Távkapcsoló

Bűnügyi szakértők, pszichológusok, médiaszociológusok nyilatkoznak derék szakmai szigorral Az igazság ára című vetélkedőről, melyben pénzt lehet nyerni, ha a játékos nem bukik meg a poligráfos vizsgálaton, miközben zavarba ejtő kérdésekkel bombázzák. Vitatják a hazugságvizsgálat hitelességét (mely egyébként tudományosan cáfolt, és a világ bíróságainak java rég nem köteles elfogadni önálló bizonyítékként), a műsor készítőinek szakmai felkészültségét, erkölcsi felelősségét, és már vizsgálódik az ORTT a személyiségi jogok megsértése miatt. Mindez teljesen felesleges, hiszen az egész csak színjáték. Lényegtelen, hogy a játékosokat guantanámói smasszerek hallgatták-e ki a műsor előtt, vagy a Maunika-show számára túlontúl értelmesnek és ép fogazatúnak talált statisztákat vették fel, akikkel előre bemagoltattak minden egyes mondatot. (Egyikük azzal dicsekedett, milyen lesz Angliában valakinek odaadni egy olyan kártyát, amin az új neve áll: Róbert, a Felsőház Hercege. Később egy kérdésre válaszolva azt mondta, intelligensebbnek tartja magát az átlagnál, mi meg reméljük, csak hülye angolokkal találkozik majd.) Csak az a show számít, ami a stúdióban történik: Jakupcsek Gabriella sikamlós kérdéseket tesz fel a játékosoknak, akik némi kínlódás után próbálnak őszintén felelni, majd az Isten Hangja bemondja, igazat mondtak-e a hazugságvizsgálathoz képest.
Jakupcsek akkor se lenne tökösebb inkvizítor, ha egy komplett bőr dominaszerkót adnak rá. Erőltetett zordonbordon hanghordozása és keménykedő kommentárjai inkább megmosolyogtatók, mint vészjóslók. Már látom, ahogy a humoristák ízekre szedik, akárcsak Máté Krisztinát A leggyengébb láncszem miatt. A játékosválogatón sikerült összeszedni a gyenge láncszemeket. Szinte csupa hányatott életű, sértett, összetört, kedélybeteg, jól manipulálható és lelkileg ingatag (adásban drámaképes) embert szerveztek be. Egyéb esetben ők fizetnének a pszichiáternek, így viszont nekik fizet a TV2, hogy a kamerák előtt vetkőzzék le titkaikat, és lehetőleg a bugyit is. Mert ugyan ki érezné szükségét annak, hogy ország-világ előtt tolja le, mossa és teregesse ki a szennyes alsóneműjét? Talán úgy érzik, nem mondhatom el senkinek (talán mert senkit sem érdekel), elmondom hát mindenkinek. De mégis milyen titkokat? Ahhoz nem fizetnek eleget, hogy valaki elég súlyos vallomást tegyen. Különösen nem úgy, hogy odaültetik vele szembe a stúdióba a szeretteit, akiknek valamit számíthat is a véleménye, és nem csak az arctalan közönségnek kell önboncolást tartani. Persze ha ügyesen csinálnák, bármibe belehergelhetnék a játékosokat, gondosan egyensúlyozva a még nézhetőség határán. Így viszont maradnak olyan „titkocskák”, mint hogy valakinek szilikonmelle van, vagy hogy pénzt fogadott el szexért. De hát ez ma már smafu, sokan ebből csinálnak karriert, tele velük a tévé. A nézők egy részének már az is gyomorforgató, hogy valakinek így vájkálnak a magánéletében, különös tekintettel a szexuális szokásai-ra, de sokan ezzel együtt is fogják nézni, akárcsak a kukkolós VV-ket és BB-ket. Egy rendes kvízshow-ban drukkolnunk kellene a játékosoknak, hiszen bevállalják a nagy igazmondást. De hogy is lehetne hős, vagy csak szimpatikus, akit „hazugságon” kap a néző (a gép)? Leginkább részvétet éreztem a játékosok iránt, mert a kérdések felét én sem tudtam értelmezni (például azt, hogy Ön szerint van felsőbbrendű ember?), és mert ha valakit őszintétlenségen akarnak érni, és ily módon megalázni, azt biztosan sikerülni is fog.
A producer nyilatkozatában vala-miféle társadalmi feladatnak vagy emberbaráti szolgálatnak állítja be a műsort, mert állítólag segít megszabadítani az embereket titkaiktól, feloldani a feszültségeket, frusztrációkat. Szerintem épp ellenkező hatást ér el. Az első adás legdrámaibb pillanata számomra az volt, amikor a sírva kirohanó fiatal lányt a barátai mentek vigasztalni, az apja meg csak ült, szerencsétlenül, tehetetlenül. Azt sem tartom lelkileg egészségesnek, hogy egy szülőnek végig kelljen hallgatnia a gyermeke szexuális életét. A titkoknak, a füllentésnek, őszintétlenségnek, urambocsá hazugságnak fontos önvédelmi funkciója van, akárcsak a ruházatunknak. Azt is csak akkor érdemes (és illik) levetni, ha biztonságos, elfogadó környezetben vagyunk, szeretteinkkel, kedvesünkkel. Különben pont olyan lesz, mint a rémálom, melyben meztelenül sétálunk egy bevásárlóközpontban. Vajon ezt meg tudnák fizetni?

Bálint Orsolya

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!