Schéner Mihály
Kicsiny gonoszkáknak tűnnek inkább Schéner Mihály ördögei, mintsem a „sátán” megtestesítőinek. Nem az ördög bújt a festő-grafikus- és szobrászművészbe, íróemberbe, az ő szeretnivalósága figuráiba. Akiket nem a „falra fest”. Mint ahogy angyalkáit, mézeskalácsfigura-szobrait, egyéb „firmáit” sem. Nyocvanötön túl is alkot, afféle polihisztorként. Több mint húsz esztendeje, hogy szülőhelye, Medgyesegyháza közelében, Békéscsabán – ahol díszpolgár – megnyílt a Mese Háza, gyermekeknek (is) szánt munkáinak állandó kiállítása. A Munkácsy- és Kossuth-díjas képzőművész, kiváló művész tegnap vehette át a parlamentben a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét.
–Sok szeretettel gratulálunk! Mindenütt boldogan veszik, ha tárlata nyílik. De mintha a gyermekek közt jobban érezné magát…
– De mennyire! Unokámon, a tizenkét éves Misin is látom, milyen érzékeny, fogékony, fantáziadús kis ember. Benne, s kortársaiban még megvan az isteni zsenialitás csöpp szikrája. Valaha tanítottam is: kicsiknek rajzot, nagyoknak művészettörténetet. Az aszódi gimnáziumban szegény Huszárik Zoltán, a fiatalon elment filmrendező a diákom volt. Ritka tehetségesen rajzolt. Tegeződtünk. Mindig kiküldtem az óráról, ne „tengődjön” már ott a többiekkel, tegyen, amit akar. Valahogy bennem is megmaradt a gyerek. Nagyapám kovács volt meg földműves; Trianon után nagy-nagy szegénységben éltünk odahaza. A porban rúgtuk a labdát, bodzafapuskánk volt és sosem unatkoztunk. A főiskolán Rudnay Gyula tanítványaként sem untam magam. Ami azt illeti, most sem. Bal kézzel dolgozom, olykor ujjbeggyel viszem fel a festéket „kenem, mint a vajat”.
– Eleven cáfolata a „balogsutaságnak”.
– Szerencsére nekem sosem mondták. Nem szidtak, nem erőltettek át. De jobbal írok. Így együtt jó ez. A jobb, meg a bal. Mindenben. Ezért nem kellene ennyit acsarkodni, marakodni mindenütt. Az emberek unják a sok dumát! Öreg szakállas „Mikulásként” alig tudom domesztikálni magam ehhez a kerge világhoz! Tele a társadalom „globulákkal”, így hívom-festem-rajzolom a globalizációs ártalmakba „beleegyformásodott” embereket. A krumplifejeket – de hívhatnám fapofáknak, fafejeknek is őket. Döbbenetes, mennyire hatnak a szellemtelen szellemek, a média „tömegmanipuloszai” rájuk! Aggódom a nemzetemért. Boldogtalan a magyar nép, mert nem érzi jól magát. S nem érzi jól magát, mert boldogtalan. Circulus vitiosus. Ördögi kör. Lám, már újfent az ördögöknél vagyunk. Ifjú barátom, Harmati Gergely – Harmati Béla volt evangélikus püspökünk fia – Inferno címmel kötetet készített „belőlük”. A Magyar Művészeti Akadémia, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia, meg a Pen Klub tagjaként lutheránus lennék magam is – a csabai evangélikus gimnáziumban maturáltam anno –, de már csak a pad szélén ülök meg a templomban, hogy ha kell, elsiethessek. Mert gyakran Isten házában sem száll fel a galamb…
(gündisch)
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!