Amerika visszatér
Most már biztos, hogy hamarosan véget ér e „Bush-korszak” és januártól Amerika visszatér – a második világháború óta hagyományosnak tekinthető – multilaterális külpolitikájához. Vagyis hajlandó lesz hallgatni partnereire. Ellentétben ezzel a Bush elnökkel, aki a 9/11 terrortámadást követően meghirdette az „aki nincs velünk, az ellenünk” doktrínáját, s ezt akként értelmezte, hogy aki vele van, az nem is vitatkozhat vele. Amerika ebben a Bush-korszakban szinte tüntetően járta a maga útját, s vette jószerivel semmibe szövetségesei kifogásait.
Hát ennek lesz most vége, hiszen nemcsak a két demokrata elnökjelölt képviseli a teljes fordulatot, hanem – e heti külpolitikai beszédének tanúsága szerint – a republikánus is. Bush pártjának immár biztos elnökjelöltjeként, McCain szenátor (egy külföldi körutat követően) a Los Angeles-i Külpolitikai Tanácsban kerek perec kijelentette, hogy amennyiben ő lenne az utód, akkor az amerikaiaknak „illően tiszteletben kell tartaniuk az emberiség véleményét”. Továbbá „meg kell erősítenünk globális szövetségeinket”.
Ennek csak látszólag mond ellent, hogy McCain a „győzelemig” akar kitartani Irakban, vagyis ő folytatná a háborút, amelyet demokrata vetélytársa, bármelyik lesz is, záros határidővel be akar fejezni, kivonni ígérve a katonákat. Betudhatjuk a választási kampánynak, hogy a pillanatnyilag vezető Obama sietett azt állítani: McCain „Bush kudarcot vallott politikáját akarja folytatni”. A kedvező iraki fordulat érdekében végrehajtott csapaterősítés fő szorgalmazója történetesen McCain volt, tehát ez inkább a saját politikája, mint Bushé, aki csak időt próbált vele nyerni és áttolni utódjának a csődöt. Az arizonai szenátor (egyébként vietnami veterán) a maga konzervatív táborát óhajtja ekként felsorakoztatni, s amennyiben tényleg lennének kedvező iraki fejlemények, akkor ezt meglendítheti elnökválasztási kampányát (a republikánusok pedig defetistának állíthatják be ellenfelét, főleg a „túl baloldali” Obamát).
De a világpolitikai fordítás szándéka vitathatatlan, az óvatosabb és tapasztaltabb Hillary Clinton ezért is talált a beszédben „sok dicsérni valót”. McCain keményebben bánna a Krermllel is, ahol megriadhattak a „revansista Oroszországot” említő beszédfordulattól és a szenátor felvetésétől, hogy Indiával és Brazíliával kellene felváltani a G-8 csoportban Moszkvát. De a lényeg: a republikánus utódjelölt egyszer sem említette Bush nevét, s amúgy csupán két korábbi demokrata elnökét (Trumant és Kennedyt). Azzal pedig aligha lopta be magát hazai és külföldi hithűek szívébe, hogy kifejtette, dehogyis egy szál maga Reagan nyerte meg a hidegháborút, kellettek ahhoz az atlanti és más partnerek. Szóval, számolhatjuk a napokat 2009. január 20-ig.
A. J.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!