Jim Carrey, a furi kis porszem

Hát még egy elefánt! Jim Carreyről leginkább az olyan agyament komédiák jutnak az eszünkbe, mint az Ace Ventura: Állati nyomozó, a Dumb és Dumber, vagy a Farelly testvérek rendezte Én és én meg
az Irén, miközben két Arany Glóbuszt is kapott, az Ember a Holdon és a Truman show című filmekért, de jelölték az Egy makulátlan elme örök ragyogása főszerepéért is. Érzékeny oldalát megismerhette már Nicole Kidman és Renée Zellweger, és nem titkolja, hogy egy időben depressziótól szenvedett. Vegetáriánus, imádja a metál zenét és a Spongyabob rajz-
filmeket – örök gyerek maradt, miközben a lánya lassan felnőtt, már 21 éves. Carrey a Newsblaze.com amerikai hírportálnak mesélt többek közt a nadrágjában játszódó Armageddonról is.

l Végzett előtanulmányokat Horton, az elefánt szerepéhez?
– Nem, de folyton arra gondoltam, hogy mogyorószagú a leheletem. És hogy olyan elefánt leszek, aki nincs is igazán tisztában azzal, mennyire hatalmas és nehézkes. Azt hiszi, hogy az elefántok kecsesek és légiesek. Persze, ez lehet, hogy pusztán valamifajta kisebbségi komplexusból adódik, ki tudja?
l Milyen volt a Minden6ó után újra Steve Carellel dolgozni?
– Az a dög ellopta az összes poénomat!
l Rendben… Sokan úgy vélik, dr. Seuss meséit minden korosztály könnyen megkedveli. Mit gondol?
– Úgy vélem, a gyerekeket biztos nem a történet mélyebb mondanivalója fogja meg. A helyzet az, hogy Seuss hihetetlenül kreatív és eredeti volt. Ha egy gyereknek mutatnak egy karaktert, akit még soha nem látott azelőtt, és egy világot, amelyről sosem hallott azelőtt, pillanatok alatt feltalálja magát ebben a képzeletbeli térben. Ugyanakkor pedig nagyszerű tanulságokat ismerhet meg. Jómagam csak hagytam, hogy a képzeletem vigyen. Mindig is fogékony voltam azokra a dolgokra, amelyek eltérnek a megszokottól. Már gyermekkoromban is különcnek éreztem magam. Tehát, ha furcsa emberekkel találkoztam, arra gondoltam, na, ezek a nekem való fickók! Az ilyen embereket szeretem. Ezért is éreztem, hogy ez a történet egészen eredeti. Ez az, ami megfogja a gyerekeket.
l Gyermekkorában miben különbözött a többiektől?
– Először is, én voltam a család kicsi babucija. Emellett az apám elég fura fazon volt. Vicces volt, és különc. Mikor ránéztem, arra gondoltam, „mindenki az apámat nézi! Mindenki rajta nevet!” És rögtön úgy éreztem, én is pont olyan akarok lenni, mint ő. Aztán bezárkóztam a szobámba, és miközben a többi gyerek kint játszott, én a szobában azt gyakoroltam, miként lehetnék más, mint a többiek.
l Milyen volt csak a hangját adni egy szerephez?
– Egyszerűen imádom, ha profikkal dolgozhatok! Én csak mondok valamit, amire aztán valaki ráragaszt két kis szárnyacskát. Egészen fantasztikus, csodás dolog.
l Akkor miért vonakodott elvállalni egy rajzfilmszerepet?
– Megmondom én! Tudja, mit csinálnak az emberrel? Eljönnek a házába, és azt mondják: „ez lesz a világ legegyszerűbb dolga!” Hazudnak! Igen, átvágnak a palánkon! Mindenki, akit a közeljövőben be akarnak fűzni, emlékezzen a szavaimra!
l Mondja, érezte már valaha az életében, hogy ön is csak egy porszem?
– Őszintén hiszem, hogy csak egy porszem vagyok. Egy furi kis porszem. Ha éjszaka felnézel az égre, hogy lehetséges, hogy nem érzed magad egy kis porszemnek? Mindig is úgy éreztem, létezik egy világ, és abban a világban van egy másik világ, és abban egy másik. Valahol, mondjuk épp a jobb karomon, valahol egy kis sejtben létezik egy világ. Ott ülnek az emberek, és arra gondolnak, hogy „remélem, nem pusztítjuk el magunkat!” Aztán persze bármikor megránthatjuk a karunkat, vagy beütjük valahova, és ennyi. Vége a világnak. A gatyámban is épp Armageddon van. Higgye el, ez az apokalipszis, most!
l A Hortonban mindenkinek van egy mottója, amely szerint éli az életét. Mi az ön mottója?
– Mindig kormányozz arra, amerre csúszol. Ja, és naponta kétszer keféld meg a fogorvosod, és évente kétszer látogasd meg a fogkeféd!
l Ennyire fél a fogorvostól?
– Nem, egyáltalán nem, imádok fogorvoshoz járni! Nincs is annál szórakoztatóbb, mint amikor megpróbálok válaszolgatni a kérdéseire, fél tucat izével a számban. Mindig ilyenkor akarnak beszélgetni az emberrel. Bepakolja a számba azokat a vackokat, aztán meg megkérdezi, „na és, mi újság a családdal?”
l Mit gondolt a forgatókönyvírók sztrájkjáról?
– Remélem, hogy most már megkapják azt a megbecsülést, ami nekik jár. A forgatókönyvírók a filmes szakma mozgatórugói, megérdemlik a munkájuk elismerését és mindenből a legjobbat.
l Mit tenne, ha a színészek szakszervezete szervezne sztrájkot?
– A fenekemen csücsülnék. Ha sztrájk lesz, én nem dolgozom!
l Volt lehetősége dr. Seuss özvegyével, Audrey Geisellel beszélnie?
– Igen, néha összefutottunk. Nagyon örültem neki, hogy amikor felhozták a rajzfilm ötletét, ő rögtön azt kérdezte, „meg tudjátok szerezni Jim Carreyt?” Nagyon megtisztelő volt számomra, hogy ennek az örökségnek a részesévé tett. Nagy rajongója vagyok dr. Seussnak, így ez egyszerűen csodás volt.
l És mit gondol a saját komikusörökségéről? Kérem, ne legyen szerény!
– Nem könnyű ezt megmondani, hiszen nem látom magam kívülről. Arra gondolok, hogy akár egy hónap múlva is képes lennék visszamenni abba az üzembe, ahol annak idején a kamionokat rakodtam. Még ma is úgy állok hozzá, hogy ha ma sajtónap van, ide kell jönnöm. Viszont megpróbálom magam jól érezni mindenkivel, akivel ma beszélgetnem kell. Hiszen nekem most ez a munkám. És ilyenkor egyáltalán nem jut eszembe semmiféle örökség. 

Fordította: Kántor Zsána

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!