitől hallani nem olyan távoli, idegen” – tette hozzá.
Moskovics Judit szerkesztő, riporter és műsorvezető is. „Nálunk mindenki maga találja ki a témát, készül fel belőle és szervezi és készíti el, vágja meg az anyagot és konferálja fel. Természetesen a műsorban dolgozó vágók, és operatőrök szintén egyéniségüket adják a filmekhez. Sokszor mi riporterek is átvesszük egymás szövegeit, a funkciók nincsenek kőbe vésve. Persze velem együtt egy riporterkollegám sem manöken, vagy profi műsorvezető. Lehet, hogy eleinte a kamera elé kerülve kicsit sutábbak voltunk, mint az RTL nap mint nap megszokott sztárjai, a visszajelzések alapján mégis a legtöbb nézőnek tetszett az új felállás.”
Á.D.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!