Orosz Józsefet, a Klubrádió műsorvezetőjét két éven át hiába kereste
régi – szentendrei – lakcímén a rendőrség, hogy egy közlekedési
szabálysértés miatti bírságot bevasaljon rajta. Miután a 25 ezer
forintot a szentendrei címére eljuttatott többszöri bírósági
felszólítás ellenére sem fizette be, újabbat küldtek neki, hogy ha nem
fizet, akkor ülje le, ám erre sem reagált. Nem véletlenül, ugyanis két
éve Budapestre költözött, sőt át is jelentkezett.
A rendőrség a bírósági megbízás alapján mégis hiába kereste őt, ám az ellenzéki napilap nem. Az Index internetes portál erről így adott hírt: „A Magyar Nemzet otthonában érte utol a rádiós műsorvezetőt. A műsorvezető azt állította, hogy nem tud az ügyről, és megköszönte a tájékoztatást. Azt is elmondta, hogy törvénytisztelő állampolgárnak tartja magát.”
– Ezek szerint ha a, bíróság nem is, de a polgári napilap pontosan tudja, hol lakik? Mit gondol, honnan ilyen jól informáltak? – kérdezte a VH Orosz Józsefet.
– Erről fogalmam sincsen! Nem tudom.
– S mit tesz most, hogy azt már tudja: sáros maradt a 25 ezer forintos bírsággal? Kifizeti vagy leüli?
– Természetesen már meg is tettem; azonnal fizettem, amint értesültem az adósságomról. A 25 ezer forintot még a cikk megjelenése előtt leróttam a rendőrségnek.
– Ha a rendőrség hiába keres valakit a bejelentett címén, a munkahelyén nem érhetik utol? Ott nem tudakolhatják, hol is találhatnák meg, ha az ismert lakcímén nem lelik?
– Abban az esetben, ha valaki ellen körözést, elfogatóparancsot adnak ki, akkor a rendőrség jogosult az illetőt akár munkahelyén, akár bármely feltételezett tartózkodási helyén keresni és jogosult bárkitől, akitől ilyen információ várható, tudakozódni a holléte iránt – felelte lapunknak Török Zoltán ezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság közbiztonsági osztályának vezetője. – Ha nem körözik, mert „csak” egy bírságról van szó, akkor a végrehajtási eljárás szabályai szerint akkortól kereshetik az imént leírt módon, akár a munkahelyén is információt kérve, amikortól a bírságot átváltotta a bíróság elzárásra.
Azt azonban az ezredes nem tudta megmondani, hogy ez ebben a konkrét esetben miért nem történt meg.
vgp
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!