Kommentár

Barack Obamának nem az igazi, afrikai apja okozhatja a végzetét, hanem a lelki atyja, akinek Amerikát kárhoztató kifakadásait nehéz lesz, ha nem egyenesen lehetetlen kimagyarázni a választóknak. Talán az elnökjelöltet kereső demokratákat még meggyőzheti a fekete politikus vitathatatlanul lenyűgöző retorikája és e heti, valóban történelminek mondható szónoklata az amerikai társadalmat oly régóta terhelő faji kérdésről. De az őszi „igazi”, tehát elnökválasztási kampányban – ráadásul a háborús hős hazafi republikánus jelölt ellenében – aligha sikerül „eladni” e furcsa párt: a Fehér Házba törekvő politikust és a Fehér Házat minden bűn fészkének tartó lelkészt. 1988-ban a (szintén túl liberális) demokrata elnökjelöltet jószerivel kiütötte Bush apjának ama tévéhirdetése, amelyen egy torzonborz, riasztó néger bűnöző jött be a forgóajtón: ilyeneket szabadítana a társadalomra – hirdette aljasul a narrátor, holott szegény Dukakis kormányzó mit sem tudhatott az államában rutinszerűen feltételesen szabadlábra helyezett és utána megint szörnyűséget elkövető Willie Hortonról.
E tévéhirdetést a negatív kampány – és az elnökválasztási harc kíméletlenségének – iskolapéldájaként tartják számon. Most a republikánusoknak fáradniuk sem kell, hiszen Jeremiah Wright tiszteletes prédikációjáról videofelvétel került az internetre és a tévék képernyőjére: novemberig látni fogja, nem is egyszer minden szavazó. S hallani, hogy a bősz pap szerint Amerika nem Isten áldását, hanem átkát érdemli, amint a 9/11 terrortámadást is megérdemelte. S Wright rendszeresen traktálta hasonlókkal temploma híveit, közte az Obama családot, amellyel különlegesen szoros kapcsolatban volt, az elnökjelölt maga nevezte szinte nagybácsinak (és ezzel mentegette rendreutasításának elmulasztását).
Már eddig is lehetett számítani rá, hogy a republikánusok nem Obama bőrének, hanem politikájának színét fogják támadni, s ez már megkezdődött: egy tanácskozáson a jelölt képviselője történetesen a közönséggel szembeni asztal balszélére került, s McCain embere (Eagleburger, Bush papa utolsó külügyminisztere) azzal poénkodott, hogy „oda is való…” S ehhez jött most a demokratákban rejlő nemzetbiztonsági kockázatot mindig kampányfegyverként forgató republikánusoknak a Wright-videó.
Biztosra vehető, hogy Hillary Clinton is valami ilyesmire számítva maradt versenyben, noha a konvenció küldöttek számában már képtelen behozni Obama előnyét. Ha azonban április 22-én Pennsylvaniában az eddig jelzettnél is nagyobb vereséget mér Obamára (és a fontos államban máris kimutatható a lelkészbotrány taszító hatása), s netán május elején Észak-Karolinában is rácáfol a jóslatokra, akkor bizony feladja a leckét pártja „szuperküldöttjeinek”, akik akár az ő javára is billenthetik a mérleget: hiszen ezek az előválasztások előre vetíthetik az őszi fejleményeket. S hát egy Clinton,  igaz: a férj már (az elnökpert is számítva) háromszor is legyőzte a republikánusokat. De erről még meg kellene győzni azokat, akik a szó szoros értelmében beleszerettek a tényleg különleges képességű fekete politikusba, s akiknek csalódottságát szintén nem kockáztathatja a demokrata párt. Ha meggondoljuk, hogy tavaly ősszel még egy centet sem adtak volna a republikánus győzelemért, akkor megint megállapíthatjuk, hogy a politikában semmit sem szabad biztosra venni.

A.J.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!