Orbán Viktor hátrább vonta az agarakat. Rég túl vagyunk, az ismert
eredménnyel, a népszavazáson, de az előrehozott választás témája már a
Fidesz belső kommunikációjában nem kap szerepet. „Az idő ugyanis most
nekünk dolgozik”– magyarázta a napokban egy megyeszékhelyen az Orbánhoz
közel álló központi ember a helyzetet a helyi vezetőknek.

A Fideszben kevesen kételkednek abban, hogy nyerő lapok vannak a kezükben, de a kétharmadban már nem mindenki biztos. A pártelnöknek közben sokan felróják, hogy nem folyik programvita és nem szembesülnek azokkal az ügyekkel, amelyek szorosan összefüggenek a politika legutóbbi drámai fejleményeivel: a növekedés drámai lassulásával, a lakosság elöregedésével, a nyugdíjkassza szűkösségével, a tömeges eladósodással, az önkormányzatok elszegényedésével. A gazdaság és a társadalom valamennyi igazán nagy kérdésében mindmáig hallgatásba burkolóznak a Fidesz gazdasági szakemberei, Varga Mihálytól Járaiig. A legkonkrétabb állítás ez ügyben e héten Matolcsy Györgyé volt, akit Lengyel Lászlóval közös vitára hívott a Heti Válasz és aki ezt találta  mondani: „Ellenzékben a Fidesz is más képet mutat, mint kormányon… Nincsenek illúzióim: Magyarország már nem lesz Kánaán. A következő 15 évben minden kormány alatt tüntetések, sztrájkok lesznek. Elhúzódó, több évtizedes válság elé nézünk. Vége az aranykornak, bezáródtak a felzárkózási esélyek”.  Figyelembe véve azt, hogy Orbán e bizalmi emberének számítása szerint legkésőbb 2010-ben hosszú időre az övéi következnek, meglehetősen borús jóslat ez.
Lehet, hogy azért hallgatnak terveikről, mert ilyenek nincsenek? Vagy elképzelhető, hogy e mély pesszimizmus mögött már ott lehet-e egy súlyos Orbán-csomag terve, amelynek Matolcsy mellett Varga Mihály, Járai,  valamint Chikán lehetnek a szerzői? Egyelőre nem tudunk válaszolni ezekre a kérdésekre.
Az mindenesetre bizonyos, hogy a gazdaságban kialakult helyzetet is súlyosbította a Fidesz népszavazási kampánya, amelyhez a Bihari Mihály vezette AB – sokak által megkérdőjelezhetőnek tartott logikával – zöld utat adott és innentől kezdve a szereplők egyfajta kényszerpályán haladva szembesültek a következményekkel. A Standard and Poor’s hitelminősítő szerint az ellenzéki kezdeményezésű népszavazások valószínűsége aláássa a közfinanszírozási szektor adósságfüggőségének csökkentését célzó kormányzati terveket: a hitelminősítők által adott értékelés rontásának megvoltak az előrelátható  negatív pénzügyi következményei is.
Amikor a kormánypártok vesztesekként kerültek ki a népszavazási kampányból, a jelek szerint  megjelentek olyanok is, akiknek a balsiker szállt a fejükbe. Állítólag voltak olyan, a szocialistákhoz közel álló személyiségek, akik  Simor Andrást – rajta kívül egyesek szerint még Bokros Lajost is – megkeresték, informálisan tapogatózva, nem vállalná-e el egy szakértői kormány vezetését. Úgy tűnik, az állítólag megkörnyékezettek felismerték, hogy az ajánlattevők legfeljebb saját magukat képviselik. Simor egyébként húsvéti cikkében kifejtette: a politikának „azon kellene a fejét törni, hogyan lehetne évente 2000-2500 milliárddal (!) mérsékelni a kiadásokat, hogy utána ennek megfelelő adócsökkentéssel ismét versenyképessé lehessen tenni a gazdaságot.” A jegybankelnök szerint valószínűleg nincs szükség minimálbérre és felül kell vizsgálni az „európai mércével mérve is gáláns” családtámogatási rendszert. Bizonyos mértékig hasonlít erre Bokros Lajos pásztói receptje, aki „a furkósbot és a mézesmadzag megfelelő arányú keverését” (!) tartja különösen fontosnak. Szerinte Magyarországon az elszegényedett rétegek nem vesznek részt a megkívánható  mértékben a közterhek viseléséből. Ez a volt pénzügyminiszter szerint nem tartható  és  ezért amellett van, hogy tegyék mindenkire nézve kötelezővé a havi tízezer forintos egészségügyi biztosítási díjat. Leszögezte azt is, hogy akik nem fizetnek semmit a közszolgáltatásért, azoktól meg kell tagadni ezt az ellátást.
A népszavazás után kialakult helyzetben nehéz más következtetésre jutni az idézett programelemekből, mint erre: a hazai reformellenes szélsőséges demagógia „ellenpólusaként” van egyfajta, a társadalmi közérzetet és a szociális realitásokat figyelmen kívül hagyó „reformmaximalizmus” is, amelynek következményei kiszámíthatatlanok: a tűrőképesség töréspontjához is elvezethet. Az eddiginél bársonyosabb reformok melletti egyértelmű kiállás a kisebbségi kormányzásra készülők részéről arra utal, hogy látják ennek a veszélyét, elutasítják a furkósbotot, a mézesmadzagot és a kiszámíthatatlanságot is.

B.B.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!