Budapest megérett a váltásra s ez nem csak a szemléletire, hanem
személyire is értem. Részemről ez nem politikai, hanem kulturális,
emberi, szakmai kérdés! Azt gondolom, hogy a hiány előbb-utóbb
megteremti a szükségletet. Kell, hogy két évtized parttalan, sokak
által demokráciának nevezett időszaka után, eljöjjön az értelemé.

Mert az nem lehet, hogy akikre fel kellene néznie az őket megválasztó népnek, azok – miután kiengedték a szellemet a palackból – széttárják a kezüket, és azt mondják, hogy ez a véleménynyilvánítás szabadsága, hogy ez a demokrácia! Összekacsintanak a televízió képernyőjén: nem kell szóban és tettben a „kísértet” mellé állni. Elég, ha ráutaló magatartásként érzi a „rossz”, hogy vannak támogatói! 
Milyen ország az, ahol a bíróság tárgyalását, a tárgyalóteremben és az épület előtt, az utcán, több tíz, egyenruhába öltözött ember „ösztönzi” befolyástól mentes, független döntésre?! Nyíltan vállalják, hogy megvédik a demokráciát! Sőt, köszönti őket a magának korábban köztiszteletet igénylő politikus!
Milyen ország az, ahol a stílus az ország első házában olyan, amilyet nap mint nap tapasztalunk, és ha valaki nehezményezi azt, akkor mára már természetes a válasz: más ország parlamentjében verekednek is.
Milyen ország az, ahol az állam képviselőjét, az egészségügy vagy az oktatás dolgozóját minden különösebb következmény nélkül megverhetik, ahol úgy nő fel a gyermek, hogy ha megveri a kortársát, akkor elítélik, arról gondolkodnak a felnőttek, hogy a büntetés életkori határát lecsökkentik, de saját maguk cselekedeteit hazafiasnak, demokratikusnak ítélik?!
És milyen ország az, ahol a húsz év után, a „tudatos” választó boldogan közli a szomszédjával, hogy sikeres volt a népszavazás, mert eltörölték a VÍZ(it)díjat!?
Sógor Ferenc, Sopron

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!