Nyelvelő

Több könyv, jegyzet és újságcikk is megemlíti, hogy az 1950-es években Richard Nixon amerikai politikus, még elnöksége előtt Latin-Amerikába utazott. Amikor kilépett a repülőgépből, az amerikai OK kézjellel üdvözölte a fogadására összegyűlteket, akik füttykoncertben törtek ki. Mint kiderült, a dél-amerikai testbeszédben járatlan Nixon kézjelét a fogadó ország lakói sértésként értelmezték /vö. Allan és Barbara Pease 2004/. A búcsúzáskor már figyelt PR-tanácsadójára, és nyitott kézzel integetett jobbra és balra, még a mozdulat szélességére is ügyelt.
A köszöntések és búcsúzások tipikus helyszínei a repülőterek és a vasútállomások.  Ha valaki autóval utazik, nem búcsúzkodik olyan szenvedélyesen. Ennek oka, hogy nincs annyira időhöz kötve. Nem baj, ha egy kicsit később indul.  A vonat viszont nem vár, a repülő még úgy sem, legfeljebb, ha késik.
A 2001 után bevezetett biztonsági intézkedések megváltoztatták a búcsúzások tipikus helyszíneit. A világ több repülőterére már csak a jeggyel rendelkezők léphetnek be, így a búcsú a bejáratnál történik. Az európai repterek esetében a kísérők még segíthetnek a „becsekkolásnál”, majd egy piros vonal jelzi az útlevél-ellenőrzéshez vezető utat, amelynél tovább nem léphetnek a hozzátartozók.  Itt búcsúznak tehát, országtól, nemzetiségtől függően más-más gesztusokkal.
Az általam vizsgált 37 terminál közül a bangkoki, a dubaji, az ammani reptéren megfigyelhetjük, hogy a barátok, férfi rokonok nem engedik el egymás kezét azután sem, hogy maga a kézrázás megtörtént. Ez főleg annak ismeretében érdekes, hogy a németek és a franciák egy-két erőteljes szorítás után még rövid ideig fogják a partner kezét. Természetesen fontos tudni, hogy a nem verbális búcsúzások a nyelvhez hasonlóan változnak az idő, a hely hatására, és függnek a kulturális tényezőktől is. Nem véletlen, hogy Bronislaw Malinowski, a fatikus szakszó megalkotója is etnológus volt, és a természeti népek kapcsolatteremtési szokásait figyelte meg. A kézrázás pontos eredet tisztázatlan. A Római Birodalom polgárai a kezük és alkarjuk összeérintésével üdvözölték egymást, de egyes antropológusok szerint a mai formájában ismert kézrázásunk csak néhány száz éves lehet (Roger E. Axtell 1997:32).
Oslóban, Stockholmban, Helsinkiben, Párizsban, New Yorkban a reptéri búcsúzáskor puszi is jár, ha hölgyek, vagy ha egy hölgy és partnere, esetleg különböző nemű családtagok válnak el ideiglenesen egymástól. A norvé-gok és a finnek egy puszit adnak, a franciák a jobb meg a bal arcra is egyet-egyet. Brüsszelben és Amszterdamban akár romantikus filmeket is lehetne forgatni a reptereken. Itt búcsúzkodnak leginkább puszival, ugyanakkor az európaiak közül az angolok a leginkább tartózko-dóak, a Heathrow és a Gatwick repülőtereken ritkán látni érzelmi kitöréseket az elválás pillanatában.
Az arab országok esetében nők nem utazhatnak egyedül, így ők nem is búcsúzkodnak férfi hozzátartozójuktól.  Dubajban és a maszkati reptéren, Ománban a helyi férfiak búcsúzása különösen érdekes. Megszorítják egymás alkarját, három testvéri csók következik, akkor is, ha nem testvérek, majd még hosszasan szorongatják egymás karját. Ez a szokás a perzsáknál is él, iráni ismerősöm két percig fogta az alkaromat, igen barátságosan. 
Továbbra is várom üzeneteiket a szerkesztőségbe, vagy az editor@mediacom.hu címre. A levelekre lehetőleg írják rá: „Nyelvelő”.        

Kiss Róbert Richard

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!